Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

41.

Talán mert boldogabb voltam mint mikor megérkeztem, talán mert Yena végtelenül jó barátnő és imádok minden percet amit vele töltök, talán mert úgy éreztem van még remény de az a pár nap amit a házban töltöttünk, hihetetlen gyorsan eltelt. A végletekig kihasználtuk, hogy ketten vagyunk az egész épületben, hogy a medence minden centimétere csak a miénk és hogy a kertben oda mentünk ahova csak akarunk, nem zavart minket senki. Eddig fel sem tűnt úgy igazán, mennyire elhanyagoltam az utóbbi időben a barátnőm, mennyire hiányzott már hogy vele legyek egy kicsit. Bár párszor felmentem a harmadik emeletre, ahova egyébként nem lett volna szabad, végül úgy döntöttem, felhagyok a nyomozással és minden figyelmem Yenának szentelem. Beszélgettünk, rengeteget. Félretettem a saját bajaim, s meghallgattam mindent amit mondott, pont mint mikor még Jungkook nem volt a képben s nem kötötte le minden energiám. Kicsit vegyes érzésekkel emésztettem a hírt, miszerint ez alkalommal tényleg szerelmes abba a tanárba, és komolyan gondolja vele a dolgokat. Nem volt rá jellemző ez a fajta érzelmes, elkötelezett stílus, kissé aggasztott ugyanakkor megnyugtatott, hogy a legújabb választottja nem egy országos gyökér. S amíg eddig rajta volt a sor, hogy szétrúgja bárki seggét értem, most én léptem ebbe a szerepbe, s bár már találkoztam a nagy Ő-vel, ideje volt ismét jól megfigyelnem magamnak és eldöntenem, illik e Yena mellé. 

-Látom, neked is jót tett ez a pár nap - feküdt Yena az ágyamra, mivel megkértem, egy kicsit legyen még nálam, mielőtt hazamenne. - Virulsz, amilyen búskomor voltál mikor odamentünk, most mintha minden bajod ott hagytad volna. Jól vagy, igaz? 

-Hmm - bámultam a falat mosolyogva. - Igen, azt hiszem igen. Megnéztem mindent, amit csak akartam - céloztam nemcsak a ház állapotára, hanem arra is, hogyan szerezzem vissza eltűnt barátomat. Bár konkrét választ nem találtam, s a vége felé Jungkook sem jelent meg többet, úgy éreztem valami mód létezik, csak gondolkodnom kell rajta. 

-És gondolkodtál azon, amit Hyunwoo mondott? - nézett le rám, s ujjai közé véve egyik tincsem, szórakozottan kezdte csavargatni azt. Összeráncolt szemöldökkel fordultam felé és az ágyra könyökölve vártam mégis mire gondol pontosan. - Tudod, mikor arról beszélt, hogy bemutatna valakinek. Szerintem nincs jobb módszer annál, hogy elfelejtsd Suhot, minthogy találsz valakit aki szeretni tud helyette. És ebben az esetben, fontos kiemelni, hogy nemcsak a külsőségekkel foglalkozik - forgatta meg a szemeit. Ajkamba harapva hajtottam le a fejem, elrejtve arcomat Yena elől, a párnába fúrva. 

-Én... - sóhajtottam és felnéztem rá. - Oké, elmondok valamit. De könyörgöm, könyörgöm ne kérdezz semmit, ne mondj semmit. Csak...csak hallgass meg, oké? - kérdeztem, mire Yena elengedte a tincsem és komoly tekintettel bólintott. 

-Oké - húzta a lábait törökülésbe. 

-Van valaki, aki tetszik nekem. Van valaki, akivel mondjuk, hogy alakulnának a dolgok, csak valamit nagyon elszúrtam és most...most nem tudom, hogyan oldom meg. De valahogy megfogom. Nem ismered, nem találkoztál még vele, de...csak bízz bennem, ha találok módot és minden rendben akkor mesélek róla. Most nem akarok mondani semmit, mert nem akarok sem hazudni, sem a háta mögött beszélni, de...nincs szükségem senkire. Boldog vagyok, csak még nem tudja senki - magyaráztam, Yena pedig teljes figyelmét nekem szentelve hallgatott, még közelebb is dőlt felém, ahogy várta, hogy befejezzem. - Kérlek, csak ne kérdezz semmit és ne erőltess semmit. Esküszöm, hogy elmondok mindent, csak rendezzem magamban a dolgokat, oké? - fogtam meg a kezét. 

