Atwood Titka (✔️)

☬14.☬

Summer:
Nem szeretek nem tudni dolgokat. Rossz sztereotípia, hogy a sötét oldalon élő emberek a fejükben is sötétek és én gyűlölöm ezt. Egész életemben az ellen küzdöttem, hogy engem is csak egy buta, sötét oldali kislánynak higgyenek és ezért a belemet is kidolgoztam. A suliban minden jegyem négyes-ötös volt, mert volt, hogy hajnalig tanultam, még akkor is, amikor a többiekkel sokáig kint maradtunk.
A másik oka annak, amiért nem szeretek nem tudni a környezetem eseményeiről és dolgokról, az az, hogy kevesebbnek érzem magam tőle és ez kétségbeejt. A kétségbeesés pedig félelmet kelt, ami sok hülye dologra készteti az embert.
Most...nagyon kétségbeesettnek érzem magam. Az elmúlt időszakban történt esemény sorozatok annyira összezavartak, hogy túl sok miért és hogyan kérdés van a fejemben, de választ egyikre sem kapok.
Miért lop valaki a talált tárgyak osztályáról? Miért lövi le valaki az ott dolgozó lányt, hogy elvigyenek egy nyakláncot? Miért kell bárkinek egy ezer éve ott porosodó nyaklánc? Miért mondta Scarlett-ha az az ékszer tényleg annyira értéktelen-, hogy jobb nem belefolyni ebbe, mert veszélyes? Mr. Miller miért verte le az áramot a saját létesítményében pont a rablás idejére? Tényleg Mr. Miller volt, aki leverte az áramot? Ha igen, akkor hogyan került oda az apám címe a helyszínre? Egyáltalán apa vette meg ezt a házat vagy a többiek rosszul látták? Ha övé a ház és Mr. Miller volt, akkor mégis miért? Hogyan dolgozhatnak együtt, amikor tudom, hogy az apám ki nem állhatja őt? És amennyire én tudom, Mr. Miller sem mond semmi jót az én szülőmről. Na és mit keresett a főnököm a bátyám klubjában? A város szentje mit csinál egy olyan helyen, egy olyan emberrel, mint a bátyám? És apa hogyan tudta megvenni ezt a helyet? A város rosszfiúja, akitől szinte az egész város fél és minden illegális dolgot folytatott már és mégis megúszta, hogy tudta ezt a nagy házat megvenni? Nekem miért nem szólt erről? Ki a nő, akivel látták a barátaim?
Csak úgy kavarognak a kérdések a fejemben, de választ valahogy egyikre sem kapok. Csak kérdőjelek vannak, de nincs megoldás és ez lassan kikészít.
Nem szoktam betörni sehova, mert nem akarom, hogy megalapozott legyen mindaz, amit az emberek gondolnak rólunk és, mert amúgysem vagyok az illegális dolgok mellett. Nem akarok olyan lenni, mint a családom többi tagja. Most mégis betörtem ebbe a házba, hogy válaszokat kapjak, mert ennyire elveszettnek érzem magam. A nagyobb baj az, hogy eddig még nem találtam semmit. Igaz, hogy csak az első szintet jártam be és azt is csak félig, de egyelőre semmi olyat nem találtam, amit bizonyítéknak tudhatnék be. A nappali elég sivárnak tűnt, a konyhát feleslegesnek találtam átnézni, akárcsak az étkezőt és ezen kívül csak egy fürdőt és egy vendégszobát találtam, mert az alsó szint másik felébe Jojo indult el. Nem tudom, hogy ő talált-e valamit vagy csak roppant alapos, de mióta bement az egyik szobába, azóta nem igazán jött ki.
-Jojo-kiáltok neki, mielőtt felmennék-, megnézem a második szintet is. Ha valaki jönne, akkor tünés és találkozunk a kocsinál, okés?
-Rendben-motyogja alig hallhatón a szobában, mire bólintok-hiába nem láthatja-és felmegyek.
