Amortentia

Part 4 - Csalántea és őszirózsa

Nem vont le pontokat azért, mert nem mentem el a büntetőmunkára. Helyette ott maradt velem még egy rövid ideig a könyvtárba és meghallgatott. Soha nem gondoltam volna, hogy pont a Roxfort, sőt talán a világ legszigorúbb és legijesztőbb tanárának öntöm ki a szívem, de mégis megtörtént. Ő pedig figyelmesen meghallgatott, majd jó éjszakát kívánva elküldött a klubhelyiségembe, majd ő is elment a saját lakrészébe. Nem fintorgott, nem gúnyolódott, csak meghallgatott ahogy egy normális ember tenné. Megismertem Piton egy új oldalát, amire azt hittem nem is létezik.

- Magán kívül senki sem mentett volna meg – szólalt meg egyszer csak egy hosszas néma csend után.

- Ez nem igaz!

- Miért maga szerint Weasley vagy Potter megmentett volna? – húzta gúnyos vigyorra a száját.

- Itt nem arról van szó – tiltakoztam. – Nem az, hogy nem mentették volna meg, csak szimplán nem tudták volna – vontam meg a vállam és halványan elmosolyodtam. Ilyet is ritkán látni, de Piton is jól szórakozott a gúnyos beszólásomon.

Az éjszaka az ágyamba fekve még mindig a plafont bámultam és mosolyogtam. Nagyon rég nem szórakoztam jól senki társaságában sem. Furcsa érzés lengte körül a szívemet. Úgy gondoltam, hogy ez a bűntudat, amiért Harryékkel már nem tudok ilyen jól szórakozni. Mindig csak agyalágyult kviddics témáról beszélgetnek vagy velem, hogy adjam oda nekik a házi feladatot. Szeretem őket tényleg, de...néha jól esik (sőt nem is csak néha) egy komolyabb személyiség társaságában lenni. Amilyen Piton is volt. Másról szó sincs, természetesen.

Reggel fáradtan ébredtem fel és azonnal el is kellett készülnöm, mert a szokásostól tizenöt perccel később keltem és féltem, ha nem készülök el időben lekésem az első órát. Miután magamra kaptam a fehér ingem már nyúltam volna a sötét szürke térdig érő szoknyámért, amikor mégis leeresztettem a kezem. Utálom ezt a szoknyát, úgy érzem benne magam, mint egy kisgyerek. A legtöbb lány már leváltotta ezt a szoknyát, a sok közül szinte már csak én hordtam. A ládámhoz sétálva végül kihúztam egy combom közepéig érő fekete szűk szoknyát és azt vettem fel a taláromhoz és a fehér ingemhez. A tükörbe nézve mindjárt nőiesebbnek éreztem magam. Hajamat ezúttal nem tudtam olyan szépen megcsinálni, mint szoktam, így egy laza kontyba kötöttem.

- Jó reggelt, fiúk – ültem le reggelizni a főteremben.

- Szia – köszöntek egyszerre.

- Tegnap este nem is láttunk téged...

- Sőt szinte egésznap – javította ki Harryt Ron. A részeges esténk óta ismét békesség honolt a kapcsolatunkban, így szinte egy kő esett le a szívemről, hogy gond nélkül tudunk ismét csevegni.

- Könyvtárba voltam, aztán pedig...nos, sikeresen elkéstem a büntető munkámról – vörösödtem el, mire Ron nevetésbe tört ki, Harry pedig döbbenten nézett rám.

- Mit szólt Piton? – kérdezte Harry aggódva értem.

- Megtalált a könyvtárba és beszélgettünk – vontam meg a vállam, mire mindkét fiú álla szinte a földet súrolta.

- HOGY MI VAN? – döbbent le Ron és emiatt kisebbet kiáltott.

- Halkabban! – csitítottam el és tekintetem közbe automatikusan Piton felé szaladt, aki szokásos reggeli teáját kavargatta, de ezúttal a jelenetet nézte ahogy Ront próbálom csitítani. Látszólag élvezte.

- Pontokat sem vont le érte? – halkult el végül Ron.

- Nem tudom, nem mondta. De attól lehet – haraptam az ajkamba.