Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

40.

Mint akinek elment az esze úgy jártam körbe a ház legfelső emeletét, nem is foglalkozva azzal, hogy anya világosan megmondta, ne tegyem. Másra sem tudtam gondolni, csak arra hogy Jungkook talán nem tűnt el, sőt ebben biztos voltam. Megoldást kellett találnom, hogyan szerzem őt vissza. 

-Yeji! - hallottam Yena hangját lentről, mire gyorsan bezártam az utolsó ajtót és lesiettem a lépcsőn. Tudtam, nem ez volt az utolsó látogatásom az emeleten, úgy éreztem helyben vagyok, de nem tehettem meg Yenával, hogy önző érdekek miatt idecsábítom, majd magára hagyom a csajos hétvégénken. Mikor megláttam, kissé lassabbra vettem lépteim és szórakozottan néztem végig bikinis testén. 

-Te aztán nem késlekedsz - mutattam végig rajta, miközben lekaptam csuklómról a hajgumim és felkontyoltam hajam. - Nem bírsz magaddal, mi? 

-Már áztatnám a seggem - vont vállat. - Minden rendben ott fent? Jól haladnak a munkálatok? 

-Mi? - néztem rá furán. 

-Hát...a felújítás. Jól halad? Tudod, most nézted meg - torpant meg és csípőre tett kezekkel nézett rám. - Mégis hol voltál? 

-Fent, megnézni milyen - bólintottam, mikor leesett, hogy lebuktattam magam. - Csak nem értek hozzá annyira, apa jobban fogja tudni, ilyen tempóra számított-e - vontam vállat olyan közömbösen, amennyire csak lehet. Yena összehúzott szemekkel méregetett, én pedig próbáltam nyugodtan állni a tekintetét. Végül abbahagyta a gyanakvást és elindult lefelé. 

-Aha - dobta hátra a haját. - Hát majd akkor jönnek és megnézik. Úgysem tudunk mit kezdeni vele, bármilyen formában is álljon. 

-Hmm - válaszoltam értelmesen, és mielőtt követtem volna Yenát, visszanéztem a vállam fölött. Bár nem láttam senkit és semmi furát sem tapasztaltam, tudtam hogy nem ketten vagyunk a házban. S úgy éreztem, megnyugodott a lelkem. A remény, az esély gondolata, hogy talán nincs minden veszve kissé boldoggá tett, úgy éreztem felengedhetek és minden figyelmem a barátnőmnek szentelhetem, aki teljes átéléssel menetelt a fedett, benti medence felé. Azonban nem felejtettem el egy pillanatra sem, hogy miért jöttem. Folyamatosan azon gondolkodtam, mégis mit kellene tennem, mégis hogyan érjem el, hogy Jungkook ismét látható legyen számomra, hogy ismét visszakapjam. Abban biztos voltam, hogy velem van és itt van, csak valami meggátolja abban, hogy kommunikálni tudjon velem, vagy hogy megjelenjen. - Vissza foglak szerezni - suttogtam magam elé, remélve hogy a közelben van és hallja. - Nem mondok le rólad, vissza foglak kapni és minden olyan lesz mint régen - ígértem meg neki.

Ismét a hajamba kapott valami, mire lehunytam a szemem és megtorpantam. Tudtam, hogy Ő az. Enyhe nyomást éreztem az arcomon, pont mint korábban a nyakamon is, mire mosolyra húzódott a szám. Megpuszilt és ezt onnan tudtam, hogy pontosan ilyen érzés volt korábban is, csak akkor nyílvánvaló volt és szemtől szemben csinálta. Most viszont éreztem. A gondolat pedig, hogy nem haragszik rám a hibám miatt, hogy nem neheztel és szeretne ő is velem lenni, megmelengette a szívemet. Talán pontosan erre volt szüksége, hogy kimondjam amit mindig is annyira hallani akart. Hogy szeretem. Hogy szükségem van rá. Hogy igenis oka van a létezésének, és hogy nem kell félnie az eltűnéstől, legalábbis addig nem ameddig én élek és velem van. 

