Amortentia

Part 22 - Rémálom

Végül a ruhát is megvettük Roxmortsban. Ginny egy gyönyörű testhez simuló vörös ruhát választott, ami V kivágású volt és a pántjai fehér gyöngyökkel volt kirakva. Csípőtől lefelé a ruha kiszélesedett és fodrok borították, hogy igazi báli ruha hatást keltsen és teljesen a földet söpörte. Az én ruhám az övével ellentétben méreg zöld volt és pánt nélküli. A selyem anyag teljesen a földig ért és csípőtől lefelé A vágású volt. Először nem akartam megvenni, hisz hiába, hogy egyszerű ruha, de valamiért nem tetszett, talán azért, mert nem fekete volt. Túlságosan is hozzászoktam ahhoz a színhez, de Ginny szerint ez volt nekem a tökéletes ruha, szóval végül megvettem. Az ajándékokkal teli szatyrokkal és a ruhánkkal baktattuk visszafelé a Roxfort épülete felé és ahogy a melegítő talárunk a szél hatására mögöttünk lobogott Perselus jutott eszembe a fekete talárjával. A közelgő hóvihar hatására akkor mi is hasonlóképp festettünk.

- Pitonnal jössz a bálba? – kérdezte halkan, de csak azután, hogy két pletykálkodó hugrabugos elhaladt mellettünk.

- Hm? Ja nem – ráztam meg a fejem, ahogy feleszméltem a gondolkodásból. – Ő a tanárom, mégse jelenhetek csak úgy meg vele!

- Igen, ez igaz – értett egyet Ginny. – Szerinted Krum is részt vesz a bálon? – kérdezte, mire a név hallatán megtorpantam.

- Krum? – ráncoltam a homlokom és a reakciómra Ginny elmosolyodott. – De hát ő már nem Durmstrangos, már végzett!

- Igen, de Karkarov kedvence volt, szerinted a lányánál ez megváltozott?

- Fogalmam sincs, de bizonyára üzent volna Viktor, ha jön – mondtam. Ezután némán baktattunk tovább, majd, amikor beértünk a nem sokkal melegebb kastély folyosóira elhaladtunk a főterem mellett, ahol Ginny bekukkantott.

- Éhen halok, ha lepakoltunk, rohanok is le vacsorázni – gondolkodott hangosan a vörös hajú szépség, aki a szeplős arcával vágyakozóan tekintett a vacsorázó diákok irányába. Egyet érve bólogattam, jelezve neki, hogy már én is eléggé éhes vagyok.

***

Vacsorára igyekezve Ron eldöntötte, hogy most a hugrabugosok asztalánál vacsorázik Susan társaságában, Ginnyt pedig előre küldtem Harryvel mondván, hogy legalább a főteremhez való utat kettesben tegyék meg. A gerlepár egymás kezét fogva, vidáman cseverészve indultak el. A 2. emeleti folyosón baktatva már kanyarodtam volna a lépcső irányába, amikor az egyik szűkfolyosóról egy hosszú fekete kar nyúlt ki és a karomat megragadva egy rántással a titkos folyosón termettem, aminek egy halk sikollyal adtam jelét. Perselus egyből a számra tapasztotta a kezét és megvárva, hogy a szívverésem normalizálódjon csak akkor húzta le a számról a tenyerét.

- Még az a mázlid, hogy időm sem volt pálcát rántani – suttogtam elmosolyodva, mire a válasz csak egy horkantás volt.

-Ha a pálcáddal rám támadtál volna akkor sem lett volna esélyed ellenem, Granger – mondta kissé gőgösen, de a jól megszokott komolyság és gúny ott maradt a hangjában.

- Ebben azért ne legyen olyan biztos, tanár úr – cukkoltam, majd vártam, hogy elmondja találkánk okát, amire nem is kellett sokat várnom.

- Tegnap miért nem jöttél le? – kérdezte ezúttal minden gúnyolódás nélkül, de a komoly arckifejezése és hanglejtése megmaradt. A szívemet enyhe melegség járta át attól a gondolattól, hogy esetleg hiányolt Perselus.

- Ginnyvel voltam, elterveztük, hogy melyik boltokba megyünk és hogy... - itt kissé elpirultam. – ...milyen ruhát szeretnénk a bálra – haraptam az ajkamba.

- Gondolhattam volna, hogy valamilyen nyálas tinédzser dologról van szó – gúnyolódott szemét forgatva.

- Majd akkor holnap nézd meg a ruhámat – húztam mosolyra a szám. – Bár Ginny unszolása nélkül biztos nem vettem volna meg és mellesleg már nem vagyunk tinédzserek – tettem hozzá összeszűkült tekintettel.