Atwood Titka (✔️)

☬8.☬

Summer:
Az épület előtt még egyszer megtorpanok. Gyűlölöm ezt a helyet és megfogadtam, hogy soha többet nem jövök vissza. Ez pedig most is bennem van. A testem reszket, a szívem zakatol, a tenyerem izzad és a gyomrom olyan görcsben van, mint amilyem gombóc pihen a torkomban. Az én kis sötét titkom, amit legszívesebben kitörölnék az életemből és örökre elfelejtenék.
Emlékeztek arra, amikor azt mondtam, hogy bár a barátaimmal gyakorlatilag egy család vagyunk, nem tudnak mindent rólam?
Elvégre a legjobb családokban is vannak titkok.
Legalábbis még mindig csak azt hiszem.
Ezt a titkot pedig nem akartam, hogy bárki megtudja. Jojo véletlenül jött rá és mentett ki innen és most...eljött az ideje, hogy ezt jóvátegyem.
Irónikus, hogy ahhoz vissza kell jönnöm ide.
-Summer!
A barátaim hangjára felkapom a fejem.
Coco és Sonny utánam jöttek, ahogy azt Jojo kérte.
-Basszus-motyogom, s elkezdek az Atwood's Hell felé futni, majd elbújok a ház oldalánál.
Itt sosem keresnének.
Legalábbis eddig sosem kerestek, úgyhogy nagyon remélem, hogy nem most kezdenek majd el itt kutakodni utánam.
Nem akarom bántani őket, vagy megijeszteni-márha Jojo kiborulása az őrsön nem ijesztette már meg őket eléggé-, de azt sem akarom, hogy mindezt lássák majd, vagy megtudják. Mindenkinek jobb lesz, ha ezt nem hozom a tudtukra. Vagy minimum nem így, hanem egy komplett, tisztességes beszélgetés keretében.
Semmiképp sem úgy, hogy lebukok egy ilyen helyen.
-Mégis hova tűnhetett?-Hallom meg Coco kétségbeesett hangját.
Lassan kipillantok a fal mögül, ügyelve, hogy takarásban maradjak és szemügyre veszem őket. Coco folyamatosan kapkodja a fejét, hogy hátha meglát, s szaporán veszi a levegőt. Sonny legalább ennyire kétségbeesett. Lassan lehajtja a fejét és idegesen megvakarja a tarkóját, majd újra felnéz a legjobb barátnőmre:
-Biztos, hogy erre futott? Miért jönne a sötét oldalra?
-Mind a sötét oldalon lakunk, Sonny-emlékezteti a barátját, de az megrázza a fejét.
-De tudod, hogy hogy értettem-vág vissza a fiú idegesen.-Ez Atwood legsötétebb része, kizárt, hogy ide jött volna.
Naná, mert nem tudod, hogy kihez jöttem.
A gondolattól megborzongok, de határozottan nem a kellemes érzéstől.
Hányingerem van, hacsak erre gondolok.
-Lehet, hogy benéztük és nem erre fordult le. Vissza kell mennünk Jojóhoz, ahogy azt S kérte-gondolkozik Coco hangosan, de túl jól ismerem.
Tudom, hogy ez a görnyedt testtartás mit jelent.
Még magával is harcot vív belül, mivel nem akar magamra hagyni, viszont azt sem akarja, hogy a kérésem semmisnek tűnjön.
-Basszus-rúg az egyik kukába Sonny idegesen, de Coco azonnal odalép hozzá és finoman elhúzza.
Átöleli az egyik karját, majd finoman hozzábújik.
-Nyugalom, minden rendben lesz vele. Vagány lány, te is tudod-ad puszit a vállára, de még külső szemlélőként is látszik, hogy ezt nem csak Sonnynak, hanem magának is mondta.-Menjünk-kezdi a seriff hivatal felé húzni, nekem pedig az egyik szikla leesik a szívemről, ahogy elindulnak visszafelé.
Egy kicsit elönt a bűntudat, amiért ezt teszem velük és ennyire titokzatos voltam, de csak őket akarom védeni. Azok, akik ide bejönnek nem igazán távoznak anélkül, hogy minden rendben lenne velük. Anyagi és lelki, de olykor testi károkat is szenvednek az ide betérők, amikor megszegik a szabályokat. Elég beteg, hogy pont egy ilyen helynek vannak szabályai.
