Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

37.

-Jungkook - fordultam körbe kétségbeesetten. - Ez nem vicces! Ha most csak büntetsz, amiért elszóltam magam, akkor közlöm veled, hogy megtanultam a leckét - ültem a sarkaimra, folyamatosan körbenézve a szobában. Feleslegesen, ugyanis Jungkook sehol sem volt, s jelét sem mutatta, hogy csak én nem látom esetleg. Teljesen eltűnt. Hajamba túrva dőltem el az ágyon, tépve a saját tincseim, miközben könnyeim patakokként folytak végig arcomon. Tekintetem a darabjaira törött keretre tévedt, s egy mély levegőt véve próbáltam megnyugtatni magamat, végiggondolva talán nem hibáztam hatalmasat. 

Semmi baj, Yeji. Gondolkodj. Gondolkodj. Elküldtem, mert ez volt a helyes. De mégis hova? Mit is mondtam pontosan? 

"Ha nem küldelek el, ki tudja mit kell még elszenvedned mellettem. Lemondok rólad" 

Basszus. 

"Mi történik, ha az, aki mellett éppen vagy hirtelen meghal? És például nem tud máshoz küldeni?

"Ha szerencsém van, találok valakit, akinek nagy szüksége lenne a segítségemre."

"És ha nincs szerencséd?"

"Akkor eltűnök" 

Tenyerem számra tapasztottam, ahogyan felidéztem magamban a korábbi beszélgetésem Jungkookkal. Nem mondtam meg, hogy kihez menjen, nem adtam át senkinek. Csak úgy elküldtem. Arcom a párnámba fúrtam, hogy fel ne ébresszem a szüleim a hajnali zokogásommal, már ha eddig nem keltek fel rám. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem ezek után, hiszen én már nem kérhetem őt vissza magam mellé, ő pedig magától nem tud visszajönni hozzám. Rettegtem a gondolattól, hogy talán eltűnik, mert nem talált magának új helyet. Hogy megszűnik létezni miattam és a meggondolatlanságom miatt. Legalább tudnám biztosra, hogy valakihez került, akkor megnyugodnék. Azt sem tudom, mennyi idő míg itt marad ebben a helyzetben. Semmit nem tudtam, tanácstalan voltam és rettegtem. Ezek után meg sem érdemlem, hogy egy percre is láthassam. Elbuktam, nem vagyok méltó arra, hogy egy ilyen kincs az enyém legyen. 

Ahogy a hiánya kezdett tudatosulni bennem, ahogy kezdtem felfogni és megérteni, hogy tényleg nincs velem többé, úgy éreztem magam egyre erőtlenebbnek és gyengébbnek, mintha a lelkem is magával vitte volna. Most éreztem úgy igazán, hogy nem tudok nélküle lenni, hogy viszont szeretem de úgy igazán. És elszúrtam. Talán már sosem mondhatom el neki, mit is jelent számomra. 

Nem tudom neki elmondani, hogy igenis fontos nekem, és hogy itt kell lennie mellettem. Hogy a létezése nem hiábavaló, hogy oka van itt maradni. Én vagyok az ok, nekem kell, hogy itt legyen. S miattam már nincs itt. Mennyire boldog lenne, ha ezt elmondanám neki. Mennyire örülne, ha elmondom neki, igenis van célja, igenis sokat számít valakinek. Nekem. 

Hirtelen felültem az ágyban s kezembe kaptam a tabletem. Hátam a falnak támasztottam, s megnyitottam a böngészőmet. Elgondolkodva meredtem pár pillanatig a képernyőre, majd beírtam az első szót, ami az eszembe jutott. 

Dzsinn keresése. 

Semmi olyan infó, ami nekem használható lenne, hiszen Jungkook már az elején közölte velem, hogy ő nem az. De azt nem mondta meg nekem, pontosan micsoda. Így hogyan találjak rá? Mégis mire keressek rá, hogy legalább elindulhassak valamerre? 

Szellemek keresése. 

Na ez aztán sokat segített, a legértelmetlenebb megoldás volt amit megpróbáltam. 

Minden kívánságomat teljesítő szellem keresése. 

Még az internet is rajtam röhög. Az égvilágon semmilyen használható eredményt nem találtam, pár nevetséges kitalált történeten és sorozaton kívül. Ahogyan kezdtek fogyni az ötletek, s láttam, hogy egyre értelmetlenebb erőlködnöm, mert semmit sem találok, kezdtem egyre jobban aggódni és rájönni, talán felesleges próbálkoznom. Vége. Kaptam egy lehetőséget és nem tudtam élni vele, így elveszítettem azt. S én többet veszítettem, mint bárki akinek valaha a tulajdonában volt. 

Jungkook keresése. 

Utolsó reményem az volt, talán ha a nevére rákeresek, akkor valamit biztosan kihoz. Azonban nem volt egyezés, nem volt találat. Egy sem. Teljesen vakvágányra futott a nyomozásom Jungkook után, s kezdtem elveszíteni minden reményemet, hogy megtaláljam. 

Dühösen dobtam le a tabletet magam mellé s térdemre hajtottam a fejemet. Ujjaimmal a melegítőm szárát piszkáltam s már annak a gondolatától sírni tudtam volna, hogy ezt a melegítőt Jungkooktól kaptam. 

-Most mit csináljak? - szipogtam magamnak, ujjaimmal átkulcsolva a lábaim. - Most mi lesz? - próbáltam összeszedni magam és előállni valami logikus és értelmes megoldással, azonban fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem. És talán soha nem akartam annyira, hogy Min néni életben legyen, mint most. Akkor fordulhatnék hozzá a problémámmal, akkor kérhetnék tőle segítséget, hogyan tovább. Vagy nem. Ugyanis ő mindig megbecsülte a fiút. 

Hirtelen felindulásból kezembe kaptam a telefonomat, s a fülemhez emelve vártam, hogy Yena felvegye a telefont. Tudtam, hogy alszik, viszont most, hogy tudja nekem mennyire nehéz és kéne egy kis támogatás, biztos hogy hangosan hagyta a telefont, hogy meghallja ha beszélgetni akarnék. 

-Mmmhmmpfff - szólt bele értelmesen, s bár teljesen összetört és elkeseredett voltam, csak elmosolyodtam rajta és azon, hogy megtartotta ígéretét, s ha akarom akár hajnalban is fel tudom hívni. 

-Aludtál? - kérdeztem meg azért. 

-Nem, nyitott szemekkel vártam, hogy őfelsége mikor hívat magához - válaszolt halk, rekedt hangon, s bár felébresztettem, szarkazmusa azonnal meg is találta magának. - Mit szeretnél? 

-Én...elmegyünk valamikor a nagynéném házába? - kérdeztem hirtelen. 

-Mi? 

-Elmegyünk? Tudod...

-Tudom, melyik az - vágta rá. - Komolyan? Megyünk? - emelte meg a hangját s úgy tűnt, már nem alszik többet. 

-Szeretnék - bólintottam, bár tudtam ő nem látja. - Nagy szükségem van most rá. És szeretném, ha velem jönnél. 

-Még szép! Tudod mióta akarok? 

-Tudom - nevettem fel halkan. 

És én is mindennél jobban vágyom vissza oda. Megoldásokat és válaszokat akarok. Hátha találok ott, bármit. Akár a házban valahol, valamit amit még nem fedezett fel senki. Vagy a kertben. Bármit ami rávezethetne, hogy van e még esélyem. Van e még alkalmam látni Őt, vagy tényleg ennyi volt és vége. Vajon visszakapom, vagy végleg búcsút kell mondanom neki?