Amortentia

Part 24 - Fogja be, Granger

Krum a kezét a derekamon pihentetve irányított a táncparketten és ámulva figyelt engem.

- Gyönyörű lenni!

- Köszönöm szépen – mosolyogtam, de szemem sarkából mégis Perselust fürkésztem, aki már elfordult tőlünk és tovább beszélgetett Karkarov lányával közömbös arckifejezéssel.

- A Durmstrang igazgatója hívott el ide? – kérdésem próbáltam a legilledelmesebben feltenni.

- Igen, szerinte itt a helyem – bólintott. – Kedves nő, kedvesebb, mint apja.

- Értem – feleltem elgondolkozva és Viktor a csendet kihasználva megpörgetett, majd egy jól irányzott mozdulattal visszarántott magához. Felnevetve pillantottam a dús szemöldökű fiú/férfi arcába. Belegondolva, hogy 17 éves korában ismertem meg és most már 22 éves abszurdnak tűnt számomra, hisz semmit sem változott. Miután abba maradt a zene Viktor elengedett.

- Hozzak inni valamit? – kérdezte.

- Igen, azt megköszönném – feleltem, majd, amikor Krum eltűnt a szemem elől, visszaültem az asztalomhoz, ahol Harryék csak az üres poharukat hagyták és ismét a táncparketten ropták egy újabb pörgős zenére, amire a többi fiatal fejt vesztve ugrált. - Erre biztosan nem fogok Krummal táncolni – gondoltam magamban. A tanáriasztal irányába pillantva viszont éreztem, hogy elvörösödök a féltékenységtől. Ivanka Karkarov éppen nevetve végig simított Perselus karján, aki viszont a csevegést enyhe mosollyal folytatva még csak jelét sem adta, hogy zavarná a dolog. Ezután viszont a fejemet elfordítva tőlük hirtelen Susan Bones telepedett le mellém, aki kissé lihegve, kipirultan mosolygott rám.

- Csodálatos ez a bál! – mondta a sárga térdig érő ruhában lévő lány. Haja a jobb vállán befonva lógott és nagyon csinosan festett.

- Igen, az – erőltettem egy mosolyt az arcomra. – Ron hol van? – kérdeztem.

- Elment frissítőért – vigyorgott, minthogyha csak azt jelentette volna be, hogy éppen megkérte a kezét. – Biztos megállt Krummal beszélgetni, hisz rajong érte! – tette hozzá csevegő hangon.

- Aha, biztos – fordítottam el a tekintetem róla, bár ahogy visszagondoltam az elmúlt évre nem éppen az jött le, hogy túlságosan rajongana Ron érte, hisz jó párszor féltékeny volt rá miattam. Ezután viszont mégis mosolyogva tért vissza Ron Viktorral. Ezek szerint mégis tévedtem és szent volt a béke közöttük.

- Szia Hermione, csinos vagy – dicsért meg Ron baráti módon, majd csillogó szemekkel átnyújtotta a puncsot Susannek, aki gyengéden pislogott rá, majd leült mellé. Megköszönve én is elvettem Viktortól, majd egy hajtásra megittam az egészet.

- Nincs itt valami erősebb? – kérdeztem hirtelen, felállva Viktor mellett. Úgy éreztem, hogy ha nem gyengítem a bennem lévő feszültséget felrobbanok. Perselus szakított velem és éppen egy gyönyörű nő fogdossa őt, nekem Viktorral kell enyelegnem, hogy párszor eltudjam kapni a tekintetét és ráadásul holnapután halálfalók közé megyünk, hogy visszatudjuk a szüleim emlékezetét hozni és ennek a nyakában közeleg a RAVASZ vizsgák napjai is. Egy nagyon mély levegőt véve próbáltam kifújni magamtól a haragot, csalódotságot és szomorúságot sikertelenül, majd Viktorba karolva bűbájosan rámosolyogtam, minden színészi tehetségemet felhasználva. – Gyere, szerezzünk valami erősebbet – mondtam, mire Viktor is halvány elmosolyodott. Az asztalokat és a táncoló embereket kikerülve végül odaértünk a svédasztalhoz, ahol nem csak íncsiklandozó ételek, de rengeteg ital is volt. Az egyik fajta ital lila buborékot eregetett, egy másik a tűz színében pezsgett, a harmadik egy üvegben volt, amire azonnal ráismertem, hisz vajsör volt, a negyedik pedig egy mély tálban volt, amiből egy kevés rózsaszín füst párolgott, amibe, ha beleszagoltam azonnal rájöttem, hogy manók által készített varázspuncs volt, amit Viktor is hozott nekem. A varázs persze kimerült abban, hogy finomabb volt az átlagos mugli puncsnál és rózsaszín füstöt eregetett. – Ez szerinted mi? – kérdeztem a pezsegő italra mutatva.