Atwood Titka (✔️)

☬32.☬

Summer:
Ahogy lassan kezdek kiemelkedni a sötétségből, nehéznek érzem a testem és a fejem is kótyagos. Valahonnan hangokat hallok, mintha kiabálnának a háttérben, de időbe telik, mire rájövök, hogy nem csak álmodom a dolgot, vagy képzelem, hanem valóban kiabálnak körülöttem.
Amint ezt a tényt sikerül realizálnom, arra is rá tudom venni magam, hogy kinyissam a szemeim ahhoz, hogy rájöjjek, hogy pontosan mit is takar az a körülöttem. Lassan pislákolva próbálom kitisztítani a tudatom és feltápászkodni, de a fejem olyan szinten ködös, hogy beletelik pár pillanatba, mire felfogom, hogy egy ágyban fekszem. Gyenge vagyok, de nagy nehezen sikerül felülnöm és úgy is maradnom. A történtek hirtelen kisfilm formájában pörögnek le előttem. Az, ahogy a bátyám a templomban áll és ránk borítja azt a rengeteg információt apáról, Jojo anyjáról, a lövöldözésről és Zane-ékről. Az, ahogy utána apa reagál és hogy...
A tekintetem a kisszekrény felé kapom, amin egy pohár víz pihen, gondolom nekem. Fejbe vág a felismerés, hogy a saját apám altatót tett a teámba, miután bevallotta gyakorlatilag, hogy Farell igazat mondott és tényleg ők állnak a történtek mögött.
Mégis hogy volt képes ilyet tenni? Hogy tudott szemrebbenés nélkül hazudni, manipulálni és bántani? Hogy nem érdekelte, hogy Scarlett majdnem belehalt az ő kis missziójába? Na és az miért nem hatotta meg, hogy Zane-ék nekem is képesek lettek volna ártani?
-Csak el kellett volna hoznotok a rohadt nyakláncot! - hallom meg lentről apa ideges hangját. - A talált tárgyak osztályáról! Még a hülyéknek is ment volna, erre ti meglőttetek egy fiatal lányt, fegyvert fogtatok a lányomra és bevontátok a fiamat ebbe az egészbe, aki boríthat mindent azzal, hogy elmondta a gyerekeknek, hogy mi történt!
-Te adtál a kezünkbe fegyvert aznap este-érkezik a válasz, legalább olyan feszült hangon, mint amilyen apáé is most.
Kell pár pillanat, mire leesik, hogy ez Zane hangja.
-De csak vészhelyzet esetére!-kezd kiabálni apa.-Nem azért, hogy használjátok is, amikor nincs rá semmi okotok!
Hallok valami morgást, de az illető túl halk ahhoz, hogy úgy felhallatszódjon a hangja, mint apának és Zane-nek.
Összeszorítom az állkapcsom és feltápászkodom az ágyról, hogy eljussak az ajtóig. A lábaim gyengék is nem akarnak úgy funkcionálni, ahogy kellene nekik, de botladozva elérek a bejáratig. Bár van némi sejtésem, hogy mire számítsak, megpróbálom elfordítani a kilincset, hátha ki tudok jutni innen, de nem mozdul az ajtó. Ellenben apa hangja megint a levegőbe hasít:
-Mit mondtál?
-Azt, hogy talán nem velünk kellett volna elvégeztetned a piszkos munkát és akkor a lányod sem kezdett volna el nyomozósdit játszani a barátaival-érkezik a válasz kemény hangon.
Ez Wyndam.
Ezek szerint a bátyámnak ebben is igaza volt.
-Na idefigyelj, te...
-Mindenki higgadjon le!-hasít a levegőbe egy női hang élesen, felteszem, Jonathan anyjáé.
-Hogy higgadjak le, amikor be kellett altatóznom a lányomat, mert a fiad mindent elmondott az enyémnek, az pedig kitálalt a gyerekeknek?
-Zion, nézz rám!-szól rá, én pedig a fülemet az ajtóra tapasztom, hogy minél jobban halljam, hogy mi történik lent.-Tudom, hogy dühös vagy és azt is, hogy nem ez volt a terv. Igen, Zane hibázott, de Farell nem szállt le róla, csak ezzel tudta leállítani a fenyegetéseit. Nem számítottunk rá, hogy elmondja Summeréknek, de ezzel nyert nekünk időt, amire nagy szükségünk van. Amíg Summer a szobájában van, addig nem eshet baja, nekünk viszont ki kell hoznunk a tojást a bunkerből, mielőtt a rendőrség megtudja, hogy a mi kezünk van a dologban és ahhoz mindannyian kellünk a beépített biztonsági rendszer miatt.
