Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

20.

Ha csak egy kicsi, minimális eszem is lett volna, akkor hallgattam volna Jungkookra. Tiszteletben tartottam volna a kérését és figyelmeztetését, nem vettem volna fel a miniszoknyámat és nem fáztam volna fel. Nem mertem inni, mert folyamatosan olyan érzésem volt, hogy mosdóba kell mennem, de persze nem kellett, helyette olyan fájdalommal járt mozognom, mintha tűzön ültem volna minden alkalommal. Persze anya az összes gyógyszert ami otthon volt beadta nekem, hátha valamelyik használ, de ezt ki kellett pihenni. Bágyadtan feküdtem a kanapén, nyakig húzva magamon a plédemet, miközben a távirányítót kapcsolgattam. Ásítva hagytam az egyik csatornán, ami eléggé unalmasnak tűnt ahhoz, hogy elaludjak rajta. Szemeim szúrtak és száraznak éreztem őket. Akárhányszor lehunytam a szememet, feszített és késztetést éreztem arra, hogy kinyissam őket. Minha valaki erőszakkal akarna ébren tartani. Viszont ha meg ébren voltam, sírni tudtam volna egy kis alvásért, fáradt voltam, kimerült. És mindez az én hibám volt, mert ha megfogadom Jungkook tanácsát, akkor most nem lennék ennyire beteg. Ami eleinte felfázás volt, később az egész testemre kiterjedt. Lázas voltam, rázott a hideg. Kétségkívül a miniszoknya miatt. 

-Jobbra tudom fordítani a helyzetet, de nem nagyon szabad beleavatkoznom a tested működésébe - simogatta Jungkook fejemet. Lehunytam a szememet érintésére, annyira gyengéden és finoman nyúlt hozzám, már attól gyúgyultam hogy érintését magamon éreztem. 

-Hagyd - sóhajtottam fájdalmasan. - Ez az én hibám és most meg is fizetek érte. 

-Kérsz valamit? - hajolt közelebb hozzám. - Mit szeretnél, megadom.

-Nem kívánok semmit - ráztam meg a fejemet. - Vagyis valamit, de nem úgy. Idebújsz hozzám? - pislogtam fel rá fáradtan. Jungkook mosolyogva bólintott és amíg én arrébb csúsztam addig négykézláb a kanapéra mászott. Kissé magamra húztam a plédet, amint pedig hátamhoz simult, finoman rádobtam a felét. Jungkook karja végigcsúszott derekamon, majd hasamnál állapodott meg, fejét a vállamnak hajtotta. Melegség áradt szét bennem, ahogyan Jungkook lényét megéreztem körülöttem. Hálásan bújtam hozzá közelebb, szorítása pedig erősödött rajtam. 

-Jó illatod van - suttogta a fülembe, mire felnevettem. 

-Hagyjad már - töröltem meg az orrom. - Gyógyszerszagom van, ez keveredik teával és még parfüm sincs rajtam. Szipogok, köhögök, igazán gusztusos.

-Nekem tetszik az illatod. És még betegen is szép vagy - vitázott, ezzel mosolygásra késztetve. Bágyadtan fordultam meg, hogy ne háttal legyek neki, hanem vele szemben. Jungkook lefeküdt, és karomat a nyaka köré fontam, s náthás fejemmel a nyakába fúrtam az arcomat. Furcsán éreztem magamat. Ilyet a barátjával csinál az ember, Jungkook és énköztem azonban nem volt romantikus kapcsolat. Ugyanakkor, sokkal jobban bánt velem, mint vártam. Mint megérdemeltem. 

-Köszönöm, hogy itt vagy velem - suttogtam bőrére bágyadtan. - Jobb nem egyedül szenvedni ilyenkor. 

-Ez a dolgom - válaszolt halkan. 

A tudat, hogy Jungkook azért van velem, mert ez a kötelessége, mert ez számára egy munka meglehetősen sértő és megalázó volt. Min néni rám hagyta, beleszólása sem volt abba, kivel akar lenni továbbiakban. Én jutottam neki, minden szeszélyemmel, nyavalyámmal és megjegyzésemmel. És nem tud ezellen semmit tenni. 

-Nem muszáj velem lenned - húzódtam el tőle és ránéztem. Jungkook csodás szemeivel engem vizslatott, mosolyogva hallgatta rekedtes hangomat. Kezét felemelte, s kisimította tincsemet arcomból. 