Yena kissé sértetten pislogott rám, de végül egy apró biccentés kíséretében megígérte, hogy nem kérdez semmit, ameddig nem állok készen rá. 

-De ugye tudod, hogy ha egyszer eljön az ideje, részletesebb magyarázatot kérek, mint egy porszívó leírása? 

-Esküszöm, még arról is tudni fogsz, amiről nem feltétlenül akarsz. 

-Rendben - mosolyodott el. - Nagyon különleges lehet. Sosem láttalak még ilyennek. 

-Milyennek? 

-Ilyen végtelenül tanácstalannak - vont vállat. - És hogy ennyire foglalkoznál valakivel. Beleestél mi? 

-Mondhatni - haraptam be alsó ajkam, és meglöktem a vállát. - Menj, még zavarba hozol ezekkel. Yena nevetve fogta meg a táskáját, és kiment de az ajtóból még egyszer visszafordult. 

-Tudod - nézett rám büszkén. - Szerencsés fiú. 

-Én vagyok az - hajtottam fejem a párnára. - Inkább én vagyok hihetetlen szerencsés - hunytam le a szemeim, magam elé képzelve az összes olyan pillanatot, amikor Jungkook mellettem volt az elmúlt napokban, de én nem láttam őt. Felidéztem magam előtt a házat, s az első napot amikor találkoztam vele. A gyönyörű szemeit, amivel a kulcslyukon keresztül kukkolt, arra várva hogy végre megismerjen. Pontosan tudta ki vagyok, azt is milyen vagyok de mégis érdeklődve, tele kíváncsisággal jött velem új otthonába. Felidéztem az összes pillanatot, amikor mellettem volt, önzetlenül és feltétel nélkül itt volt nekem, amikor segített valamiben vagy csak némán támogatott, anélkül hogy kért volna cserébe bármit is. Annyit kért, hogy szeressem. 

Könnyek szöktek szemembe a magány érzésére, a napok adta örömöm hirtelen elszállt a semmibe, s csak néztem az asztalomra letett darabokra tört keretet, s megtöröltem a szemem. A keret ismét egyben volt. Tátott szájjal, olyan sebességgel ültem fel az ágyban, hogy beleszédültem. Sietve kezeimbe vettem a keretet és döbbenten forgattam minden irányba, úgy nézett ki mintha sosem tört volna szilánkosra. Magam elé meredve gondolkodtam, vajon mikor történhetett ez, vajon ki ragasztotta meg? Nem láttam rajta nyomokat, mintha soha nem is tört volna el. Nagyot nyelve gondolkodtam, lehet e ennek köze ahhoz, hogy Jungkook képes volt megérinteni engem Min néni házában. 

Egy könnycsepp gördült végig arcomon, ahogy a keret fölé hajoltam, majd szépen, kényelmesen lepottyant az üvegre. Ujjaimmal végigsimítottam az üres keret felületén, Jungkook képe nem volt benne mint korábban. 

-Szeretlek - sóhajtottam, s lehunyt szemekkel döntöttem fejem a falnak, ujjaimmal megállás nélkül piszkálva a keretet. Nem tudtam, mit kellene tennem, milyen irányba haladjak, hogy megtaláljam őt. Hogyan szereztem én egyáltalán meg? Arra sem emlékeztem már, pedig kell lennie egy módnak, hogy előhívjam. 

-Én is - válaszolt valaki, mire szemeim kipattantak és kissé elnyílt ajkakkal, döbbenten néztem fel Jungkookra, aki mosolyogva álldogált előttem, a teljes valójában. Hirtelen nem is tudtam mit mondani, csak bámultam sötét szemeibe, várva arra, hogy ismét megszólaljon, mert ezen a ponton már abban sem voltam biztos, hogy tényleg látom és nem csak én képzeltem oda magamnak. - Én is szeretlek - vont vállat szórakozottan, majd felém lépett és leült az ágyra, mellém. Térde az enyémhez ért, én pedig lepillantottam a kezemben lévő keretre. Jungkook képe ismét ott virított a keretben, pontosan mint mikor először megláttam. Könnyes szemekkel fogtam meg a fiú kezét, teljesen olyan érzés volt mint előtte. Szólásra nyitottam számat, mégsem tudtam mondani semmit. Jungkook továbbra is mosolyogva nézett rám, kezét megemelve és arcomra simított. Elkaptam kezét, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg itt van. 

Valós volt, itt volt. Itt volt mellettem, pontosan úgy mint mielőtt eltűnt volna.