Még várok egy kicsit, hogy biztosan elmenjenek és ne vegyenek észre egy aggodalmas visszapillantás közben és addig igyekszem mély levegőket véve kicsit kilazítani a befeszült izmaim, de őszintén szólva nem igazán megy.
Amint viszont megbizonyosodom róla, hogy tényleg tiszta a levegő, veszek még egy utolsó mély levegőt, majd összeszedem magam és bemegyek az épületbe. Ahogy azt Sonny is mondta: ez Atwood legsötétebb része. Aki ide téved, azt hiszi, hogy minden csillogás és öröm itt, de igazából ez a hely tele van titkokkal.
Például: ha drogot akarsz venni, akkor ide kell jönnöd. Sőt, ha rúdon tekergő lányokat akarsz nézni, akkor is itt a helyed. A csillogó-villogó életből meglepően sokan jönnek ide, hogy a szerencsétlen lányokra csorgassák a nyálukat, akik nem is feltétlen önszántukból vannak jelen.
Hogy honnan tudom?
Én is egy voltam a rúdon tekergő lányok közül.
Bizony...ez az én sötét és mocskos kis titkom, amit annyi éven át rejtegettem. Egészen addig, amíg Jojo ki nem húzott a saját sötétségemből. Abból, ami minden nap nyomasztott és ami miatt folyamatosan szorongtam.
A démonjaim közül, akik minden egyes pillanatban azt mondogatták, hogy elcseszett vagyok.
Mivel ez egy sötét hely, ezért nincsenek biztonságiak, akiket ki kell kerülnöm, hanem egyenesen fel tudok menni az emeletre Farrellhez, aki az egyik tulajdonos.
Nem szabad megállnom, mert akkor tuti, hogy elbizonytalanodom, azt pedig nem tehetem meg Jojóval. Csakis ez a tudat tart mozgásban és a kép, ahogy elvezetik őt bilincsben. Megszakad a szívem, hacsak erre gondolok. Úgyhogy felszívom magam és fent már szinte berúgom az ajtót. Az asztalnál ülő fiú azonnal felkapja a fejét, majd elvigyorodik.
-Vártam már, hogy mikor jössz vissza hozzám, kishúgom-dől hátra a székében, egy köteg pénzzel játszva.
A becenevet annyira nyájasan és gyöngéden mondja ki, hogy ismét felfordul a gyomrom.
Belököm az ajtót magam mögött, majd elindulok felé.
-Nem azért jöttem, amire gondolsz-felelem, aztán megállok az íróasztala előtt.-Pénz kell-vágok a közepébe, ugyanis tudom, hogy felesleges húznom az időt, mert nem érek vele semmit.
-Pénz kell?-Húzza fel a szemöldökét cinikusan, de a vigyora nem tűnik el, s ettől kiráz a hideg.
-Igen, pénz kell. Tudod, valamiből meg kell élnem nekem is. Kell kaja, meg víz.
Eszem ágában sincs az orrára kötnöm, hogy miért kell valójában.
Abból semmi jó nem sülne ki. Főleg azután, hogy Jojo volt az, aki kihúzott a karmaiból. Gyakorlatilag gyűlöli a legjobb barátom.
-És pontosan mennyi is kell?-Teszi fel az újabb kérdését meg nem szakítva a szemkontaktust.
-Negyvenezer-vágom rá gondolkozás nélkül.-És akkor egy jó darabig nem látsz majd.
Ha ki tudok belőle szedni ennyit, akkor marad tízezer, amit tényleg magunkra költhetünk, miután letudtuk a kár kifizetését.
Az pedig szerintem határozottan ránk férne most.
-Negyvenezer-nevet fel.-Hülyének nézel engem, húgicám?-Áll fel, majd elkezd felém lépdelni, én pedig automatikusan hátrálok.-Mire kell a pénz valójában?
Nem akarom, hogy lássa rajtam, hogy tartok tőle, de a testem előbb mozog, minthogy az agyam ellenállhatna neki. Vagy egyáltalán reagálhatna. Hihetetlen, hogy a saját bátyám képes volt elérni ezt. Azt, hogy a húgaként rettegjek tőle. De minimum undorodjak és tartsak a következő lépésétől.