-Veled akarok lenni - magyarázta. - Tényleg. Jól érzem magamat. Itt maradok veled és ápollak - puszilta meg a homlokomat. Levegőt is elfelejtettem venni, ez volt az első alkalom, amikor ölelésen kívül mást is csinált velem. És bár nem jelent semmit, szívem hevesebb dobogásba kezdett, ahogyan felfogtam ezt az apróságot amit velem csinált. - Lázas vagy - állapította meg. 

-Áh, a szokásos - legyintettem, hiszen napok óta gyötört a láz, nem ért meglepetésként Jungkook diagnózisa. Elhúzódott és leemelte magáról a plédet. - Hová mész? - pislogtam fel rá fáradtan. 

-Gyógyszerért. Teáért. Ki kéne izzadnod - bölcselkedett. Sietve elkaptam felém közelebb eső karját és szorosan rákulcsoltam ujjaimat. 

-Ne menj el - suttogtam, majd a takarót a fejemre húztam, hogy ne rá köhögjek. Mikor ismét kilestem alóla, folytattam. - Maradj. Majd utána - kérleltem, mire elhúzta a száját de bólintott, és visszadőlt mellém. Közelebb húzott magához, így fejem a karját pihent, miközben ujjait lassan húzta végig hátamon. 

Az, hogy Jungkook hozzám ér, hogy simogat, hogy rajta fekszem pedig alig pár hete ismerem, egyáltalán nem volt fura, sőt. Különös megnyugvást biztosított nekem jelenléte, az hogy csak és kizárólag velem foglalkozott, hogy tudtam, megbízhatok benne. Ha most elalszom az ölelésében nem fogja kihasználni a helyzetet. Nem fog velem semmit tenni amit nem lehet, vagy amit nem akarok. Teljes nyugalommal helyeztem magamat kényelemben karjai között. 

-Ígérd meg, hogy hamar meggyógyulsz - kérte halkan. Éppenhogy elaludtam, de ő ezt nem tudhatta. Laposan pislogva néztem fel rá, szemei aggodalomtól csillogtak, ahogyan vigyelte beteg és fáradt lényemet. - Hogy hallgatsz rám, és többet nem sodrod magadat ilyen helyzetbe, csak hogy lenyűgözz valakit. Hogy vigyázol magadra. Hogy én vigyázni tudjak Rád. 

-Jungkook, ez csak egy kis megfázás - tapogatóztam az asztalon egy zsepi után. - Nem mintha haldokolnék - fújtam ki az orromat és erőtlenül dőltem vissza a kanapéra. Jungkook komoly tekintettel meredt rám, én pedig értetlenül vissza rá. 

-Ez nem vicces, Yeji - mondta halkan. - Veszítettem már el embert olyan apró dolgok miatt, amikről azt gondoltuk, hogy nem számít. Mire észbekaptunk, már nem volt. Nincs olyan, hogy kis megfázás. Kérlek, hallgass rám és bízz bennem. Csak a legjobbat akarom Neked. Mindig a legjobbat akarom Neked. Kérlek Yeji, hagyd hogy tegyem amit tennem kell. Hogy legyen okom létezni. 

Némán néztem arcát és hallgattam szavait. Nem tudtam mit kellene tennem, de éreztem hogy ez alkalommal nem viccel, hogy megoszt magáról valamit velem, ami fontosabb mint hinném. Szóval Jungkook haszontalannak érzi magát, ha nem tesz meg mindent nekem amit csak lehet. Jungkooknak az egész létezése egy személy körül forog, aki jelen esetben én vagyok. Bele sem tudtam gondolni, milyen lehet más miatt létezni, milyen lehet ha nem vagy fontos. És hirtelen megsajnáltam. Sajnáltam, hogy ennyire függ valakitől, hogy önállóan nem tudna semmit tenni, a létezésének nem lenne oka és értelme. 

-Aludj kicsit - suttogta és nem mertem vitába szállni vele. Tettem amit kért, s közelebb bújva hozzá lehunytam szemeim. Jungkook ismét simogatni kezdte hátam, feljebb húzva rajtam a plédet, ellenőrizve, hogy mindenem melegben van e. Szóval így tudom őt a legboldogabbá tenni. Ha éreztetem vele, hogy fontos.