46. - Nem félsz?

914 74 82
                                    

|SOOBIN|

Nem igazán szoktam másnapos lenni, de a tegnapi vedelésem az apámmal való beszélgetés után bizony meghozta a gyümölcsét és reggel konkrétan azt hittem, hogy a halálos ágyamon fekszek, ráadásul több illatot is éreztem, ez pedig csak rátett még egy lapáttal a rosszullétemre és egy hajszálon múlott, hogy elhányjam magam.Csak nehezen tértem magamhoz, így először fel sem tűnt, hogy nem egyedül fekszek az ágyban és két omega eléggé hozzám bújt az éjszaka folyamán, így miután feldolgoztam, hogy nagyjából mi is történhetett, megpróbáltam kibújni közülük és álmosan ültem az ágyam szélére, hogy megpihenjek egy kicsit és felmérjem a szobában szétdobált cuccokat.Legalább az biztos, hogy védekeztünk, így nem kell amiatt aggódnom, hogy egy meggondolatlan kaland után még gyerekek miatt is aggódnom kéne.

Összeszedtem minden erőmet és felálltam, majd a fürdőbe vettem az irányt ahol azonnal beálltam a zuhany alá és megengedtem a hideg vizet, hogy egy kicsit jobban magamhoz térjek valamint, hogy legalább egy jó tíz percet ott álljak alatta.Túlzottan nem érdekelt, ha az a két omega felkel a vízcsobogásra, amúgy is itt az ideje a távozásuknak, nekem pedig amúgy is programom van mára szóval el kell készülnöm.

Zuhanyzás után már hajlandó voltam belenézni a tükörbe, de még így is azt kívántam, hogy bárcsak ne tettem volna meg, mert enyhén szólva is borzalmasan néztem ki, arról nem is beszélve, hogy azok ketten ott a szobámba túl sok foltot hagytak rajtam, de legalább egyikőjüknek sem jutott eszébe, hogy megjelöljön, mert abból lehet, hogy csaptam volna egy kisebb balhét.

Rendbe szedtem magam, hajat szárítottam és még a szemem alatti sötét karikákkal is akartam valamit kezdeni, de nem jutottam valami sokra, partnereim pedig fel is ébredtek, így volt lehetőségem most már egy kicsit jobban szemügyre venni őket és őszintén szólva nehezemre esett visszafojtani a mosolyomat...Mindketten Yeonjunra hasonlítottak.Legalább tudjuk, hogy még ittasan is megmarad az ízlésem.

- Segítsünk? - Kérdezett rá a szőke, mire csak értetlenül néztem rá, míg társa idehozott egy táskát és kivettek belőle némi sminket. - Nem mondom, hogy tökéletes lesz, de megteszi a hatását.

- Kedves tőled, de nem kell, köszi. - Utasítottam el, míg a szekrényemhez sétáltam és a ruhákat kiválasztva átöltöztem előttük, elvégre már amúgy is láttak mindent, csak nem fogják a szende szűz kislányt játszani a történtek után. - Ha gondoljátok maradhattok reggelire, de utána mennetek kell, dolgom van.

- Nem kell köszi, mi is sietünk, majd veszünk valamit a suli büfében.

- Suli? - Fordultam feléjük meglepetten, innentől kezdve pedig csak reménykedtem abban, hogy legalább végzősök és nem fiatalabbak annál, mert nagyon nem vetne rám jó fényt, ha kiskorúakkal feküdnék le csak azért, mert részegre iszom magam.

- Ja, elvégre egyetemre kell járnunk. - Válaszolt a fekete hajú míg összepakolta a cuccaikat. - Gyorsan lezuhanyozhatunk?

- Legközelebb azzal kezd, hogy egyetem, a frászt hozzátok rám...Menjetek csak siessetek.

Nem beszéltem velük sokat miután elkészültek, de azt még megtudtam tőlük, hogy mindkettőt Yeonjunnak hívtam egész éjszaka, ami kissé kínos, de legalább fejben azzal a személlyel voltam akit valójában akartam.

Nem voltam meglepődve azon amit előző este tettem - habár igen kevés dologra emlékszem belőle - mivel Yeonjun előtt is előfordult az ilyen párszor, mert hát nem akartam csak úgy megállapodni valaki mellette, ha pedig az illata nem tetszett amúgy se tudtam volna elviselni hosszú ideig.Biztos van valami oka annak, hogy csak Junie mellett vagyok képes megmaradni mindenfélr fintorgás és gyomorforgató érzés nélkül.

ORANGE | YeonBin ✓Donde viven las historias. Descúbrelo ahora