-Elmondtam, hogy mire kell-felelem annyira határozottan, amennyire csak tudom.
-Ne hazudj nekem-emeli meg a hangját, s ahogy sarokba szorít, megtámaszkodik a fejem két oldalán.-Mit tettetek a kis barátaiddal, hm? Mire kell valójában? Köze van a lövöldözéshez?
-Bérelni akarok egy lakást-hazudom, de csak még dühösebb lesz, ugyanis tudja, hogy nem mondok igazat.
-Ne hazudj-csap a fejem mellett a falra ismételve magát, mire összerezdülök.-Az Attwood Hotelben dolgozol nyáron. Van fedél a fejed fölött és kaját is kapsz, ugyanis ez benne van a munkaköri leírásodban. Ellenőriztem-emeli ki még közelebb lépve hozzám, hogy véletlenül se tudjak elmozdulni onnan.-Szóval mihez kell? Jonathan csinált valamit, igaz? Hogy is becézitek? Jojo? Mit csinált? Mihez kell? Az apja nyomdokaiba lépett? Megölt valakit? Kirabolt? Lopott?
-Semmit nem csinált, csak engem védett-szakad ki belőlem kétségbeesettséggel vegyes dühvel.-Engem védett és ártatlanul van szarban. Harmincezret kell perkálnia és a maradék tizet tényleg magamnak kérem. Könyörgöm, Farrell, ha érzel irántam bármilyen testvéri szeretet, akkor adj pénzt. Tudom, hogy megvan a maga ára, vissza is adom, szóval kér...
-Két éjszaka-szakít félbe meg sem várva, hogy mit ajánlok neki, ha esetleg segítene.
Azonban a szavaitól megmerevedek. Az ajkaim elválnak egymástól, ahogy meglepetten pislogok rá. Gondoltam, hogy nem lesz ez az egész ingyen, de azért erre nem számítottam.
-Tessék?-Nyögöm ki kiszáradt torokkal, s érzem, hogy a szívem még gyorsabbra vált, miközben a szemeimet elkezdik csípni a könnyek.
Eszembe nem jutott volna ide visszajönni, ha nem arról lenne szó, hogy Jojónak pénzt kell keresnünk valahogy. De ez most gyorsan kell és nincs más lehetőségünk. Esélytelen, hogy Coco, Sonny, Matt, Biff, vagy én tudnánk ennyi pénzt keresni úgy egyáltalán, nemhogy minél hamarabb.
-Odaadom a pénzt, de cserébe ma és holnap táncolsz a vendégeknek.
-Két éjszaka-emésztgetem a hallottakat, de aztán felelevenednek az emlékek abból az időszakból, amikor itt dolgoztam.-Dehát a dupláját megszerzem egy es...
-Kell az a pénz, vagy nem?-Néz mélyen a szemembe ellenkezést nem tűrően, ismét belém fojtva a szót.
A térdeim megremegnek, amiben biztos vagyok, hogy ő is érzi, ugyanis olyan közel áll hozzám, hogy valójában csak ő tart meg szerintem. Ha nem préselődne hozzám, akkor biztos vagyok benne, hogy most összeesnék.
-Farrell, a húgod vagyok-könnyezem be ezúttal már ténylegesen és a hangom is megremeg.
Hiába próbálok hatni a lelkiismeretére, ismét megbizonyosodik, hogy neki nincs ilyen. Küld felém egy újabb vérfagyasztó mosolyt, majd mellém hajolva a hajamba szippant, aztán megszólal:
-Pontosan ezért kell csak két éjszakát vállalnod-suttogja a fülembe, amitől nekem feláll a szőr a hátamon.
Bárcsak lenne más választásom.
Bár valahogy jönne egy jobb megoldás. Valami, ami ki tud rántani minket a szarból, de valahogy a múló másospercek alatt nem jön a megváltás, vagy egy megoldás.
-Legyen-nyögöm ki nagy nehezen.-De olyan felszerelést kérek, amiben nem ismernek fel.
-Ez a beszéd-válik el tőlem még mindig mosolyogva, s megsimogatja az arcom.-A rajongóid nagyon fognak örülni a visszatérésednek.
Gyűlölöm, de nincs más választásom és mindent megteszek Jojóért.