Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

26.

Jungkook egy szó nélkül lépkedett mögöttem, amikor a kabátomat sem vettem le, csak a fürdőbe siettem, és kicsit sem esztétikus módon kihánytam az ebédet egy az egyben. Akkor sem szólt semmit, amikor fél kezével a hátamat simogatta, másikkal pedig szétbomlott kontyomat igazgatta, hogy hajam ne lógjon az arcomba. 

-Ez iszonyat megalázó - nyöszörögtem, s könnyes szemekkel, izzadtan huppantam le a WC mellé, amikor úgy éreztem, hogy egy pillanatra jobb. Jungkook egy halvány mosollyal guggolt le velem szemben, kezével finoman kisimítva babahajaim a homlokomról. 

-Gyere, vegyük le a dzsekid - nyúlt állam alá a cipzárhoz, én azonban megfogtam a kezét, s eltoltam magam elől. 

-Ne, fázom - borzongtam meg, ahogyan ezeket kimondtam. - Ráz a hideg. Hagyd. 

-Bele fogsz melegedni, s akkor még rosszabb lesz. Mindjárt bemegyünk és hozok rád egy meleg takarót, na - húzta le a cipzárt, s segített lehámozni a meleg kabátom. A hideg azonnal megcsapott és nedves, átizzadt felsőm rám tapadt. Jungkook nem ment ki, csak az egyik kis szekrényre dobta kabátomat és aggódva puszilta meg a homlokomat, pontosan úgy, mint a múltkor. - Lázad van. Megint. Hogy érzed, fel tudsz állni és bejönni, vagy még várjunk itt pár percet? - utalt finoman arra, hogy most hányok e még vagy sem. Lehunyt szemmel vakargattam meg halántékom, ahogyan felmértem magamban az állapotom. Gyomrom kissé megnyugodott, de még mindig erőteljes hányinger kerített hatalmába, így csak felmutattam mutató ujjam, hogy várjunk még egy kicsit. 

-Na, halljam - suttogtam és felnéztem rá. Jungkook mosolyogva, de felvont szemöldökkel meredt rám. 

-Mit? 

-Gyerünk, vágd a fejemhez, hogy te megmondtad - sóhajtottam mosolyogva. - Megmondtad, hogy ne egyem meg, megmondtad, hogy ne vegyek miniszoknyát. Beteg lettem, s még mindig az vagyok ezek szerint. Gyerünk, örülj az igazadnak - álltam fel, mire megfogta a karomat és segített szilárdan megállni lábaimon. 

-Miért tenném? - hajtotta le a WC fedelét, és ráült. Úgy nézett rám, miközben fogkrémet nyomtam a fogkefémre, hogy tisztára mossam fogaim és kiöblítsem a szám. - Nem lelem örömömet abban, hogy betegen látlak. Tény, hogy ezt megelőzhettük volna, ha esetleg elfogadod amit mondok neked, de most nem fogom a szemedre hányni, hogy én megmondtam. Sajnállak nagyon, de mindent meg is teszek, hogy jobb legyen - bólogatott, mire elmosolyodtam fogkefével a számban. 

-Tudod - néztem rá, és kiköptem a fogkrémet. - Hálás vagyok érted. Tényleg. Tudom, hogy sokszor igazságtalanul viselkedem veled, hogy nehéz a természetem, és hogy ezeket már mondtam és el is fogom mondani még párszor. De...az egyik legjobb dolog ami történt velem az, hogy beléptél az életembe - néztem rá. Jungkook felállt, én pedig visszatettem a tartóba a fogkefét, majd hozzá lépve a mellkasára hajtottam a fejemet és átöleltem. Jungkook szorosan körém fonta a karját és elnevette magát.

-Tudtam, hova jövök. A nagynénéd jobban ismer téged, mint gondolnád. Felkészített minden szeszélyedre, hangulatingadozásodra és szarkasztikus megjegyzésedre. És te magad is szépen bemutatkoztál az első találkozásunkkor - emlékeztetett az ominózus esetre, amikor a legelső kívánságom az volt tőle, hogy nyírja ki valamelyik rokonomat. Sértett arckifejezéssel váltam el tőle és megcsaptam mellkasát, ő pedig csak nevetve fogta meg a kezemet és kihúzott a fürdőszobából, miközben felkapta a dzsekim. - Nézd, fogunk még összeveszni. Ebben biztos vagyok. Nem számít, hiszen vagyunk annyira jóban, hogy utána kibéküljünk. Nem? - vont vállat és finoman lelökött a kanapéra. - Feküdj le, mindjárt jövök - hagyott magamra és felment az emeletre. 

