Another level (MYG ff.) /+18

Prológus

Figyelem! A történet során több erőszarkos, erkölcsileg megkérdőjelezhető, erotikus és a nyugalom megzavarására alkalmas jelenet várható! Yoongi a történet folyamán nem a tipikus pozitív főszereplő karaterét tölti be, akinek az idolok negatív vagy tragikus ábrázolása problémát okoz, most hagyja el az oldalt!

Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott!

Erotikus tartalom előre jelezve lesz: 🔞

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Még csak kisgyermek voltam, mikor édesapám emberei tolattak be a nappalinkba. Kezükben valami naggyal és ismeretlennel érkeztek, amit gondosan helyeztek el a szoba sarkában. Édesapám szótlanul távozott a kis kopott nappaliból, míg anyám hüledezve kísérte végig az eseményeket. Kíváncsi szemmel, mégis kissé félve léptem oda anyámhoz, hiszen mi van ha ismernem kéne? Hogyha butának tűnök majd, mikor megkérdezem, "mi ez anya?" 

Édesanyám mosolyogva hajolt le hozzá, s simította munkától érdes kezeit jobb arcfelemre. " Anya...mi ez?" kérdeztem felnézve rá, gyermeki kíváncsisággal tekintetemben. Mindig boldog édesanyám leguggolt elém, s azt mondta " Ez egy zongora kisfiam"...

Nagyra tátott szájjal, s kikerekedett szemekkel meredtem anyám mindig mosolygó orcáira. Nagyot nyelve fordultam meg tengelyem körül és sétáltam oda a szoba sarkában álló barna zongorához. 

Mellé állva hirtelen törpének éreztem magam. Sokkal felém magasodva töltötte meg egyedi fényével a kopottas helyiséget. Valahogy sosem illett bele az összképbe. Mellette minden eltörpült, minden olyan szegényes volt és olcsó, míg ő, mintha egy Hollywood-i filmcsillagként lépett volna be anyámék kis házába.

Óvatosan ráhelyeztem kisujjam hegyét, de semmi sem történt. Lenyűgözve éreztem magam mellette álldogálva. Mintha csak egy megtiszteltetés lenne, ami nem mindenkinek adatik meg...Hálás voltam, hogy itt van és egyszeriben mintha olthatatlan vágyat éreztem volna iránta....pedig nem voltam több 5-nél, mégis olyan érzések kaptak lángra kicsiny lelkem legmélyén, melyeknek létezéséről sem tudtam. "Olyan jól érzem magam, anya, olyan jól érzem magam" fordultam édesanyám felé egy hatalmas gyermeki vigyorral arcomon. Nem értettem, hogy mit érzek pontosan...csak azt tudtam, hogy valami újat...valami mást...és az akkori gyermeki lelkemet ez őszinte boldogsággal töltötte be.

Édesanyám mellém lépett és óvatosan a zongoraszékre emelt csípőmnél fogva. Kérdő tekintettel meredtem rá, de csak mögém lépve ezt mondta " Játssz valamit anyának!" 

Egyszeriben váltam izgatottá és ijedtem meg minden porcikámban. Apa ezt engedné? Szabad ezt? Szabad nekem megközelíteni? Lehet, hogy a közelében sem szabadna lennem. " És édesapám megengedné? "kérdeztem meg anyámat, aki még mindig mosolygott. Töretlenül mosolygott akármi  történt, sohasem láttam szomorúnak, ahogy aznap sem." Apa most nincs itt és minek ez a szép zongora, ha senki sem játszik majd rajta? " 

Anyai kezeit derekamra csúsztatta, míg én óvatosan ráengedtem ujjaim a fehéres jádeszerű billentyűkre. Óvatosan nyomtam le őket, de már ettől is megszólaltak. Először megijedtem hangjától, de aztán a füleim elkezdtem hozzászokni. Gyermeki örömmel és kíváncsisággal élveztem a billentyűk össze-vissza nyomogatását. Azt játszottam a zongorán, amerre csak vitt a kezem...habár akkoriban még nem tudtam jelentőségét....