-Feltéve, hogy Zane-éknek azt sikerült elintézniük anélkül, hogy elszúrták volna-jegyzi meg apa.
-Sikerült, Wyndammel megoldottuk a dolgot, viszont anyának igaza van. Ha Farell elmondta Jonathanéknek, hogy mi a tényállás, akkor minél előbb el kell hoznunk a tojást. Ha az eltűnik, a bizonyíték is. Ilyenkor jön jól, hogy egy legendára vadásztunk.
-Ha csak nem vagyunk máris késésben-jegyzi meg Wyndam.-Ha Farell kitálalt, akkor biztos, hogy Jojóék bezsongtak, lépni fognak, méghozzá minél előbb. Vagy a tojásra mennek rá, vagy a rendőrséget riasztják.
-Addig nem, amíg Summer nincs velük-érkezik a magabiztos válasz Zane-től.-Jonathan nélküle egy tapodtat sem mozdul. Ez a legjobb időhúzási lehetőség. Tartsuk itt Summert, ti addig ellenőrizzétek le anyával, hogy minden készen áll-e a szállításra, mi vigyázunk Summerre és...
Nem hallom a végét, mert a lábaim ösztönösen elindulnak hátra az ablak felé, de félúton feladják a szolgálatot, így hanyatt esem.
Nem tudom, hogy mennyire hallatszik le a nappaliba a tompa puffanás, ami kíséri a bénázásom és ettől lever a víz. A mellkasomban nyomás keletkezik, az izmaim befeszülnek, a pulzusom pedig hangosan kezd lüktetni a fülemben, ahogy lemerevedve várom, hogy bármilyen reakció érkezzen lentről.
Vajon lehallatszik egyáltalán a fenti mozgás?
Minden porcikám és ösztönöm visít, hogy másszak ki az ablakon és tűnjek elinnen, amilyen gyorsan csak lehet, viszont ha meghallották, hogy elestem, akkor lehet, hogy most valamelyikük felfelé tart, hogy megnézzék, hogy mit csinálok. Ebben az esetben nem lenne időm eljutni az ablakig és ki is mászni rajta anélkül, hogy kapkodnom kelljen, amivel csak jobban veszélyeztetem saját magam. És ha maradok, akkor lehet, hogy még több infót tudok meg a tervükről. Csak bízom abban, hogy a barátaim épségben eljutottak a rendőrségre és kivételesen Jojo Wyndam szavaival ellentétben, nem rám vár, hanem teszi, amit mondtam nekik.
Egyáltalán mennyi ideje vagyok kiütve? Azt mondtam nekik, hogy ha pár óra múlva nem jelentkezem, akkor kezdjenek el keresni, de ebből mégis mennyi telt el?
Istenem, remélem, hogy a barátaim tényleg azt tették, amit kértem tőlük és nem értem aggódtak, különben semmit nem haladt az ügy. Az a baj, hogy túl jól ismerem Jojót és valami azt súgja, hogy Wyndamnek jelen pillanatban is igaza van abban, hogy nem fog addig semmit sem csinálni a fiú, amíg én nem vagyok megint mellette. Ez pedig azt jelenti, hogy időt veszítünk és hogy valami oltári nagy hülyeséget fog csinálni, amit innen nem is tudok megakadályozni.
A tekintetem megint az ablakra siklik. Túl rizikós a dolog, ezt be kell látnom, bármennyire is szeretnék kiszabadulni innen és nem segítek vele a többieken. Legalábbis nem úgy, ahogy szeretnék. Muszáj vagyok maradni, bármennyire is kiver a víz ettől a gondolattól.
Az izmaim a görcstől, amibe ugrottak az előbb, nem akarnak rendesen funkcionálni, de valahogy elkúszom az ágy mellé, mintha csak arról estem volna le és igyekszem a lehető legnyugodtabbnak tűnni, amennyire ez csak lehetséges ebben a helyzetben. Minden színészi képességemet előszedem, hogy jól adjam el azt, hogy a gyógyszertől kótyagosan estem le az ágyról. Bár teljesen talán nem is kell színészkednem, mert még mindig úgy érzem magam, mint aki félig kívülről figyeli önmagát. Olyan, mintha be lenne lassulva a tekintetem és csak részben lennék jelen. Leginkább talán ahhoz hasonlít, amikor egyszer becsíptem egy összejövetelen a sötét oldalon. Azt éreztem, hogy a szemem nem mozog olyan gyorsan, mint kellene neki és félig egy mellékszereplő vagyok a saját testem mellett. De vetekszik azzal, amikor majdnem elájultam és folyamatosan szédültem és nem érzékeltem a környezetemet. Most ez az előbbi példához képest intenzívebb az utóbbihoz képest viszont gyengébb, de az biztos, hogy így nem kell megjátszanom annyira magam, amikor kinyílik az ajtó és belép rajta az apám, mögött Zane-nel és Wyndammel.
