Amortentia

Part 18 - A Herceg rémálma

Ujjaimat tördelve vártam az estét, hogy végre beszélni tudjak a történtekről Perselusssal, de az idő csigalassúsággal telt és még tanulásra sem tudtam koncentrálni. Mihelyst visszamentem a kastélyba Ron és Harry faggatódzni kezdett, hogy mégis hová rohantam reggelinél és Draco mit mondott. Azt hazudtam nekik, hogy csak szokásosan sértegetett és azért rohantam el, mert rájöttem, hogy nem csináltam meg egy beadandót, amire a fiúk felengedtek és csak szokásosan szemüket forgatták a házi feladat hallatán. A többi óra kínzó lassúsággal telt le és miközben igyekeztem figyelni a tanárra többször is lemaradtam és szólnom kellett az adott professzornak/professzornőnek, hogy ismételje el a mondatát, ami tőlem szokatlan volt és nem kis feltűnést okoztam ezáltal. A tudat, hogy talán nem fog működni Perselussal a kapcsolatunk teljesen szétmarcangolt belülről és annyira szorongtam, hogy csak ebédnél tudtam pár falatot magamba iktatni, ami már nem az első alkalom volt, hisz ez előtt pedig a halálfalók és a szüleim miatt nem tudtam annyit enni, ami már az alakomon is meglátszott, legalább 5 kilót lefogytam, ami az én esetemben soknak számított. Amikor elérkezett a vacsoraidő a halálfalóktól kapott levelemmel a zsebemben indultam el és a főteremben csak ettem gyorsan pár falat tökrém levest és azonnal felpattantam az asztaltól, hogy a pince irányába induljak el, annak ellenére is, hogy Perselus még a tanári asztalnál ült és még evett. A folyosón haladva ismét összefutottam Dracoval, de ezúttal hiába beszélt hozzám, csak eleresztettem a fülem mellett, de amikor már lekanyarodtam volna a lépcsőhöz szavai mégis megütötték a fülem.

- Megint hozzá mész, igaz? – hallottam meg gúnytól csöpögő hangját. – Jelentenem kellene az igazgatónőnek, biztosan repesne az örömtől, hogy a drága házából származó okoska összefekszik a bájitaltanárral – mondta keresztbefont karral, mire megpördültem a tengelyem közül.

- Fogd be, Malfoy! – mondtam dühösen, de ennek ellenére mégis suttogva. – Ezzel csak keresztapádnak okoznál galibát!

- Az évek alatt már megtanulhattad volna, hogy az ilyen problémákra mindig gondolok és megoldom – vigyorogtam. – Kifoglak téged csapatni, sárvérű!

- Malfoy! – hallottam meg egy dühös hangot, majd megláttam a hozzátartozó személyt is. Perselus suhogó talárjával kifejezéstelen arccal közeledett felénk, de szemében így is megcsillant a düh.

- Professzor – húzta nyájas mosolyra a száját Draco.

- Ne akarj Ms. Grangernek gondot okozni, mert az visszafog ütni – mondta kimért hangon. – Ha pedig nem, én fogok – sziszegte. Draco döbbenten nézett keresztapjára, akitől bizonyára még nem hallott ilyen hangnemet felé irányulni. Párat pislogott, majd dühtől eltorzuló arccal elviharzott a főterem felé, ahová bizonyára vacsorázni indult, de előtte még utána szólt Perselus. – És tartsd a szád, megértetted? – kiáltotta utána, de Draco nem reagált, csak sietve eltűnt a szemünk elől. Ezután felém fordult, majd rám sem nézve elindult lefelé a lakrészéhez, én pedig követtem.

A lakrészéhez érve egy pálca mozdulattal kivágta az ajtót Perselus, majd magam mögött becsukva kissé feszengve fordultam felé és próbáltam az összes épp gondolatot összeszedni a fejemben. Idegesen toporogtam még mindig a bejárati ajtónál, amíg ő közömbös arckifejezéssel az elmegyengítő bájitalhoz lépett megkavargatta és ellenőrizte azt. Csak utána fordult felém és miután végig mért engem vett egy mély levegőt.

- Mi állt pontosan a levélben? – kérdezte a lényegre térve.

- Ha azt szeretném, hogy a szüleim életben maradjanak öljelek meg téged és adjam át nekik a pálcádat – mondtam ki egy csapásra.

- Ha megölnél vagy megöltél volna akkor is mindegy lenne, mert ismerve őket annak ellenére is megölnék a szüleidet, habozás nélkül – mondta hűvösen.