ORANGE | YeonBin ✓

26. - Csináljunk gyereket

|BOHYUN|

- Hyung! - Szaladt felém Yeonjun miután beléptem az ajtón és szorosan megölelt.Ez a ház, ez a család soha nem lesz az otthonom, de akárhányszor így megölel úgy érzem valaki még is vár haza. - Hyung képzeld ötös lett a dolgozatom!

- Nagyon ügyes vagy Yeonjunie!Én mondtam, hogy sikerülni fog. - Borzoltam össze egy kicsit a haját, majd a kezét megfogva sétáltam vele a nappaliba. - Ez tudod, hogy mit jelent, ugye?

- Hogy kaphatok gumicukrot? - Kérdezett rá nagy őzike szemekkel, mire egyből elmosolyodtam és megnyomtam aprócska orrát.

- Úgy bizony!Várd meg itt hyungot, felszaladok érte, oké?

Imádja a gumicukrot, de mivel rengeteget evett belőle, az apja úgy döntött csak akkor ehet, ha jó osztályzatot hoz haza, addig pedig el van zárva előle.Nem akartam belenyúlkálni a családi készletbe, így én mindig tartottam a szobámban pár csomaggal, ha már mindig a kisbolt előtt sétálok el.Hálás voltam azért, hogy befogadtak, hiszen nélkülük már rég az utcára kerültem volna vagy egy nevelőintézetbe, de ehelyett jó körülményeket kaptam.Tényleg mindenért hálás voltam nekik, csak hát...Tudtam, hogy egy teher vagyok a számukra.

Mindig is az voltam, még a saját családom számára is.Voltak testvéreim, de ahelyett, hogy szerettük volna egymást és összetartottunk volna, ők a halálomat kívánták.Számtalanszor hallottam a szájukból, hogy fulladjak meg, öljem meg magam vagy szimplán minden jobb lenne nélkülem és ezek a szavak szép lassan összetörtek...Aztán ott volt az anyám, akinek szülő létére az lenne a feladata, hogy szeresse és támogassa a gyerekét, ehelyett ő azt kívánta bárcsak meg se születtem volna.Apám szemében meg persze csak egy csalódás voltam.

A végén csak én maradtam...
És itt az új "otthonomban" sem találom a helyem.Talán nincs is.

- Meddig akarod még itt tartani?18 éves bármelyik pillanatban begolyózhat és te is tudod nagyon jól, hogy van egy omega is ebben a lakásban! - San sosem fogadott el, mint testvért.Nem is kell, nincs közünk egymáshoz azon kívül, hogy a szüleink jóban voltak, de olykor-olykor elkapott a féltékenység amiért Yeonjunt elfogadta. - Ő egy igaz alfa, kizárt, hogy kontrollálni tudja magát.

- Majd kitalálunk valamit, de tudtommal indulnod kéne.A géped nem fog megvárni.

Nem akartam tovább hallgatózni, így is elég rosszul esett, hogy San ezt gondolta rólam.Persze, van egy álarcom amit mindenkinek megmutatok, de nem gondoltam soha, hogy ezt néznék ki belőle.Csak egy olyan külsőt akartam mutatni aki erősnek és magabiztosnak látszik.

Az emberek félreértenek...

Először nem tettem semmit.A suliban megindult néhány pletyka arról, hogy hány omegát húztam meg és a többiek akikről azt hittem, hogy a barátaim ezt nagyon is díjazták, így játszottam a szerepem.De volt egy alfa a körünkben...Mindig nyugodt volt, szinte alig beszélt és mindig tudta kontrollálni magát.Aztán persze egyszer jól szét is vertük egymást és őszintén szólva tudtam, hogy megérdemeltem.Olyan dolgokat mondtam amik undorítóak voltak, de valójában úgy éreztem ezek nem az én szavaim voltak.A belső farkasok veszélyesek, agresszívak és az ösztönök mellett a belül elfojtott dolgok irányítják őket.