Nagyot sóhajtva dőltem végig a kanapén, kezemmel pedig a távirányítóért nyúltam. Hallgattam, ahogyan Jungkook fent lomoszol, s szomorúan pislogtam magam elé. Nagyon szeretem őt. Fontos nekem, szeretek vele lenni, s nem is akarok belegondolni, hogy valaha eltűnjön mellőlem. Hirtelen rettegni kezdtem, nehogy történjen velem valami, vagy ha mégis legalább tudjak róla előre, hogy fel tudjak készülni mint Min néni tette, s tudjak gondoskodni Jungkook jövőjéről. Ugyanakkor eszembe jutott Suho is. Aki évek óta tetszett nekem, s aki végre felfigyelt rám. Az, hogy talán a lábam az oka, nem igazán érdekelt. Végre elértem azt, ami évekig lehetetlennek tűnt. S most nem tudtam mit kellene tennem. Jungkookkal nekem egyébként sincs jövőm. Én egyszer meghalok, vagy az idő múlásával vagy ki tudja mi történik velem, ő pedig itt marad. Nem tehetem meg vele, hogy magamba bolondítom aztán pedig összetöröm a szívét. Min néni halála is megviselte, pedig hozzá nem is fűzte romantikus kapcsolat. Mégis mennyire tenném tönkre ártatlan, páratlan és tökéletes lelkét, ha belém szeret én pedig itt hagyom? 

-Min gondolkodol? - ült le mellém, kezében egy tiszta pulcsival, az egyik kedvenc plédemmel és egy bögrével. 

-Semmin - legyintettem. - Csak elbambultam. Mi ez? - ültem fel. 

-Egy tiszta felső, mert ami rajtad van nedves. Meg fogsz fázni. Egy meleg pléd, és egy bögre tea. Mert biztos ki vagy száradva. Hánytál, pótolnod kell a folyadékot. Gyere, vedd ezt le - nyúlt felsőm aljához, mire döbbenten ellöktem a kezét. 

-Megőrültél? - húzódtam hátrébb. - Nem fogok vetkőzni előtted. 

-Van rajtad melltartó, nem? - vont vállat lazán. - Yeji, nem nézek rád úgy. Nem értem a problémád, láttalak már fehérneműben. Ne húzd az időt - fogta meg a lábamat és egy határozott mozdulattal visszahúzott maga mellé. Tátott szájjal figyeltem, ahogy mindenféle arckifejezés nélkül, egy pillanat alatt lekapta rólam a felsőmet. Anélkül, hogy megbámult volna, hogy kihasználta volna a helyzetet, hogy a kellőnél több pillantást vetett volna felsőtestemre, mindenféle reakció nélkül rám húzta a váltó pulóvert. Megszeppenve pislogtam rá, ő pedig rám nézett. 

-A melltartót majd én - fontam karjaim magam előtt azonnal keresztbe. 

-Ne aggódjon, ismerem a határaid - nevetett fel, majd szétnyitotta a plédemet és rám terítette. - Mindjárt jövök - hagyott magamra. 

Nagyot nyelve halásztam le magamról a melltartót anélkül, hogy le kellett volna vennem a pulóvert. Ezt a sulis öltözőben tanultam ki, így minden gond nélkül meg tudtam csinálni. Kezembe vettem a bögrét és pár kortyot ittam, de nem mertem többet mert nem tudtam mit vált ki belőlem ha még valami a gyomromba kerül. 

Hirtelen a telefonom csapódott a karomnak a semmiből, mire felháborodottan néztem fel Jungkookra, aki unott arccal nézett rám. 

-Most ezt miért? - vettem kezembe a telefonomat, aminek kijelzőjén megláttam, hogy Suho hív. - Oh - pislogtam meglepetten, majd felvettem. - Igen? 

-Yeji! Szia - hallottam Suho izgatott hangját a vonalon. - Minden rendben? Nem néztél ki túl jól, mikor elmentél. 

-Oh igen...nem vagyok jól, kicsit kijött megint a betegségem, szóval pihenek. Már jobb, de még nem az igazi. 

-Sajnálom, remélem nem az én hibám. 

-Nem! - vágtam rá. - Nem, dehogy. Az én hibám - pillantottam Jungkookra, aki leült mellém s tekintetét szigorúan a TVn tartotta. Megkocogtattam a vállát, mire mint aki szívességet tenne, felém fordult. - Gyere ide - suttogtam halkan, nagy szemekkel pislogva rá. 

-Nem - fordult el. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, majd ismét megkopogtattam a vállát. 

-Kérlek, gyere ide. 

-Arra gondoltam, hogy a hétvégén vagy ha már jobban vagy, elmehetnénk moziba. Tudod, iskolán kívül is találkozhatnánk. 

-Most randira hívsz? - nevettem fel, Jungkook pedig hirtelen felém kapta a fejét. 

-Hát igen. Igen, arra. Lenne kedved? 

Nem válaszoltam, csak néztem Jungkook hatalmasra tágult szemibe, s bár nem mondta ki, olyan érzésem volt, mintha csak arra kérne, hogy mondjak nemet. Azonban nem tehettem meg vele, hogy hamis reményeket táplálok benne. Szükségem van arra, hogy haladjak az életemmel, s Jungkook nem tudja megadni, amit Suho igen. 

-Igen. Szívesen - válaszoltam hirtelen. 

-Szuper - virult Suho a telefon másik végén. - Majd beszélünk. 

-Mhm - reagáltam le, és kinyomtam a készüléket. Jungkook összeszorított szájjal nézett rám, én azonban nem foglalkoztam vele, csak az asztalra dobtam a telefont, lehunytam a szemem és végigfeküdtem a kanapén, magamra húzva még jobban a plédet. Ha nem akar, akkor nem jön ide.