Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

8.

-Figyelj rám - húztam Jungkookot az első fal mögé, hogy ne lássa meg bárki, hogy a semmihez beszélek. - Amint vége a felolvasásnak, vége mindennek. Vagyis mi biztosan megyünk, anyu nem hiszem hogy tovább itt akarna maradni. Megtudjuk Min néni mit hagyott hátra, és megyünk. Nem kell velem lenned, menj még körbe nyugodtan, sőt - emeltem fel az ujjam és még egyszer körbe néztem, mielőtt folytattam volna. - Ha van bármi, tárgy vagy ruhadarab vagy bármi, ami neked jelent valamit és szeretnéd, ha nálunk lenne, hozd el nyugodtan. Bármit, amit te emlékhez kötsz, oké? - kérdeztem, mire Jungkook furán nézett rám.

-De ha nem a miénk? Ha másra hagyta?

-Egyrészt, nem érdekel. Ezen a ponton mindenki örüljön, ha kap valamit. Itt vagyunk vagy huszan de ez nem jelenti azt, hogy mindenki benne van a végrendeletben, egyelőre csak reménykednek. Másrészt, ami olyan, azt nem tudnád mozdítani. Ha pénzt hagyott hátra vagy magát a házat akkor teljesen mindegy. Én megengedem, ha kell szembemegyek bárkivel. Jungkook, menj nyugodtan és tegyél a bőröndömbe bármit, ami neked fontos. Oké? - pillantottam rá, mire Jungkook elmosolyodott és közelebb lépett hozzám.

-Igaza volt Minnek - nézett le rám kedvesen. - Jó ember vagy. Nagyon jó ember, Yeji - közölte velem, direkt nem azt a becenevet használva, amit annyira rühelltem, de neki hagytam, hadd hívjon úgy ha attól jobban érzi magát. Mégsem tette. Mire kettőt pisloghattam volna, Jungkook már nem volt sehol, ellenben megláttam anyut robogni felém s nem tűnt boldognak. Hirtelen végiggondoltam mindent, amit csinálhattam, aztán eszembe jutott, talán a temetés alatt történteket fogja szemre hányni, azonban semmi nem történt. Vagyis nem az, amit vártam.

-Végre, már mindenhol kerestelek. A közjegyző már itt van, s áll a bál mert úgy néz ki, senki nem kapott semmit, pedig mindenki várt volna valamit. Fogalmunk sincs, mi áll a végrendeletben, én azonban kezdem elveszíteni a türelmemet, mert még egy rossz szó a nővéremről és hívhatjuk is vissza a papot egy újabb temetésre. Siess, essünk túl rajta aztán menjünk is el! - puffogott, mire csendben követtem. Azonban váratlanul megtorpant és hátra fordult felém, én pedig megilletődve fékeztem le, mielőtt még nekimentem volna. - Tudod - nézett rám fürkészően. - Rendkívül büszke vagyok Rád a korábbi miatt. Bár nem értem, miért álltál ki a nagynénéd mellett és kicsit erős volt örülni annak, hogy elment, de értem mit mondtál és igazat adok. És soha nem voltam még ennyire büszke arra, hogy a lányom vagy és megörökölted apád nagy száját. Eddig nem is gondoltam bele, de tulajdonképpen jól jártunk a túlzott őszinteségeddel - magyarázta, majd meg sem várta válaszomat csak ismét elindult.

Mosolyogva követtem, miközben felidéztem magamban a kirohanásomat. Igen, büszke voltam arra, hogy ki mertem mondani a véleményemet, mégha kissé kegyetlen is volt. Tudtam, hogy üres fejekkel vagyok körülvéve és nagy valószínűséggel senkit nem érintett meg monológom, de ha már anyának örömet okoztam, minden kimondott szó megérte. S valahol élt bennem a gondolat, talán Min néni még hallotta, mielőtt végleg elment volna. Még valahol a környéken volt, s hallotta. Menjen el úgy, hogy utolsó örömet okoztam neki.

