Amortentia

Part 20 - A terv

A napom hátra levő részét még az sem tudta elrontani, hogy Ron haragosan méreget vagy éppenséggel rám sem bír nézni. Az öröm, amit az okozott, hogy Harry még meg is védett Ronnal szemben és nem csak szimplán elfogadta Perselussal a kapcsolatunkat felbecsülhetetlen volt. Egy ember, aki támogatott minket...el sem bírom hinni! Mindazonáltal Draco kikotyogta a Ronnak és Harrynek, ami egy dolgot jelenthetett: gond nélkül másnak is elmondhatja, nem törődve a keresztapja sorsával. Késő délután éppen a számmisztika könyvemet bújtam, amikor egy bagolykarmának a kopogása törte meg a klubhelyiség zaját. Odafordítva a fejem megláttam egy baglyot és mintha csak tudtam volna, hogy nekem szánják kitártam az ablakot és beengedtem a díszes baglyot. Az állat egy tiszteletkör után letelepedett a kanapé szélére, majd miután levettem a lábáról a levelet ki is röppent az ablakon. Érdeklődve, bár kissé tartózkodóan bontottam fel a viaszpecséttel lezárt levelet, ami szerencsére nem fekete volt.

''Ma ne gyere le, Dracoval van beszédem. – P''

Nyelve egyet az ajkamba haraptam és a levelet szinte azonnal a sercegő tűzbe hajítottam. Szóval beszél vele...ha megengedné se akarnák annak a párbeszédnek a fültanúja lenni.

- Mit dobtál a tűzbe? – telepedett egyszer csak le mellém Ginny, aki azonnal a tenyerét dörzsölve próbálta meg magát felmelegíteni. Haja kócosan omlott a hátára, kviddics meze kissé félrecsúszott a vállán, de őt ez egy kicsit sem izgatta.

- Nem fontos. Milyen volt a kviddics edzés? – kérdeztem, miközben megláttam a többi beszállingózó játékost is.

- Volt már rosszabb – mondta. – Viszont jobban rákell gyúrnunk a Mardekár elleni meccsre, erős csapatuk van ezúttal – felelte kissé elhúzva a száját. Harry egyetértően bólogatva ült le a barátnője mellé és átkarolva őt a hidegtől elzsibbadt lábait felemelte és a kandallóhoz tartotta. Ron egy pillantással sem méltatva felrobogott a hálószobájába. Aggódva pillantottam Harryre, aki nem túl feltűnően legyintett egyet. Ez az óvatos reakcióból arra következtettem, hogy Ginnyt még nem avatta be a reggel történtekbe.

- Harry, átnéztem a bájital beadandódat, valami szörnyű! – pattantam fel az ülőhelyemről, majd az íróasztalhoz siettem, ahol a pergamentekercset felejtettem. – Kihúztam és átírtam szinte a felét, szóval inkább másold át egy új pergamenre – nyújtottam felé, mire ő hálásan tekintett rám.

- Kösz, Hermione – mondta mosolyogva. Ginny csak a fejét rázta.

- Úgy néz ki ma veletek töltöm az estémet – dőltem vissza a kanapéra. – Ma nem lesz korepetációm – mondtam, mire Harry felvont szemöldökkel pillantott rám, Ginny viszont egyenesen repesett az örömtől.

- Jaj, de jó! Akkor maradjunk fel ma tovább! Olyan rég beszélgettünk egy jót...sőt! Ha lemegyünk a házimanókhoz biztos adnak majd pár nasit – vigyorgott, mire a manók hallatán kissé rám fagyott a mosoly. – Ne aggódj, szépen kérem meg őket – forgatta a szemét a reakciómra, bár még mindig nem engedtem fel.

- Jó, nem bánom – feleltem végül, mire Ginny ujjongva ölelt át fél karral.

- Megyek, átöltözök a vacsorára. Ti pedig ne egyetek sok desszertet! – mutatott rám és Harryre, mire mind a ketten mosolyogva követtük a lány lépteit, míg el nem halt annak a hangja. Azután Harry kíváncsian fordult felém.

- Miért nem mész ma Pitonhoz? – tette fel a kérdést köntörfalazás nélkül.

- Dracóval van beszédje. Nem is csodálkozok ezen – ráztam a fejem, mire Harry csak egyetértve hümmögött.

- És...milyen veled? Kedves, ugye? – kérdezte lányos kíváncsisággal.

- Teljesen más, mint másokkal – mosolyodtam el őszinte hálával, hogy megkérdezte.