Már kábé bárminek örülnék, ha itt lenne. Egy fotónak, egy szerződésnek az apám aláírásával vagy csak a parfümjének, esetleg ruhadarabjának is. Akárminek, ami azt bizonyítja, hogy apa tényleg itt cuccolt le.
Ahogy felérek az emeletre, egy hatalmas ablakkal találom szembe magam a folyosó végén, ami a kertre enged gyönyörű rálátást. A folyosó két oldalán pedig egy rakat szoba van, mind a két irányba. Egy pillanatra lehunyom a szemem és veszek egy mély levegőt.
Le kell higgadnom.
A szívem zakatol a mellkasomban és viszhangot ver a fejemben, a tenyerem izzad, az idegeim pattanásig vannak feszülve és baromi kimerültnek érzem magam. Kénytelen leszek megnyugodni és összeszedni magam, mert komoly baj lehet abból, ha nem vagyok észnél. Jojo amúgyis hajlamos elveszíteni a fejét és hirtelen cselekedni, szóval nekem kell szemfülesnek lenni, de az ilyen állapotban nem megy.
Nem tudom, hogy miért borít ennyire ki ez az egész. Apa már régen lelépett otthonról és tudom, hogy nem jó ember, de valamiért még így is fáj, hogy az eszébe se jutottam. Tudja, hogy anya milyen, mégsem mondta azt, hogy jöjjek vele ide.
Talán nem az ő háza.
Az optimista hang a fejemben ad egy kis bátorságot, hogy elinduljak, de amikor belépek a hatalmas dolgozó szobába a pozitív hang a fejemben szinte sírva fakad. Irónikus, hogy a pozitív oldalam omlik össze, de így van, talán mert reménykedett abban, hogy Jojoék látták rosszul a férfit tegnap este, de úgy néz ki, hogy nem szabad reménykednem. Az asztalon pihenő kép ugyanis elég egyértelmű bizonyíték. Még évekkel ezelőtt készült, amikor még legalább részben hasonlított a családunk a normálishoz. Aznap anya magánál volt, mert bevette a gyógyszerét, így apa eldöntötte, hogy elmegyünk a tóhoz egy kicsit. Vattacukrot ettünk és szinte egész nap fürödtünk a tóban. A képet anya csinálta, amikor apa felpattant velem a nyakába és táncikálva elkezdte pörgetni a bátyámat a hangszórókból szóló Ed Sheeran számra. Mind a hárman teli szájja vigyorgunk a képen és emlékszem, hogy anya is legalább így nézett ki a kamera mögött állva. Szerintem a gyerekkorom legszebb napja volt. Nem sokkal később anya romlani kezdett. Nem szedte a gyógyszerét és ettől teljesen bekattant, aztán kicsinálta apát, aki lelépett tőlünk. Onnantól pedig minden a teljes összeomlás felé haladt, amit nem is sokkal később el is értünk.
Az arcomon legördülő könnycsepp kiszakít az emlékekből és észhez térít. Tudom, hogy ez elég bizonyíték, de azért odamegyek a fiókokhoz és kinyitom az elsőt. Nincs benne sok lap, de az a kevés is éppen elég ahhoz, hogy újabb sós cseppek csurogjanak le az arcomon. A ház megvételének lepapírozása, az alján az apám aláírásával. Ez elég egyértelmű bizonyítéka annak, hogy tényleg ő vette meg ezt a házat.
Megtörlöm a szemeim és elkezdem visszatuszkolni a papírokat a fiókba, amikor kiesik egy fotó közülük, egyenesen a lábamhoz, onnan pedig a lendületnek és a szellőnek hála, ami beáramlik a szobába, elcsúcsik az ablakig.
-Basszus már-morgom az orrom alatt, miközben elindulok felszedni a lapot.
Csak felkapom a földről, de amikor kiegyenesedem, meglátom ahogy apa épp kiszáll a kocsijából.
Bassza meg!
Azonnal lebukom és visszakúszom az íróasztalhoz, miközben felhívom Jojót. Vagyis csak hívnám, de hiába csöng ki, nem veszi fel.
