Atwood Titka (✔️)

☬5.☬

Jojo:
-Kérdezhetek valamit?-Pillantok a mellettem lévő lányra, aki épp a derekára köt egy kendőt, hogy a vizimentős ruhája ne mutasson annyit.
Kár...
Bár így sem panaszkodhatok a látványért. Főleg, hogy most csak én élvezhetem, tekintve, hogy a barátaink még bent vannak. Coco és Sonny együtt tűntek el a fürdőben, szóval csak reménykedem, hogy nem estek egymásnak és késünk emiatt a munkából. Ezt sem hiszem el, hogy én gondolom...
A másik két jó madár pedig még bent szenvednek az alkalmazotti ruháikkal. A tegnap este után őszintén nem gondoltam, hogy pont mi leszünk Summerrel, akik elsőként regenerálódnak és lesznek kész ma. Már amennyire erre kész lehet egy sötét oldali ember. Nem szívesen hagyom magára Summert, mivel Anselék simán kihasználhatják, hogy ő lett beosztva vizimentőnek, de sajnos nincs más választásom. Bár, minden évben kisurranok, ha külön helyre vagyunk beosztva, hogy megnézzem, hogy minden rendben van-e vele, szóval ez valószínűleg most sem lesz másképp. Hiába van ott Sonny is a közelben. A saját szememmel akarom látni, hogy nincs baja.
-Valószínűleg úgyis meg fogod kérdezni, tök mindegy, hogy mit mondok-köti meg a csomót a kendőn, majd felpillant rám.-Nincs igazam?
-De, valószínűleg-bólintok mosolyogva, majd mélyen a szemébe nézek és komolyra váltok.-Mi lesz, ha ma este nem találunk semmit? Akkor elfogadod a tényt, hogy lehet, hogy csak egy véletlen volt? Vagy esetleg Scarlett magánügye?
-Nem-vágja rá a fejét rázva.
Na pontosan ettől féltem. Bár igazából valahol számítottam is erre a válaszára.
-Summer, ne már-biccentem oldalra a fejem, de nem hatom meg.-Simán lehet, hogy valami teljesen másról van szó és Scarlett bele...
-Scarlett nem olyan-szakít félbe keresztbe fonva a karjait a mellkasa előtt.-Ez nem magánügy.
-Jó, akkor abban az esetben, ha nem magánügy, miért nem lesz elég a tény, hogy ez van? Scarlett túléli. Te magad hallottad. Meg amúgyis erős lány.
-De akkor sincs benne logika-fakad ki idegesen.-Nem áll össze, hogy miért törnének be oda, ha nincs ott semmi-int az épület felé ingerülten.-És, ha valaki, akkor te pontosan tudod, hogy mennyire zavar, ha valamiben nincs logika és nem értek valamit, márpedig erre a helyzetre jelenleg mind a kettő igaz. Szóval, ha nem találunk ma este ott semmit, akkor sem leszek nyugodt. Elegem van, hogy titkolóznak előttünk és a zsaruk sem mondanak semmit, pedig Scarlett kábé a nővérem volt. Vagyis...az-rázza meg a fejét összevont szemöldökkel.-Kell, hogy legyen valami a háttérben, érted? És nem tudok nem erre gondolni. Tegnap elsőként álltál mellém, akkor most miért kérdőjelezed meg a...
-Héé, nyugalom-lépek közelebb hozzá és megfogom a kezét.-Néha vegyél levegőt is, mert lassan elvörösödik a fejed.
-Bocs-süti le a szemét.-Csak...kicsit rápörögtem erre az egészre.
-Igen, az feltűnt-mosolyodom el halványan, s ettől a kis kiborulásától, csak még inkább arra hajlok, hogy el kellene mondanom nekik a cetlit, amit találtam.
Az este, miután lefeküdtünk, én még gondolkoztam és be kellett látnom, hogy ha ezt most komolyan vesszük, akkor el kell mondanom nekik, mert lehet, hogy valami fontos szerepe van a történtekben. Ha nem, akkor sem árt, ha lecsekkoljuk azt a címet. És Summer kis monológja csak még inkább erre felé terel most.
