Amortentia

Part 21 - Karkarov lánya

Mihelyst helyet foglaltunk mi is és megvártuk, amíg mindenki beér a terembe a diákok közül, végig tekintettem a tanári asztalon. Ezek szerint ők sem tudják Minerva Mcgalagony igazgatónő mit szeretne, mert mindenki kíváncsian sandított a nő felé a tanárok közül is, köztük Perselus is. A nő pár perc múlva hangosan köhintett egyet, mire az egész terem elnémult. Utoljára ilyen akkor volt, amikor még Dumbledore állt az igazgatói pozícióba. Mcgalagony saját magán meglepődve végül felállt és beszélni kezdett.

- Köszönöm, hogy figyelemmel szolgálnak vacsora előtt, tudom már biztosan mindenki nagyon éhes – kezdte, mire Ron gyomra párhuzamosan Mcgalagony beszédével hangosan korgott. – Mint tudják, hogy bár a Beauxbatons akadémiával szoros a viszonyunk, hála a Trimágus tusának és szerencsétlen módon...nos, a háborúnak – kezdte, bár a hangja a háború szónál kissé megingott. – Durmstrangról viszont ez nem teljesen elmondható. Karkarov igazgató sajnálatos halála után viszont új vezetőséget kapott az iskola, név szerint Ivanka Hristina Karkarovot, Igor Karkarov lányát – a kimondott név után gyors sebességgel beszélgetés és halk sugdolózás vette át az asztalok helyét, de még pár tanár is egymásra meredve kezdtek el halkan beszélgetni a hallottakról.

- Nem tudtam, hogy volt lánya – mondta döbbenten Harry.

- Én sem – meredtem magam elé és Ronra felpillantva ő is felvont szemöldökkel várta a folytatást.

- Csendet! – kiáltott Mcgalagony, mire ismét elnémult a diákok serege. – Az igazgatónővel levelező viszonyban vagyunk és közös egyetértéssel, hogy ne legyen nézeteltérés a két iskola között eldöntöttük, hogy itt a Roxfortban, Szent este megrendezésre kerül egy karácsonyi bál – mondta, mire az asztaloknál jó pár diák hangos üdvrivalgásba és tapsolásba tört ki, köztük még én is halkan tapsoltam párat. – Ruhák, dísztalárok és egyéb beszerzésre váró dolgok miatt Szenteste előtt egy nappal mindenki szabadon lemehet Roxmortsba bevásárolni. Köszönöm – fejezte be a mondanivalóját, majd végtelennek tűnő tapsvihar után a vacsora is az asztalunkra varázsolódott.

- Anyának üzennem kell, hogy küldje el a dísztalárom – mondta Ron, miközben a tányérjára szedett egy adag rántott halat.

- Nekem mindenképp lekell mennem Roxmortsba, nem hiszem, hogy még jó lenne rám a Trimágus tusáról megmaradt ruhám – száltam be a beszélgetésbe. Az már négy éve volt és azóta eléggé...nőiesedtem, így lehetetlen, hogy beleférek a ruhába.

- Én elhoztam a dísztalárom, szóval nekem elvileg megvan minden – mondta Harry miközben az ételt lapátolta magába. Felpillantva az ételemből Perselusra tekintettem, aki a Mardekár asztalával szemben ült. Ugyanolyan értetlenül meredt még mindig Mcgalagonyra, mint mi elébb, de nem szólt semmit, csak csendesen evett és néha válaszolt a mellette ülő Flitwick kérdéseire. Fura volt belegondolni, hogy ha most valaki meghívna a bálra elkellene a személyt utasítanom és nem tudnám mivel megmagyarázni, hisz titokban kell tartanom, hogy együtt vagyunk. A gondolataimban egyenesen odáig jutottam, hogy Perselus felkérve engem egy keringőre mindenki ámulatára lejtünk egy táncot. A fejemet megrázva tovább folytattam az evést és próbáltam minden erőmmel elfelejteni ezt a gondolatot. Még, hogy minden diák és tanár előtt pont Perselus felkérne engem! Nevetséges...eleve nem néz ki annak a táncolós fajtának, ráadásul ő a legszigorúbb tanár az iskolában, mások szemével nézve, ha valakit nagyon is muszáj lenne felkérnie biztos nem egy okoskodó griffendélest kérne fel.

- Hány hét múlva lesz ez a bál? – kérdezte Ron lenyelve az ételt.

- Azt hiszem két hét múlva – felelte Harry, mire majdnem félre nyeltem és hangos köhögés után könnyes tekintettel meredtem Harryre, aki kissé megrökönyödve a reakciómon ráncolta a homlokát.