Amortentia

Part 23 - Bál

Arra sem emlékeztem, hogy hogyan jutottam vissza a klubhelyiségbe. Amennyire emlékszem megszakad annál, hogy sírva kijövök a bájitalteremből és futok ahogy a lábam bírja. Először Roxfort birtoka körül tengődtem és végül a tiltott rengeteg mellett találtam nyugalmat, ahol kisírhattam magam, de hogy utána hány órakor mentem fel a hálókörzetembe az kész rejtély.

Elérkezett a bál napja. Amennyire vártam ezt az eseményt annyira tűnt most semmisnek. Nem csak az árnyékolta be, hogy Perselussal elváltak útjaink, de az is, hogy másnap halálfalók közé kell mennem, hogy megtudjam a szüleimet menteni és veszélybe sodorjam azt, akit fáj, de túlságosan is szeretek.

- Jó reggelt, álomszuszék – ért be a szobába Ginny. Körbe pillantva realizáltam, hogy már későre járhat, hisz a hálószoba üres volt.

- Neked is – mondtam rekedt hangon, majd ahogy Ginny felé fordultam az éjjeli szekrényen megláttam a Perselusnak vett hangulat gyűrűket és ismét összeszorult a torkom.

- Baj van? – kérdezte egyből Ginny, mintha csak megérezte volna. A baldachint félrehúzva, hogy jobban láthassa Ginny az arcom rámeredtem. A szavai egyből torkán akadtak, ami egy dolgot jelenthetett: a sírás utóhatása látszódott rajtam. – Mi történt, Hermione? Jól vagy? – ült le mellém és megsimogatta az arcom, miközben a sírástól feldagadt szemeibe nézett.

- Tegnap Perselus és én...nos egy félreeső folyosón...csókolóztunk – mondtam ki, bár tovább folytatni nehezemre esett azzal a tudattal, hogy nem csak annyi történt. Ginny érdeklődve, mosolyát elnyomva figyelt. – és annak ellenére, hogy varázslatokat szórt kettőnkre megijedtünk, mivel Flitwick és Mcgalagony közelített felénk. Elmentünk onnan, de aztán a korepetáción éreztem, hogy valami nincs rendben...mint kiderült beijedt – markolásztam közbe a takaróm szegélyét és nem bírtam a barátnőm szemébe nézni. – Szakított velem, mert úgy gondolja, hogy az állásával és a hírnevemmel játszunk – pillantottam fel ezután és ismét könny szökött a szemembe ahogy megláttam Ginny sajnáló tekintetét.

- Hermione, úgy...

- Ki ne mond! – förmedtem rá.

- Figyelj – sóhajtott. – Úgy sem tudtátok volna már sokáig titokban tartani, főleg, ha Draco is tud a dologról...így legalább nem kell félned!

- De én nem félek! – csattantam fel. – Szeretem őt, Ginny! Hát nem érted? – mondtam ki keserűen, hangosan talán először.

- Akkor tedd féltékennyé – csúszott ki a száján, mire felvont szemöldökkel meredtem rá, várva a folytatást. – Rengeteg fiú lesz a bálon, nem csak Roxfortosok, de Durmstrangosok is. Hát használd ki!

- Ezzel mégis mire célzol pontosan?

- Jaj, Hermione! Ne értetlenkedj már – forgatta a szemét Ginny. – Ismerkedj, idegesítő tini módján csacsogj velük, nevess a hülye viccein, táncolj velük és mind ezt Piton orra előtt! Ha ő is így érez irántad akkor azt látni fogod – fejezte be az ötletét.

- Hát nem is tudom...

- Griffendéles bátorság, Hermione – kacsintott rám, mire halványan elmosolyodtam.

- Talán mégis jó, hogy ezt a ruhát vettem meg – tekintettem a ládámra, amiben a méreg zöld báli ruha pihent.

- Még jó, hogy hallgattál rám – vigyorgott. – Gyere, készülj el, lassan ebédidő, aztán...

- EBÉDIDŐ?! – pattantam ki az ágyamból. – Ginny, hát miért nem költöttél fel hamarább?

- Ezek után, amit hallottam még jól tettem, rád fért a pihenés – mondta felháborodva, én pedig kielőzve felkaptam a törülközőmet és beviharoztam a fürdőszobába. Miután nagyjából rendbe hoztam magam visszatértem a ládámhoz és a türelmesen várakozó Ginnyre felpillantva végül megkérdeztem tőle, amire a felkelésem óta gondolok.