Summer:
Automatikusan Jojo apjának a kezéhez kapok, de olyan vasmarokkal szorít, hogy képtelen vagyok lefejteni magamról. Nagyon igyekszem levegőhöz jutni, viszont ez egyre nehezebben megy, főleg, amikor a támadóm megemel a földről és még jobban a nyakamra fonja az ujjait. A fejem lángolni kezd és feszülni, a tüdőmbe csak rekedtesen jut el a levegő és a lábaimmal is kapálózom, hátha valahogy javíthatok a helyzetemen. Ahogy küzdök, a testem kezd gyengülni és fekete foltok kezdenek el ugrálni a szemem előtt. Nem akarom, de elkezdem feladni, amikor Jojo valahogy összeszedi magát, feláll a földről, majd valamivel lesújt az apja fejére, aki ettől ájultan esik a földre. Én is mellé zuhanok, s a mellkasomat szorongatva próbálok oxigénhez jutni, amikor Jojo mellém lép és átkarolva felállít.
-Tűnjünk el innen-morogja, s a kezében a fotóalbummal, engem magához ölelve, elkezd kimenni a házból.
-Jól...jól vagy?-Kérdezem rekedtesen, még mindig a levegőért küzdve.
Jojo nem válaszol, csak gyorsabban kezdi szedni a lábait, én pedig igyekszem felvenni a ritmusát, de a lábaim elég nehezen működnek az előbbi oxigénhiányos állapotom miatt.
-Jojo-próbálkozom újra, de megint nem válaszol.
Ahogy kiérünk a kocsihoz, bedobja hátra az albumot, majd engem beemel az anyós ülésre és némán bepattan. Azonnal elindítja a motort és kihajt az udvarból, de még mindig nem szól semmit.
-Beverted a fejed és elvertek-kezdem óvatosabban.-Talán nem kellene vezetned.
-A fejemnek semmi baja-fakad ki hirtelen hangosan.
-Most miért kia...
-Megmondtam, hogy maradj a rohadt kocsiban-kiabál rám, s valószínűleg az idegességtől, jobban kezdi nyomni a gázpedált.
Hát ez szép!
Utána mentem, mert aggódtam. Gyakorlatilag megmentettem, mielőtt az apja megint megütötte volna, erre ezt kapom?
Megköszörülöm a torkom, hogy visszanyerjék a hangszálaim az erejüket, aztán kiállok magam mellett:
-Mi lenne, ha nem kiabálnál?-Emelem meg én is a hangom.
-De igen, Summer, kiabálok-csap a kormányra.-A francba is! Megmondtam, hogy ne gyere be!
-Én meg azt mondtam, hogy nem akarom, hogy egyedül menj be!-Vágok vissza egyre idegesebben.-Nehogy már haragudj rám, amiért nem hagytam, hogy bántson.
-Ura voltam a helyzetnek, oké? Erre bejöttél és...-elharapja a mondatot és a fejét ingatva újra kezdi.-Nem játszhatsz folyton önfeláldozósdit, csakhogy minket védj. Először a rablásnál, aztán a letartóztatásomkor, most meg ez! Summer, nem irányíthatsz mindent és mindenkit.
-Nem irányítok! És, ha ezt nem látod be, akkor hülye vagy. Bocs, hogy amikor azt láttam, hogy a földön fekszel és ő bántani akar, akkor valahogy nem azt vágtam le, hogy annyira ura lennél a helyzetnek-emelem meg a kezeim, miközben beszélek.
Már annyira pipa vagyok, hogy eszembe se jut azon agyalni, hogy mi történt az előbb a házban. Jojo elérte, hogy egy másodperc alatt felmenjen bennem a pumpa.
-És erre az volt a megoldás, hogy magadat sodrod veszélybe?-Fordul felém, a kormányra támaszkodva.-Hah, Summer? Úgy gondoltad, hogy az apró alkatoddal képes leszel majd ellátni apám baját? Csakmert nem. Nem vagy rá képes, mert ő kétszer akkora, mint te. Magasságra és súlyra is, hallod? Én is alig bírtam el vele a múltkor, épphogy nyertem. Nem tudom, hogy mit hit...
-Jojo-figyelmeztetem rémülten, ahogy a kocsi elindul a másik sávba, de ő észre sem veszi.