-Jössz? - hallottam Yena hangját. Kinyitottam a szemeim és barátnőmre néztem, aki kérdőn vizslatott. - Mi van veled? Fura vagy. 

-Csak elöntöttek az emlékek - vontam vállat és leültem a medence mellé, miközben Yena belemászott. - Kérdezhetek valamit? 

-Nem jössz be? - nézett fel rám a vízből, mire csak megráztam a fejem. 

-Majd később. 

-Okés - csapott magára egy kis vizet, hogy hozzászokjon. - Persze, kérdezz. 

-Szerinted én önző ember vagyok? - néztem rá és könyökömmel megtámaszkodtam a térdemmel, mivel leültem törökülésbe. - De most ne arra gondolj, hogy megosztok veled valamit, s ettől nem vagyok önző. Hanem úgy általában, szerinted csak magammal foglalkozom? 

-Igen - vont vállat, s mielőtt kérdezhettem volna, folytatta. - De melyik ember nem önző? Itt nem az a kérdés, hanem hogy mennyire. Sokat foglalkozol magaddal? Igen. Érdekel másokkal mi van, ha nem származik érdeked belőle? Nem. Foglalkozol azzal másoknak mi a jó? Nem - pancsolt a vízben kényelmesen, úgy közölve velem ezeket, mintha csak azt ecsetelné, milyen a víz hőmérséklete. - Viszont ezek ellenére, kérdezd meg azt is, hogyan viselkedsz azokkal, akik fontosak neked. Továbbra is önző vagy, velük szemben is? Igen. De ugyanakkor mégsem. Én sosem érzem, hogy velem szemben az lennél. Jó ember vagy Yeji - mosolygott fel rám a vízből. - Odaadó, segítőkész, megbízható, bármikor lehet rád számítani. Tudom, hogy a lelked mélyén érdekel a szeretteid dolga. Néha hiba csúszik a gépezetbe, de mikor nem? Mindent meg lehet oldani  - vett egy mély levegőt és hirtelen a víz alá bukott.

-Jó ember lennék? - kérdeztem magamtól, mivel Yena éppen a víz alatt volt, más meg nem volt aki válaszolhatott volna. Hajam meglibbent, ahogy ismét belekaptak és elmosolyodtam. - Hát persze, szerinted is jó ember vagyok - pillantottam oldalra, odaképzelve Jungkookot magam mellé. - Ha tényleg az lennék, most nem lennénk ilyen helyzetbe. Mondd meg, mégis mit tegyek? Merre keressem a választ? 

Jungkook nem válaszolt. Talán nem tudott, talán nem is akart. Sóhajtva néztem a medence felszínét, ahol Yena kontya kilógott a vízből s érdeklődve vártam, meddig tervez odalent hűsölni. Nem mondhatom el neki. És nem is fogom. Ezt nekem kell megoldanom, erre nekem kell rájönnöm, Yena nem tudhat semmiről, még ha tudna is mégis hogyan segíthetne nekem? 

-Élsz még? - üvöltöttem a medencét lesve, ahol Yena a felszínre bukkant, és kisöpörte arcából a vízcseppeket. - Azt hittem leköltözöl oda - mosolyodtam el. 

-Egyedül soha - célzott arra, hogy ideje lenne betársulnom mellé. Megráztam a fejem s felálltam a medence széléről. A szobánk felé indultam, ahova bepakoltuk a cuccaink, hogy elővegyem a fürdőruhámat én is, mikor finoman végigsimítottak a karomon. Ajkamba haraptam az ismerős érzésre, s meg kellett állnom, a szívem olyan hevesen dobogott, azt hittem meg is áll. Az intenzív érzés erősebb volt mint valaha, Jungkook semmit nem csinált csak hozzám ért, mégis olyan volt mintha azonnal fel akarnék robbanni tőle. Egy mély levegőt vettem, de csak szakadozottan sikerült s hirtelen azt kívántam, bárcsak én is láthatnám, bárcsak én is megérinthetném. 

-Kitalálok valamit - nyitottam be az ajtón, az érintését ismét érezve magamon. - Kitalálom, hogy szerezzelek vissza. De utána nem engedlek el többet.