-Gyerünk már, J, nézd meg a mobilod-suttogom, ahogy becsúsztatom a fiókba a képet, amin egy szőke nő szélesen mosolyog rám.
Ki ez a nő?
A kíváncsiságom megpróbál előtörni, de most jobban érdekel, hogy kijussunk innen. Apa amúgy sem bírja a legjobb barátom, más sem hiányzik, minthogy megtalálja lent az egyik szobában.
-Mi a baj?-Szól a telefonba, amikor végre felveszi, ezzel kiszakít a kép tanulmányozásából.
-Apa hazaért-felelem halkan.-Azonnal el kell tűnnünk innen.
-Bassza meg!-Morogja a túloldalon.-Hol vagy?
-Az emeleten, egy dolgozó szobában. Mindjárt lemegyek. Ha mázlink van, akkor apának megmaradt az a szokása, hogy a konyhába megy elsőnek. Amíg ott elvan, addig ki tudunk majd lopózni, vagy gyere fel és kimászunk az ablakon.
-Summer...-elharapja a mondatot, ahogy a háttérben ajtó csukódás hallatszik.
-Van itt valaki?
Apa hangja most valahogy ijesztőnek tűnik a hatalmas házban. Lehet, hogy csak a helyzet miatt érzem így, de szó szerint lever a víz.
-Nehogy megmozdulj-suttogja Jojo a telefonba szigorúan.-Mindjárt feljutok.
-De hogyan?
-Rólam van szó, Summer-feleli, s szinte látom magam előtt, ahogy elmosolyodik-, csak bízz bennem. Bármire képes vagyok, ha azt nagyon akarom.
Ez igaz.
Jojo mindent megold, ha azt a valamit a fejébe veszi. Még akkor is, ha az a világ legnagyobb hülyesége. Így lopta el Anselék hajóját, hogy mi kimehessünk a tó közepére hülyéskedni vagy ugyanezzel az elszántsággal szerzett nekünk piát az egyik összejövetelünkre és juttatott be minket a világos oldaliak egyik házi bulijába. Az mellékes, hogy egyiknek sem lett túl rózsás helyzet a vége, de amíg tartott, addig nagyon jó volt.
-Vigyázz magadra-suttogom, majd kinyomom a hívást.
-Hahó!-Kiált fel megint apa.-Nyitva volt az ajtó, tudom, hogy valaki itt van. Ki az?
Összehúzom magam, miután becsuktam a fiókot, s lehunyom a szemeim. Apa már régen is hordott magával fegyvert, szóval szinte biztos vagyok abban, hogy most is van nála. Ha rajtakap minket, akkor nem kizárt, hogy az a fegyver el is sül. Akár Jojó lesz a célkeresztben, akár én. Az utóbbi fájdalmasabb lenne a számára, ugyanis elméletben engem sosem bántana, csaképp ő előbb cselekszik, aztán gondolkozik. Bár mindezek után már nem vagyok biztos abban, hogy tényleg nem bántana. Jelenleg azt érzem, hogy egyáltalán nem ismerem a férfit, aki hosszú évekig nevelt.
Amikor egy meleg kéz megérinti az enyémet, úgy rezdülök össze, mintha áram csapott volna meg. Reflex szerűen kapom el az illető csuklóját és már ütnék, de az elkapja a kezem, s leguggol elém.
-Én vagyok, myugalom-találom szembe magam Jojo kék szemeivel, ahogy kinyitom a sajátjaim.-Mondtam, hogy feljutok-mosolyodik el.-Tűnjünk el innen-húz fel finoman.-Én mászom előre, hogy el tudjalak kapni, ha esetleg esel-vázolja a tervet, majd már indul is kifelé az ablakon.
Apa léptei közeledni kezdenek a lépcsőn, ahogy elindul felfelé, nekem pedig megint az egekbe szökik a pulzusom. Oly' annyira pánikba esem, hogy meg sem várom, hogy Jojo leérjen, hanem én is elindulok kifelé utána.