-Nem, Summer, most végighallgatsz!
Egy kocsi feltűnik a kanyarban és egyenesen szembe jön velünk. A pulzusom pillanatok alatt ugrik kétszázra, ahogy elönt a pánik.
-Jojo, a kocsi!-Kiáltok fel, amire végre felkapja a fejét és az utolsó pillanatban, amikor előttem már lepergett az életem, elrántja a kormányt.
-Jézusom!-Morog a kormányra csapva, s lefékez, mielőtt megpördülhetne az autó, vagy megint átmenne a másik sávba.-Sonny kinyír, ha összetöröm a kocsiját.
-Húzódj le-szólok rá, levegőt kapkodva, s úgy kapaszkodom az ülésbe, mint a macska, amit megijesztettek, a plafonba.
-Mi van?-Kapja rám megint a tekintetét, miután lassan elindult, de most szinte azonnal vissza is néz az útra.
-Húzódj le, most azonnal!-Szakad ki belőlem megint hangosabban a kelleténél.
-Mégis minek akarod, ho...
-Csak húzódj már le, az istenit! Ilyen állapotban nem vezethetsz!
-Ja, mert te olyan remek állapotban vagy, hogy átvehesd a kormányt, nem igaz?
-Jojo, azonnal húzódj le!-Kiáltok rá, s a halántékomhoz kapok.-Friss levegőt akarok szívni!
-A francba!-Csap megint a kormányra, majd idegesen a hajába túr, de aztán csak teljesíti a kérésem.
Még meg sem áll rendesen, amikor én már kinyitom az ajtót és kipattanok a járműből.
-Summer!-Kiált utánam, de nem figyelek rá.
Muszáj lehiggadnom. Túl sok dolog történt mostanában és még több minden az elmúlt egy órában, amitől a testem remeg. Meg kell nyugodnom, mert ilyen állapotban használhatatlan vagyok és ma még dolgoznom kéne.
Tele vagyok érzelmekkel, amik feszítik a mellkasom és kicsit sem könnyítik meg a helyzetem. Dühös vagyok Jojóra, amiért így rám förmedt; gyűlöletet érzek Jojo apja iránt, mert képes így bánni a fiával; haragszom apára, amiért eltitkolta mindezt előlem és ugyanezért el is vagyok keseredve. És ezeknek rengeteg egyvelege is kavarog bennem, arról nem is beszélve, hogy baromira aggódom Jojóért. Plusz valami furcsa módon, ez a veszekedés felébresztett bennem még valamit...talán vágyat.
És mégis, mindezek után, amikor a fiú kiszáll a kocsiból és elém lép, az utolsó érzelem az, ami teljesen maga alá gyűr.
-Summer, s...
-Fogd már be-indulok meg felé, majd a nyakába ugorva, megcsókolom.
Jojo azonnal viszonozza a csókom, de most sokkal erőteljesebben és erőszakosabban szorít magához, mint az első alkalomkor. Nem okoz fájdalmat, vagy tesz olyat, amit én ne akarnék, csak sokkal jobban ölel és vadabbul csókol. Olyan, mintha kétségbe lenne esve. Vagy, mintha már ezer éve éhezne, hogy újra megcsókolhasson. Komolyan olyan, mint egy éhező, aki hosszú napok után megkapja a kedvenc ételét. És ez, most még jobban bizsergeti és égeti a testem, mint az első csókunk. Sokkal hevesebb és ez mindenemet megremegteti. Az ujjaim a hajába vezetve tudom magamhoz közelebb, miközben ő megemel a földről. Egyszerűen nem akarok elválni tőle. Örökre itt akarok maradni, ahol most megállt az idő és élvezni Jojo ajkainak édes érintését. Tudom, hogy ő is ezt akarja, mert az ujjai a pólómba kapaszkodva nyomódnak a hátamnak, de a tüdőnk valahogy másra vágyik, ahogy elfogy köztünk az oxigén.
-Ezt miért kaptam?-Dönti a homlokát az enyémnek lihegve.
-Mert meg akartalak csókolni-harapok az alsó ajkamba, lehunyt szemekkel.-Bocs, hogy bementem hozzátok, amikor megkértél, hogy maradjak kint a kocsiban-nézek a szemébe, amikor nagy nehezen a csók hatása alól kibújva, kinyitom az enyémeket.