Meglátjuk mi lesz este és, ha visszaértünk a szobánkba, akkor majd elmondom nekik. Elvégre többnyire amúgyis jobb az őszinteség.
-Eszelős vagyok?-Néz fel rám a nagy kék szemeivel, én pedig azonnal megrázom a fejem.
-Csak szeretnéd tudni, hogy mi folyik körülötted. Ráadásul Scarlett fontos a számodra és mivel érzelmileg érintett vagy, ezért még jobban érdekel. Egyébként nem akartalak megkérdőjelezni, csak nem akarom, hogy kikészítsd magad ebben. Nem akarom, hogy bajod essen-húzom el a szám, s az ő szemeiben őszinte meglepettség csillog.
Nem sűrűn szoktam kimondani ilyen dolgokat. Sőt, igazából kifejezetten ritkán. De ez most kikívánkozott. És már amúgysem tudom visszaszívni, akár akarom, akár nem.
-Túlságosan féltesz engem-borzolja össze a hajam egy édes mosolyt küldve felém, ám mielőtt még reagálhatnék, egy hang harsan fel mögöttünk, megszakítva a bensőséges pillanatot:
-Summer, ugye jól vagy?
Ahogy elnézek a lány feje fölött és meglátom az ott álló férfit, a szemeim elkerekednek és vagy ezernyi érzés önt el. Zion Graham az egész város által jól ismert férfi. Summer apja sok minden által kapott hírnevet. Például, hogy fiatalként elvette Summer édesanyját, aki a sötét oldalon nőtt fel. Zion szerelmes volt a nőbe és ezzel elérte, hogy a családja kitagadja, ezzel elveszítve az összes jövedelmét. Amikor viszont elhagyta Summeréket, akkor a várost is elhagyta egy jó hosszú időre. Drogot csempészett át más országokba, de annyira jól csinálta, hogy bár mindenki tudja, hogy igaz, a zsaruk nem tudták rábizonyítani, így szabad lábon élhette az életét, amikor visszakerült ide. Vagyis visszajött. Ha jól emlékszem, akkor talán egy évvel ezelőtt tért vissza Atwoodba, de nem igazán igyekezett felvenni, vagy tartani a kapcsolatot Summerrel. Simán hagyta, hogy az anyja azt tegyen vele, amit csak akar. Márpedig sok jót nem kapott szegény lány tőle. És éppen ezért a legelső érzelem, ami elönt engem, az a harag. Viszont ez azonnal elillan, ugyanis Summerre nézve látom, hogy a balhézásom most messze nem hiányzik neki. A lány elsápad, ahogy meghallja az édesapja hangját, aztán döbbenten a férfi felé fordul.
-Apa?-Nyögi ki nagy nehezen, s hatalmasakat kezd pislogni.
Valószínűleg benne is legalább annyi érzelem kavarog, mint bennem, csak sokkal intenzívebben. Azonban mégis, mire észbekapok Summer már Zion nyakába veti magát.
-Szia, Gyönyörűm-emeli el a földtől Summert.
-Hát te meg mit keresel itt?-Vonja össze a szemöldökét a legjobb lány barátom az édesapját fürkészve.
-Hallottam a lövöldözésről tegnap és tudni akartam, hogy neked nem esett-e bajod-simogatja Summer vállát, s a szavaival kivált belőlem egy szemforgatást.
Akkor nem érdekelte, hogy Summernek nem esik-e baja, amikor lelépett és az anyja addig hajtotta a tónál, hogy Summer nem bírt két napig lábra állni?
-Nos, jól vagyunk-lépek oda hozzájuk és átkarolom Summert.-Mind a hatan jól vagyunk.
-Áh, szervusz Jonathan-mosolyog rám a férfi.-Kész férfi lett belőled.
Ezek a tipikus szövegek...
-Csak Jojo, de üdv Mr. Graham. Igen, megváltoztam. Tudja annyi üres év alatt megváltozik az ember-jegyzem meg, amivel elérem, hogy Summer rám kapja a tekintetét.
-Csak Zion-veregeti meg a vállam Mr. Graham.-Tényleg rég láttalak, akárcsak téged, Summer. Igazi nő lettél.
