Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

39.

-Az agyam eldobom - szállt ki a kocsiból Yena. - Nagyon tudott az öreglány, én is így akarok megöregedni!

Nevetve szálltam ki én is, felnézve a hatalmas villára, ami kicsit másabb lett mióta utoljára láttam. A legfelső része teljesen le volt takarva, építőanyagok hevertek a ház mellett, az alsó rész pedig tényleg kissé újabbnak tűnt, mint mikor még Min néni lakott benne. Ha Jungkook ezt látná...

-Komolyan mondom, most elgondolkodtam azon, hogy elteszem Hyunwoo-t láb alól - közölte vigyorogva. 

-És aztán nem hagy rád lószart sem - dobtam meg egy darab papírral, ami még a korábbi szendvicsemről maradt a zsebemben. - Akkor mit csinálsz? 

Yena nem válaszolt csak röhögve a csomagtartóhoz lépett és kivette a táskáját belőle. Mellé lépve én is kivettem az enyémet és reményekkel telve néztem fel a házra, hirtelen visszaemlékezve a napra, mikor Jungkookkal először találkoztam. Már várt rám, mikor nekem még fogalmam sem volt róla, a létezéséről vagy hogy egyáltalán mennyire fontos része lesz az életemnek. Unottan, dühösen jöttem mint mindig, s életem egyik legszebb ajándékával mentem haza. Amivel nem bántam elég jól, aminek a lehetőségét nem tudtam kihasználni. Megbántottam, ellöktem magamtól és most azon dolgozom, hogy hátha egyáltalán beszélni tudok vele, még ha nem is szerzem vissza. El kell neki mondanom, hogy igenis fontos nekem, hogy hiányzik és bármit megadnék, hogy vele lehessek. 

-Na, mire vársz? - nézett rám vissza Yena, aki már az ajtó felé igyekezett. Annyira elbambultam, hogy észre sem vettem, már régen hátrahagyott. - Nélküled és a kulcs nélkül elég nehéz lesz bejutnom. 

-Szóval kihasználsz - mosolyogtam rá. 

-Én mindig - nevetett és türelmetlenül toporgott az ajtó előtt. 

Nagyot sóhajtva nyitottam ki az ajtót, mire Yena szó szerint becsörtetett rajta és tátott szájjal nézett körbe. 

-Na ez már valami! - forgott körbe. - Imádom! 

-Örülök - mosolyodtam el, azonban nem tudtam teljes mértékben osztani Yena örömét, folyamatosan körbe pislogtam valami nyom vagy furcsa jelenség után keresve, ami utalhat arra, hogy Jungkook esetleg itt van. Letettem a táskámat és elindultam valamerre, miközben azon kaptam magam, hogy azt kívánom bár a nagynéném még élne. Nemcsak Jungkook miatt, hanem mert hiányzott. Jobban mint számítottam rá, s bocsánatot akartam kérni tőle. El akartam neki mondani, hogy bár nem mutattam úgy ahogy megérdemelte volna, de a magam módján szerettem. Hogy ha lehetne még egy kívánságom, kérnék még neki pár évet. 

Óvatosan lépkedtem körbe, s a vállam fölött hátrapillantottam Yenát keresve, aki éppen képeket készített magáról az egyik teljes alakos tükörben, így nem foglalkozott velem. 

-Jungkook - suttogtam és beljebb merészkedtem a ház alsó részében. - Jungkook, itt vagy? Jungkook, kérlek! - sutyorogtam, folyamatosan Yenát figyelve, miközben kétségbeesetten vártam, hogy a srác megjelenjen. Hiába, Jungkook nem volt itt. Nagyot sóhajtva ereszkedtek meg a vállaim, majd visszamentem az előtérbe. 

-Hallod - állt mellém Yena, kezében a telefonjával. - Melyik kép jobb? - nyomta az orrom alá a készüléket. - Ez, amelyiken látszik az arcom, vagy ez ahol csak a testem van benne, de olyan jó a póz? 

-A második - húztam végig az ujjam a kijelzőn. - Kissé misztikusabb. Jobban érződik rajta, mennyire különleges helyen vagy. 

-Igazad van. Most megyek, lövök Hyunwoonak valami szexit - hagyott magamra. 

-Én addig megyek és felnézek az emeletre - mutattam a hátam mögé. 

-De hát azt mondta anyukád, hogy ne menjünk - pillantott rám és megállt a mozdulatban. - Ne bánja meg, hogy elengedett minket. 