-Kicsim, megütötted magad?-guggol le hozzám apa és a karjaiba vesz, majd vissza is tesz az ágyba.-Jól vagy?-néz végig rajtam többször is, gondolom valami sérülés után kutatva.
-Mit csináltál velem?-próbálok felülni, de ő azonnal finoman visszanyom fekvő helyzetbe.
-Amit kellett ahhoz, hogy biztonságban tudjalak, oké? Hinned kell nekem, kicsim, csak a te javadat néztem.
-Azt hittem, hogy engem nem bántanál-nézek a szemébe és bár nem akarom, de a szemeim megtelnek könnyekkel.
-És nem is bántanálak-tartja velem a szemkontaktust.-Ezt a te érdekedben tettem. Nem akarom, hogy bajod essen, mert még jobban belefolysz ebbe az egész cirkuszba, aminek nem sokára vége van és akkor minden rendben lesz.
-Ezt meg hogy érted? Apa, mire készülsz?-fürkészem folyamatosan az arcát, de semmit nem tudok leolvasni róla a megbánáson kívül, amitől a mellkasom elkezd fájni.
Képes volt bedrogozni és utána van képe úgy nézni rám, mint aki komolyan aggódik értem, megbánta a tettét és szeret?
A naiv kislány, aki nagyon mélyen eltemetve bennem él, szeretné hinni, hogy az apám tényleg azt hiszi, hogy ezzel csak engem védett és nem az önző céljaiért tette ezt velem, de sajnos a valódi énem, aki a felszínen van, képtelen erre.
Apa összepréseli az ajkait, mint aki habozik és a feltörni kívánkozó érzéseivel küzd, s közben megsimítja az arcom.
-Most itt kell hagynom téged egy kicsit-nyel nagyot.-Zane és Wyndam vigyáznak rád, amíg vissza nem jövök, aztán minden a helyére kerül majd, megígérem-lép egyet hátrébb, de elkapom a kezét.
A gondolat, hogy Wyndamékkel egyedül maradok egy házban majdnem annyira kiborít, mint a tény, hogy mit tett apa.
-Ne, kérlek, apa, ne hagyj itt-rázom a fejem hevesen és érzem, hogy a sós cseppek elkezdenek lefutni az arcomon.
-Muszáj. Minden rendben lesz-hajol le és ad egy puszit a homlokomra.-Hamarosan Jonathan is velünk lesz, jó? De most el kell mennem. A fiúk vigyáznak rád és nem bántanak téged, elhiszed ezt nekem?
-Egyszer már bántottak-emlékeztetem a talált tárgyak osztályán történtekre, ami miatt, ha jól hallottam, eléggé kiakadt.
-Ezúttal nem fognak, igaz?-néz a két fiúra szigorúan, akik szinte teljesen egyszerre bólintanak.-Szeretlek, kicsim, ezt ne felejtsd el, kérlek-pillant még egyszer vissza rám, majd kihúzza a kezét az enyémből és kisétál a szobából.
Azonnal elindulok utána, ahogy ez csak lehetséges jelenlegi állapotomban, de Wyndam rögtön elkap és visszatart.
-Apa, ne!-kiabálok rá, amikor Zane-nek átadja a szobám kulcsát, de nem is foglalkozik velem, szinte rám sem néz, úgy sétál el, miután a kulcs a fiúhoz kerül.
-Mi lenne, ha innál egy kis vizet, hogy megnyugodj?-tart Wyndam szorosan és mivel még mindig kótyagos vagyok, és rettegek a ténytől, hogy egyedül maradok velük, erőm sincs küzdeni ellene.
Egy darabig kapálózom, de rá kell jönnöm, hogy esélytelen vagyok vele szemben.
A tekintetem az ablakra siklik és már bánom, hogy nem másztam ki rajta, amikor esélyem volt rá.
-Le van zárva-tájékoztat Zane, mintha csak a gondolataimban olvasna.-Apád gondolt rá, hogy esetleg szökni próbálsz, ha magadhoz térsz. Félt, hogy kiesnél az ablakon, így biztosra ment. Ha hiszed, ha nem, tényleg a gyengepontja vagy-lép elénk és leguggol, hogy nagyjából egy szintben legyünk.-És jelen pillanatban az aduászunk-néz mélyen a szemembe és engem a tekintetétől kiráz a hideg, de közben nem tudom nem észrevenni a nyakában lévő láncot.