Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

14.

-Itt a harmadik...A és B...megint a harmadik, itt meg az első - mutogatott Jungkook a lapomon, én pedig szorgalmasan karikáztam és válaszoltam mindent amit diktált, mellettem pedig Yena másolta őrülten a válaszokat, amikor a tanár nem figyelt. Ajkamat rágcsáltam, mert féltem a lebukástól még úgy is, hogy tudtam, senki nem tud Jungkook jelenlétéről, senki nem hallja hogy súgja a válaszokat és senki az ég világon nem tudja, ezt a dolgozatot nem én írtam. Yena meg sem kérdőjelezte, honnan tudom a megoldásokat ha én sem tanultam, csak vakon bízott bennem és a tippjeimben, amikről egyébként én magam sem tudtam, hogy Jungkook honnan tudja. Csak reménykedtem, hogy nem szúrt ki velünk és nem fogunk mindketten olyat bukni amilyen az egyetem történetében még nem volt.

-Lassan kérem a papírokat, aki pedig végzett, elmehet - pillantott fel az asztaltól az oktató, én pedig egy utolsó tollvonás után elégedetten dőltem hátra, megvárva míg Yena is végez hogy majd együtt menjünk ki.

-Kész - suttogta, mire elpakoltam mindent a táskámba, a vállamra kaptam és mielőtt kiléptem volna a teremből, a tanár asztalára tettem.

-Köszönöm - bólintott rám sem nézve, majd Yena mellett kisétáltam a teremből. Hirtelen szerettem volna kettesben maradni a szellemfiúval, hogy jó alaposan kifaggassam mégis honnan tudta a válaszokat, azonban nem tudtam ezt hogyan lehetne kivitelezni. Yena és én majdnem minden órán együtt voltunk, ami azt jelentette, hogy még a köztes szüneteket is együtt töltöttük. A mosdó sem játszott, hiszen Jungkook oda értelemszerűen nem jött velem, a gondolataimat nem hallotta és még csak nem is látta senki hogy normálisan kommunikálhassak vele.

-Délután menjünk el enni. Meghívlak, amiért kihúztál a szarból, fogalmam sincs mi lett volna velem ha most nem segítesz - vihogott és beleivott az energiaialba amit sunyi módon akkor vett meg, amikor éppen a táskámban matattam.

-Rendben, nyílt egy új bisztró a sarkon.

-Tényleg, azt már egy hónapja kinéztük. Akkor kipróbáljuk.

A nap és a délután úgy telt el, hogy bár Jungkook végig velem volt, egyszer sem volt alkalmam beszélni vagy foglalkozni vele. Folyamatosan volt valaki a folyosókon, Yena velem volt, együtt mentünk haza miután kipróbáltuk az új helyet és otthon sem volt könnyű dolgom, mert valamiért anya egész este rajtam lógott. Fáradtan dőltem végig az ágyon Jungkook mellett, aki csendben olvasott és várt rám, hogy végre beszélgethessünk.

-Sajnálom - fordultam felé, mire letette a könyvét és rám nézett. - Egyszerűen nem volt alkalmam foglalkozni veled ma anélkül, hogy feltűnne bárkinek is. Ez így nem lesz jó, biztosan unalmas volt neked egész nap. És meg sem köszönhettem, hogy segítettél a vizsgán. Szeretnél valamit? Kívánjak neked? - jutott hirtelen eszembe mikor elmondta, hogy Min néni gyakran kívánt számára dolgokat, amiket magának nem adhatott meg. Úgy gondoltam, ezzel talán kárpótolhatom hogy egész nap kénytelen voltam figyelmen kívül hagyni őt.

-Igazából - ült fel, én pedig követtem példáját és törökülésben helyezkedtem el vele szemben. - Van valami, aminek örülnék - mondta, bennem nem kis megkönnyebbülést okozva, hogy végre én is tehetek érte valamit, s nem csak ő lesi a kívánságaimat.

-Hm? - hajoltam közelebb hozzá.

-Beszélgess velem - nézett rám hatalmas szemeivel. Döbbenten, szó nélkül meredtem rá, nem igazán tudva mit kezdjek a kéréssel vagy hova tegyem, hiszen ez nem egy nagy kérés, nem kerül nekem semmibe és amúgy eddig is csináltuk, nem igazán értettem miért ezt kérte, mikor én teljesen másra gondoltam. - Azt szeretném, hogy velem legyél egész este és beszélgessünk, mindenféléről.