-Én sajnálom, hogy kiabáltam veled-ingatja a fejét.-Csak nem akartam, hogy bajod essen és teljesen bepöccentem, amikor láttam, hogy bánt téged. Rajtad vezettem le. Nem gondoltam komolyan azokat, amiket mondtam-simítja meg az arcom finoman.-Tudom, hogy nem irányítani akarsz minket, csak szimplán tényleg ennyire fontosak vagyunk neked. Sajnálom-ismétli, de most én rázom meg a fejem.
-Ne tedd. Részben mind a kettőnknek igaza volt-bújok hozzá.-Nagyon fáj, ahol megütött?
-Most inkább rúgott-vonja meg a vállát.-De túlélem, nem nagy ügy.
-És a fejed?-Lépek hátrébb tőle, hogy szemügyre vehessem és finoman megérintem ott, ahol beverte az említett testrészét.
Nem szisszen fel és nem is hajol el, amit jó jelnek veszek. Talán tényleg csak durvábbnak tűnt, mint amilyen valójában volt.
-Kutya baja-fogja meg a kezem óvatosan.-Tényleg csak pillanatnyi sötétség volt hirtelen, ahogy koppant. De nincs baj. Amikor megláttam, hogy megragad téged és elkezd fojtogatni, azonnal összeszedtem magam. Nincs miért aggódnod-simít ki egy tincset az arcomból a szabad kezével.
-Tudod, hogy ez nem így megy-ingatom meg a fejem.
-Pedig, ha valakinek, akkor inkább nekem kéne aggódni. Ma kiderült apádról az, ami és-közelebb lép hozzám és megsimítja a nyakam-az én apám keze meg nyomot hagyott rajtad-húzza el a száját és látom rajta, hogy megint befeszül.
-Jól vagyok-lépek kicsit hátrébb, s közben reménykedem benne, hogy elhiszi nekem.
Jojo még magamnál is jobban ismer engem, így nem egyszerű elrejteni előle az érzéseimet. De azt sem akarom, hogy még ennél is jobban aggódjon vagy visszamenjen esetleg balhézni az apjával. Másra sem vágyom, csak, hogy visszaérjünk és elmehessek úszni. Azzal kiadhatom a bennem lévő rengeteg érzelmet, ami folyamatosan gombócot növeszt a torkomban, hiába nyelem azt le.
-Summer, előttem nem kell megj...
-Komolyan nincs baj-szakítom félbe, mielőtt túl gyöngéd lenne és bejutna a pajzsom mögé.-Elárulod, hogy miért kellett annyira az az album?
-Ha visszaértünk és ott lesznek a többiek, akkor elmondom-bólint, s egy pillanatra összepréseli az ajkait.-Amúgyis több véleményre vagyok kíváncsi.
-Jojo, mit láttál a házban, amiért annyira fontos lett hirtelen mások véleménye és az-biccentek a kocsi felé, s óvatosan a két kezem közé veszem az arcát.
-Csak...várd ki, amíg hazaérünk-kéri, majd megfogja a kezeim, elveszi az arcáról és egy puszit nyom az enyémre.-Oké? Bízz bennem.
-Tudod, hogy bízom-bólintok kék szemeibe nézve, mire ő is biccent.
-Visszaszállhatunk a kocsiba? Mehetünk?
Még messze nem érzem magam késznek ahhoz, hogy elszakítsam magam a friss levegőtől, de látom rajta, hogy már nagyon menne vissza, minél messzebb a házuktól. Így hát, bármennyire is szeretnék még egy darabig itt állni, erőt veszek magamon és ismét bólintok.
-Igen-teszem hozzá.-Igen, menjünk-felelem, majd odalépek az ajtóhoz és bepattanok az ülésre.
Jojo viselkedése határozottan nem nyugtatott meg, úgyhogy örülnék, ha minél előbb kiderülne mindaz, amit annyira rejteget.
ESTÁS LEYENDO
Atwood Titka (✔️)
AventuraAtwood látszólag a béke szigete. Szép környezet, kedves emberek, egy olyan hely, ahol mindenki ismer mindenkit. Egy turista szemének fel sem tűnik, hogy mik vannak a sötétben megbújva és, hogy az embereket mennyire megkülönböztetik a vagyonuk alapjá...