-Nem megyünk fel lakni. Csak megnézem, hogy halad a munka, de lent leszünk, ne aggódj - indultam fel a lépcsőn, Yena pedig kissé furán nézett rám, de hamar visszafordult a tükörhöz és kijjebb gombolva blúzát, ismét pózolt a tükör előtt. Sietős léptekkel haladtam az emelet felé, hagyva hogy az emlékek folyamatosan ostromoljanak. Hirtelen magam előtt láttam, ahogyan Jungkook mellett leosontam a kertbe késő este, miután kinyírt a kedvemért valakit és kettesben sétálgattunk a szabadban. Vagy amikor hagytam, hogy mindent ami csak kedves számára a bőröndömbe tegyen, hogy könnyebb legyen neki hátrahagynia a házat. 

-Jungkook! - szólaltam meg, belesve azokon az ajtókon, amik nyitva voltak. A levegőt átjárta a friss festék illata, néhány helyen le volt szedve a vakolat a falról, ki volt tépve a lámpa a plafonról. Anyáék nem spóroltak a javítással, kezdett topon lenni a hely. - Jungkook, kérlek! Legalább jelezd, ha itt vagy! 

Biztos voltam benne, hogy jó helyen járok. Olyan érzésem volt folyamatosan, hogy jó ötlet volt visszatérni ide, csak azt nem tudtam hogyan kellene cselekednem. 

Megtorpantam, ahogyan az ajtó elé értem, ahol hónapokkal ezelőtt megszálltunk azon az éjszakán, s ahol Jungkook először találkozott velem. Bár be volt zárva az ajtó, azon gondolkodtam ha kell betöröm, de nekem válaszok kellenek, s meg is kapom őket ha akarom. Könnyes szemekkel hajoltam le, s egy halvány mosoly kíséretében belestem a kulcslyukon. Nem is tudom mit vártam. Hogy talán Jungkook fog úgy pislogni rám a kis lyukon keresztül, mint azelőtt is tette. Hogy talán itt vár rám, talán ide került s arra vár, hogy megmentsem az eltűnéstől. 

Azonban nem volt itt senki. A kis lyukon keresztül csak a szoba belsejét láttam, azon kívül senki nem volt, aki várt volna rám. Óvatosan benyitottam az ajtón, s nagyot sóhajtva, a sírás szélén néztem ki az ablakon. Hirtelen magam előtt láttam, ahogyan megpróbált kiugrani rajta, csak mert én megkértem rá. Akkor még nem is sejtettem, mennyi mindenre képes értem, csak azért mert én kérem rá. 

-Jungkook - szólaltam meg, és karba tett kezekkel bámultam a kertre, ami elém tárult. - Jungkook én...bár elmondhatnám neked, hogy mennyire bánok mindent, amit mondtam, mindent amit tettem. Mennyire hiányzol és mit adnék azért, hogy ismét velem legyél. Hogy elmondhassam, nem vagy haszontalan, nem vagy felesleges, nem vagy nyűg számomra, hogy ha nem tudnál többet semmit teljesíteni sem érdekelne, csak legyél mellettem. Hiányzol, és szükségem van rád. Szeretlek - hunytam le a szemeim, s éreztem ahogy arcomon végigfolyik egy kósza könnycsepp. - Szükségem van rád - suttogtam, s másra sem vágytam, csak hogy megjelenjen mellettem, hogy közölje velem hallotta a kérésemet és kapok még egy lehetőséget. 

Nem jelent meg senki szavaimra. Nem jelent meg sem ő, sem pedig más. Egyedül voltam a bánatommal, Jungkook hiányával, a bűntudattal és az aggodalommal bezárva, a halott nagynéném házába, ami már nem is hasonlított a korábbi mivoltjára. Egyedül voltam, s tudtam vége mindennek. Jungkook elment, s talán a legrosszabb már be is következett, talán felesleges sírnom utána, mert létezni is megszűnt. A gondolatra görcs keletkezett gyomromba, nem akartam elhinni, hogy így végződött minden a saját hibámból. 

-Szükségem van Rád. Vissza kell, hogy kapjalak - zokogtam fel, s hirtelen éreztem, hogy valami, mint egy kis szellő a hajamba kap. Szipogva fordultam meg, de nem volt mögöttem senki. Megtöröltem a szemem, mikor ismét éreztem valamit a hajamba kapni, a levegőbe libbentek tincseim, majd egy enyhe nyomást éreztem nyakam oldalán. Szívem heves dobogásba kezdett, ahogyan körbenéztem, mert bár nem láttam senkit, volt egy olyan érzésem, nem vagyok egyedül.