-Nem értem - ráztam meg a fejemet. - Mármint, oké beszélgetek veled szívesen, de én olyanokra gondoltam amiket Min néni kért neked. Nem tudom, te mondtad hogy ő önzetlen volt és gondolt rád...nem kérsz valamit?

-Nem. Csak beszélgess velem, egyedül érzem magamat - nézett ki az ablakon, kezdetleges örömömet pedig felváltotta a bűntudat és a keserű, szomorú érzés, miszerint Jungkook teljes mértékben boldogtalan egy huszas éveiben járó fiatal mellett. Nincs bezárva, nem kell engem ápolni, nem szorulok a segítségére, oda viszem ahova csak akarja és mégis....nem jó itt neki. Min néni idős volt és beteges, Jungkook pedig folyamatosan mellette volt, egymás társasága voltak, most pedig ki lett rángatva abból a nyugodt kis közegéből s bár egész nap emberek között van, mégsem hallja senki, mégsem érzi magát az életem részesévé.

Nagyot sóhajtva dőltem végig az ágyon újra, a plafont bámulva, azon agyalva mégis miről beszélgessek vele. Amennyire egyszerűnek tűnik, pont annyira bonyolult is a kérése, hiszen nem tudtam mit kezdeni vele, nem tudtam mit kérdezzek tőle, van e valami amit meg akar velem beszélni és csak így akarja elkezdeni.

-Volt az a fiú ma. Aki a telefonszámot kérte el - mondta, én pedig lehunytam szemeim a kínos emlék hatására. - Zavarban voltál mellette. Nem ismerlek régóta, de ez volt az első hogy úgy tűnt érdekel valaki mit gondol rólad, hogy szerettél volna valakivel lenni. Tetszik neked a fiú? Ki az? - kérdezte.

-Suho. Az utcában lakik és igen, jól láttad, kedvelem. De ha nem tűnt volna fel, teljes mértékben egyoldalú a dolog szóval nem hiszem, hogy hosszú életű lenne.

-Honnan tudod? Mármint ha nem beszéltél még vele soha, honnan tudod hogy őt nem érdekled viszont? - érdeklődött a fiú, kérdése pedig elgondolkodtatott. Suho nem tudja, hogy nem közömbös számomra, mert sosem adtam tudtára semmilyen módon, csak csendben figyeltem a háttérből. Jungkook nem mondott hülyeséget, ez fordítva is igaz lehet, hiszen attól hogy Suho nem bombáz engem szerelmes levelekkel és pillantásokkal, még én is lehetek szimpatikus a számára.

-Ez miért is érdekel Téged? - néztem rá.

-Mert kedvelem, hogy mennyire határozott és magabiztos vagy. Őszinte, kissé könyörtelen de ugyanakkor céltudatos. Nem érdekel senki és semmi, és ahogyan a közelében viselkedtél...elveszett voltál és teljesen kiestél a szerepedből. Pillanatok alatt szétestél és még csak annyit mondott, hogy szia. Nem gondolod, hogy ez aggasztó?

-Áhh, nem tudom - csaptam az egyik párnát a fejemre, annak reményében hogy megfulladok alatta és nem kell tovább folytatnom ezt az erőltetett kommunikációt. - Ne foglalkozz ezzel, nagy valószínűséggel elmúlik és ugyanolyan unott leszek a gondolatára, mint bárki másra. Inkább adj egy kis csokit - tartottam felé a tenyerem anélkül, hogy kinéztem volna a fejemre szorított párna alól. - Köszi - motyogtam amint megéreztem a kezemben a kis csomagot. - Egyébként is, amikor beszélgetünk ne az én nem létező szerelmi életem legyen a téma. Arra ott van Yena.

-Elviszel a hétvégén moziba? - kérdezte Jungkook hirtelen.

-Mi? - lestem ki a párna csücske alól.

-Ritkán jutottam el moziba, sőt - gondolkodott el. - Szerintem még a mostani, modern változatokban még nem is jártam.

-Úristen, hány éves vagy? - kérdeztem meg újra, mert nem akartam elhinni néha, mennyivel lehet idősebb nálam.

-Nem számolom - vont vállat és elfogadta a csoki felét, amit neki nyújtottam. - De akkor elviszel? Elmegyünk?

-El - mosolyogtam és elégedetten dőltem vissza a matracra. - Sőt, olyan moziba viszlek amilyet még biztos, hogy nem láttál - vigyorogtam, hacsak eszembe jutott mikor meglátja hova jutott a modern technológia és mire képes a 3D.