-Megérkezett - szólt anya, amint beléptünk a nappaliba. Már mindenki jelen volt, úgy néz ki ránk vártak, vagyis inkább rám, mert ahogyan a középen álló, öltönyös férfi meglátott, már el is kezdte a mondanivalóját. Aminek a következtében elszabadult a pokol.

Min néni konkrétan nem hagyott senkire semmit.

Tátott szájjal meredtem hőbörgő rokonaimra, akik egymás szavába vágva reklamáltak, hogy a közjegyző biztosan hazudik, hamisította a levelet és ellopta Min néni vagyonát, miközben legszívesebben hülyére röhögtem volna magamat azokon a kétségbeesett és dühös arcokon. Min néni élete utolsó húzása olyat szólt, életem legszebb pillanata volt ahogyan láttam a kétszínű, kapzsi rokonaimat szembesülni a valósággal: Min néni egy körömdarabot sem hagyott nekik hátra.

-Uram, itt áll feketén-fehéren. A vagyonát különböző alapítványok, szolgáltatók és házak között osztotta szét. Ruhái, személyes tárgyai és bútorai el lesznek ajándékozva, a rászorulóknak adományozta. Ennyi, a család nem szerepel a levélben, s mivel az elhunyt személyesen írta alá, hivatalos körülmények között, kikérem magamnak az alaptalan vádat, hogy elloptam bármit.

-És a ház? A birtok? - csapott az asztalra az egyik unokatestvére anyunak. - Az csak nem fog itt állni üresen, otthont adva az erdei állatoknak. Mit ír a házról? - kopogtatott az asztal tetején, a közjegyző pedig feljebb tolva a szemüvegét beleolvasott újra a levélbe.

-Valóban - magyarázta. - A birtokot, a rajta lévő épülettel a húgára hagyta - közölte, mire nem bírtam tovább, kitört belőlem a röhögés.

-Hát ez haláli - dőltem hátra a széken, nem foglalkozva a szikrákat szóró szemekkel, amik engem fürkésztek. - Mi van, eddig tartott a gyász? Már el is felejtettük miért vagyunk itt? - kérdeztem mosolyogva.

-Ritka pofátlan gyerek vagy, ugye tudod? - mordult rám az egyikük. - Három boltotok van, ebből az egyik a gazdag negyedben! Simán tudnátok nélkülözni ezt a házat, miért van az, hogy nektek mindig mindent meg kell kapnotok? Min is, egy utolsó, önző némber volt, egész életében mindent magának akart, még a halálából sem lehet haszna az embernek!

Síri csend telepedett a helységre, erre senki nem tudott mit reagálni. Ez a sértés annyira erős és váratlan volt, hogy erre még nekem sem volt megfelelő válaszom, még felfogni sem tudtam a szavaknak a súlyát.

Hirtelen megingott az egyik állólámpa, mire döbbenten nézett mindenki körbe. Nem állt vagy ült mellette senki, még egy ablak sem volt nyitva, hogy a kinti vihar elmozdíthassa azt a helyéről. Kerek szemekkel néztem ahogyan Jungkook, olyan gyűlölettel és utálattal a tekintetében, ujjaival szorosan tartva a lámpa szárát nézi a nőt, aki szintén megnémulva próbál rájönni, mi történhetett. Jungkook aztán rám emelte tekintetét, mintha csak engedélyt kérne tőlem ahhoz, hogy cselekedhessen. Megvontam a vállamat, és lábaim kereszbe téve húztam ki magamat, mikor Jungkook elengedte a lámpát, az pedig eldőlve fejen csapta a korábban ordítozó és Min nénit becsmérlő rokont.

-Mi a..? - kapott afejéhez, amiben bár nem okozott kárt a lámpa, biztosan megérezte a hatását.Elfojtva a mosolyomat, feltűnés nélkül intettem a szellemfiúnak, aki mellém sietett és megtámaszkodott a szék támláján. Kezem felemeltem, mintha csak megtámasztanám alkaromat a fejemen, azonban Jungkook tudta, mit akarok és megfogta kezemet. Hát...így lett nagyjából Jungkook a tulajdonom.