-Nos, tudja négy év igencsak hosszú idő. Főleg egy fiatal életében.
-Jojo-suttogja Summer, de nem tágítok.
Az apja egy farok.
-Semmi baj, igaza van. De szerencse, hogy te itt voltál a lányomnak. Még mindig csak barátok vagytok?
-Igen-szorítom össze az állkapcsom.-Igen, Uram, a legjobb barátja vagyok.
Zion szóra nyitja a száját, de a barátaink nevetése közbeszól ebbe az igencsak kellemetlen és feszült szituációba. Azonnal rájuk kapom a tekintetem, de amint észreveszik a velünk itt álló férfit, ők is lemerevednek.
-Mr. Graham?-Szólal meg elsőnek Coco nagyot nyelve.-Nahát, visszajött Atwoodba?
-Mindenki tudja, hogy visszajött-jegyzi meg gyilkos pillantásokkal Matt.
Na ja...a kis csapatunk hasonlóan utálja ezt az embert, mint én. Nem érdekel minket, hogy mit tett, vagy hogy milyen ember valójában, de itt hagyta Summert egy olyan környezetben. Vagyis eleve nem lehet jó ember egyébként.
Most komolyan... Melyik szülő hagyja hátra a gyerekét egy mérgező környezetben?
Azt nem tudjuk, hogy Zion pontosan miért is ment el. Ahogy azt sem, hogy Summer anyja miért viselkedik szociopataként otthon, ugyanis Summer sosem mondta el a részleteket nekünk. De az, hogy egyedül hagyott egy tizenhárom éves kislányt egy olyan nővel, az már épp elég indíték a mi szeretetünk ellenében.
-Bocsásson meg, Mr. Graham, de nekünk dolgoznunk kell-szólal meg Sonny, majd a fejével biccent, hogy menjünk.
Engem nem kell sokáig győzködnie, de Summer nem igazán akar mozdulni.
-Menj csak, Kincsem, majd még találkozunk-ad puszit Summer feje búbjára Zion.-Megértem, menj csak-bíztatja tovább, amivel eléri, hogy Summer bizonytalan léptekkel ugyan, de elinduljon velünk a helyére.
-Ez meg mi a fene volt?-Suttogja Coco, amikor távolabb érünk Ziontól.
-Mégis mi a francot keres ez itt?-Hajol előre szintén halkan beszélve Biff is.
-Elvileg azért jött, hogy nem esett-e bajom tegnap a lövöldözésben-mered maga elé Summer séta közben.
-És te hiszel neki?-Nézek le rá, mire ő megrázza a fejét.
-Nem-teszi hozzá, de aztán elbizonytalanodik.-Nem tudom. Négy éve nem láttam, pedig már vagy egy éve itt van. Miért pont most jelent meg?-Néz fel rám, mélyen a szemembe.
-Nem tudom-rázom meg a fejem elhúzva a szám.
-De te jól vagy?-Simítja meg finoman a hátát Sonny, s aggódó tekintettel fürkészni kezdi a lány arcát.
-Összezavarodtam-vonja össze a szemöldökét és gondterhelten megdörzsöli az arcát.-És váratlanul ért. Őszintén nem hittem, hogy valaha látom még az életben. Pedig tudtam, hogy visszajött és tisztában vagyok azzal, hogy ez mennyire egy kicsi város, de...nem tudom...azt hittem, hogy még ebben a kisvárosban is távol leszünk majd egymástól. Szinte nem is ismerem őt és...fogalmam sincs, hogy mi van most bennem-nevet fel elkeseredetten.-De jól vagyok, minden rendben-túr a hajába, s mosolyt erőltet magára.
-Summer?-Néz rá s legjobb barátnője is.
-Komolyan jól vagyok. Csak egy kicsit felkavart, de ez semmin sem változtat. Este megyünk a találttárgyak osztályára, most pedig nem keltünk feltűnést-vázolja a dolgokat, de én nem tudok reagálni.
Csak figyelem őt és nézem, mintha elsőnek látnám. Vagy utoljára. Hosszú évek óta barátok vagyunk, de még néha most sem tudom elhinni, hogy mennyire erős is valójában.