Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

23.

Homlokomat az üvegnek döntve néztem az utcákat amik mellett végighaladtunk, az embereket a járdán, meg úgy mindent ami csak a szemeim elé tárult. Tekintetem automatikusan a visszapillantó tükörre tévedt, Jungkook azonban nem ült a hátsó ülésen, nem nézett vissza rám mosolyogva s nem hallgatta, ahogyan Yena a randijáról magyaráz. Nagyon bántott, hogy nem volt mellettem, hogy nem volt a közelemben. Csak arra tudtam gondolni, hogy egyedül van otthon, pedig nem is akart otthon maradni, de mivel én mondtam neki, nem volt más választása. Mindig azt tette, amit kértem tőle. Hirtelen arra vágytam, most az egyszer ne hallgasson rám és csak jöjjön utánam, legyen mellettem. 

-Yeji! - bökte meg a combomat Yena, mire felé fordultam. - Nagyon csendes vagy. Minden rendben? - pillantott rám óvatosan. 

-Persze. Csak még kicsit rosszul vagyok, de már nem akartam otthon maradni - kamuztam. Igazából nem ez volt az oka csendességemnek. Jungkook járt a fejemben és a reggeli veszekedésünk. Túl durva és igazságtalan voltam vele. De egyszerűen annyira bántott és zavart az elutasítása, hogy nem tudtam nem rajta levezetni sértődöttségemet. Yena azonban nem hülye és sokkal jobban ismer engem, mint bevallanám vagy elfogadnám. Mégsem erőltette, hogy beszéljek ahogyan mindig is tette. Ha akartam elmondtam neki, ő meghallgatta és segített. Magától sosem erőltette rám a dolgokat, s ez most sem volt máshogy. Látta, hogy valami zavar, de nem faggatott. 

-Mondanám, hogy sajnálom de éppen eleget szenvedtem nélküled - vont vállat. - És még jegyzetelnem is kellett, hogy legyen mindkettőnknek, ez a te reszortod - magyarázta sértetten, mire felnevettem. Igen, Yena volt az aki nélkülem valószínűleg már az első évben kibukott volna a szakról. Én voltam aki jegyzetel, ő aki másol vagy csak simán elveszi. Így minden alkalommal, mikor beteg lettem vagy valami okból kifolyólag nem tudtam részt venni az előadáson, saját készségeire szorult. Ilyenkor telefonozás, bambulás és alvás helyett kénytelen volt figyelni és leírni amit szükséges volt. Ilyenkor tudatosult bennem, hogy egyébként mennyire okos lány. Csak egyszerűen sosem használta az eszét. 

-És akkor, ki ez a pali még egyszer? - néztem rá, elterelve a témát. 

-Hát ugye elmentünk együtt vacsorázni, amiért összeütköztünk a kávézóban. Még nem sok mindent tudok róla, de ami késik nem múlik. Egy tanár - vigyorgott rám, mire tátva maradt a szám. 

-Yena! - csaptam rá a combjára, ő pedig felszisszent az ütéstől, de nevetve figyelte az utat tovább. - Egy tanárral? Mégis hova gondolsz? 

-Gimnáziumban tanít! - mentegetőzött azonnal. - Csak négy évvel idősebb nálam, nem régen kezdett, nehogy azt hidd valami vén professzorral kavarok! Teljesen korrekt, okos, kifinomult és... állandóan zakóban és nyakkendőben jár! Tudod, hogy nekem attól lesz csúszós a bugyi - vont vállat, én pedig fejemet a támlának döntve vihogtam fel. Yena tipikus lány volt. Ha elment mellettünk egy férfi az utcán és férfias, erőteljes parfümöt viselt, bizony addig kellett követnünk, ameddig éreztük az illatát. Szerette az elegáns, kifinomult és ízléses fiúkat, s attól hogy gyakran váltogatta a partnereit, nem jelentette hogy nem érzett mindegyikük iránt valamit. Legalábbis saját bevallása alapján. 

-Oké - nevettem tovább is. - Ha zakót hord, az nagyon fontos - néztem ki az ablakon szórakozottan. 

-Nekem legalább van ideálom - vágta hozzám. - Te évek óta ugyanazt a palit kajtatod, aki egy szempillantást sem pazarol rád. Megfáztál miatta, mert hogy hirtelen úgy gondoltad, a miniszoknya tetszeni fog neki. Ha nyáron nem nézte a segged, akkor ősszel sem fogja. Nem is értem, egyáltalán ezt honnan szedted? Ki mondta neked? - kérdezte, hangja kíváncsisággal teli volt. 

Jungkook mondta. Jungkook, akit rajtam kívül senki nem lát és akinek a létezéséről senki sem tud. Jungkook, akit te imádnál ha ismernéd és aki téged is szimpatikusnak tart. Aki amúgy nem is ember és még én magam sem tudom, hogy micsoda, de feltétel nélkül elhiszem minden szavát, és akinek más sem lebeg a szemei előtt nap mint nap, csak az, hogy nekem örömöt szerezzen. És akit én reggel kegyetlenül megbántottam. 

-Ahh, de nincs kedvem bemenni - parkolt le az egyetem előtti parkolóban Yena, s hirtelen el is felejtette a miniszoknyás témát. Táskáját kivette a hátsó ülésről és a vállára csapva megvárta míg én is kihalászom az enyémet, majd egymás mellett sétálva beléptünk az épületbe. - Na jó, nekem kell egy energiaital, mert meghalok - indult el az automata fele, mire elkaptam a karját és a terem felé húztam. 

-Ha veled vagyok, felejtsd el - pillantottam rá szúrósan, ő pedig csak mormogott valamit, de engedelmesen jött mellettem. Bár tudtam, hogy a nap folyamán lesz egy olyan pillanat, amikor nem figyelek vagy külön válunk egymástól és akkor majd beszerez egy dobozzal, de ameddig csak tudom, azért távol tartom tőle. 

A terem már nyitva volt, mikor odaértünk és a hátsó sorokat egy az egyben el is foglalták, így a legjobb lehetőségnek a középső sorok egyike tűnt. Ásítva botladoztunk a lépcsőn lefelé, míg helyet kerestünk magunknak, visszaköszönve pár ismerős arcnak akikkel valamelyik órára jártunk együtt, mikor is valaki felemelte a kezét. 

-Yeji! - hallottam meg a nevemet és Yena válla fölött előre néztem. Suho integetett nekem az egyik padból, mire megtorpantam és szaporán lélegezni kezdtem, mert erre nem számítottam.  A srác kitartóan integetett és hívott minket magához, mi azonban csak álltunk egy helyen mint két bamba csomag és néztük, vajon nekünk szól e az invitálás. 

-Ennek mi baja? - nézett rám furcsán hátra barátnőm. 

-Bár tudnám - motyogtam és vállat vonva megtoltam Yena hátát, hogy induljon meg, én pedig követtem őt. Suho elmosolyodott, amitől gyomrom liftezni kezdett és éreztem, hogy arcomat elönti a pír, attól ahogy rám nézett. Yena ha eddig nem volt megdöbbenve eléggé, most még tágabb szemekkel nézett rám, nem tudva mégis mi történik körülötte. 

-Ennek az embernek vannak érzelmei? Izmok az arcában, amik mosolyt csalnak ki belőle? - kérdezte furán. Igen, mindkettőnk számára pont ugyanolyan lehetetlen volt Suho mosolya, mintha legalább tűz hullott volna alá az égből. - Mit akarsz? - nézett le a srácra mogorván. Hogy most a reggeli hangulata volt ez, vagy az, hogy Suho nem volt a szíve csücske, nem igazán tudtam eldönteni. 

-Foglaltam nektek helyet. Yeji, ülj mellém - intett nekem, szívem pedig olyan tempóban dobogott, attól féltem átlátszik a ruhámon. Yena ha eddig nem volt még eléggé megdöbbenve, most konkrétan úgy nézett rám, mintha négy fejem lett volna. 

-Mégis mi folyik itt? - suttogta nekem. - Ha komolyan bevált a miniszoknya, én mondom neked bikiniben fogok járkálni az utcán - dobta le magát az egyik helyre, majd hagyta hogy átmásszak rajta és leüljek Suho mellé. Jungkooknak igaza volt. Suho feltűnően megnézte lábaimat ahogyan leültem és egy apró mosollyal az arcán rám nézett. 

-Nem láttalak napok óta. Minden rendben van veled? - kérdezte. 

-Persze - bólintottam, hevesen dobogó szívvel. - Csak kicsit beteg voltam. Megfáztam. 

Suho megértően bólintott. 

-Jó látni - pislogott rám sűrűn, majd elfordult amikor belépett a terembe a tanár. Ajkamba harapva, egy mosolyt elfojtva néztem Yenára, aki szem forgatva, mosolyogva rázta meg a fejét pironkodó fejemen, s hirtelen jobban vágytam Jungkook társaságára mint valaha. Meg akartam neki köszönni. Igaza volt. Mint mindig, mindenben.