Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

19.

Másnap reggel érdeklődve hallgattam a szüleim beszámolóját Min néni házáról és a tervekről, amiket majd meg akarnak valósítani vele. Mivel sokkal később értek haza mint számítottam rá, este már nem találkoztunk. Miután végeztem a munkában és itthon találtam Jungkookot, úgy döntöttünk hogy főzünk valamit együtt, amit Min néni gyakran csinált. Az ismerős illatok, látvány, hangulat olyan boldoggá tette a fiút, hogy bár nem tűnt fel elsőre, az én kedvem is sokkal jobb lett ha vele voltam. Sokat nevettem és a történetek, sztorik amiket Min néniről hallottam jobban érdekeltek mint beismertem volna. Olyan oldalát ismertem meg minden alkalommal, amikor Jungkook kényelmesen megnyílt előttem, hogy hirtelen fájt mennyire nem foglalkoztam vele ameddig élt. Anyának igaza volt, mindig akkor akarunk mindent, akkor szeretünk mindenkit amikor már nincs esélyünk azt elmondani. Pedig annyi időm lett volna Min nénivel lenni. Talán ezeket a dolgokat magamtól is kitapasztalhattam volna, talán jobban ismerhettem volna a saját nagynéném mint ez az idegen szellemfiú, aki hirtelen odakeveredett mellé. Nem mondtam, de belül néha az irigység halvány szikrája lobbant fel, mikor mosolyogva meredt maga elé, mikor felidézte Min néni szavait, tetteit. Nekem nem volt mit megosztanom vele, ha mégis akadt valami, Jungkook már tudta. Az, hogy ez az ismeretlen jobban ismerte az én rokonomat hirtelen rossz fényben tüntetett fel engem és ezt borzasztónak találtam. Az én kapcsolatom Min nénivel unott és szarkasztikus volt, tele szemforgatással és kimondatlan sértésekkel. Jungkook jobb rokon volt számára mint én. 

-Este átmentem Suho házába - ült le mellém Jungkook mikor a szüleim éppen papírokat rendezgettek. Csak a szememmel intettem neki, hogy meséljen még. - Annyit tudtam kideríteni, hogy nagyon szereti a lábakat. Ezt furcsának találom, még nem láttam olyan embert aki kifejezetten szereti a lábakat - állt fel, követve példámat és mindketten a szobám felé indultunk. 

-Jaj, ha tudnád egyes emberek miket szeretnek - legyintettem, két kezemen nem tudnám megszámolni mennyiféle fétis van a világon. - És? Ennyi, a lábakat szereti? Melyik részét? 

-Ezt nem értem - ráncolta Jungkook a szemöldökét. 

-Mármint a láb melyik részét? Kicsit bizarr de kibírható - gondolkodtam. 

-Oh - gondolkodott Jungkook. - Comb. Talán a comb. 

-Szuper - csaptam össze a kezeim. - Van egy csomó miniszoknyám. Bármelyiket fel tudom venni, áldom az eget, hogy az egyetemen nincs egyenruha - örvendeztem. 

-Úgy érzem kötelességem szólni, hogy holnap lehűl az idő és hidegebb lesz. Nem javaslom a miniszoknyát - ült Jungkook az ágyra. - Lábról a legkönnyebb felfázni. Ami azt jelenti, hogy még ha harisnyát is veszel alá nem garantálja hogy ne hűlj meg. Nem kellene betegnek lenned csak emiatt, biztos vagyok benne, hogy ki tudok deríteni még valamit ami nem kerül az egészségedbe. 

-Nem lesz bajom - legyintettem és Jungkook felé fordultam. - De ha mégis, te majd megoldod. 

Jungkook nem válaszolt, csak szó nélkül nézett rám. Nem tudtam leolvasni az arcáról semmit s én is éreztem, ez alkalommal elvetettem a súlykot. Nem várhatom el tőle, hogy a rossz döntéseimet állandóan ő próbálja helyrehozni. 

-Nem baj, ha valami történik kikúrálom magamat - fordítottam neki hátat s egymás után kapkodtam ki a szoknyákat, s dobáltam magam mögé őket. - Nem igaz, egy normális darab nincs! - vágtam le magamat a laptop elé. - Jungkook, ha megkérlek, például...ezt, egy ilyet! - böktem a kijelzőre. A fiú lassan felállt és mögém lépve megnézte, pontosan mit is akarok. Egy fekete-fehér mintás szoknya, amin keresztben végigfut egy fodros sáv. Kissé magas derekú, viszont a combom kilátszik belőle teljesen. 

-Nem gondolod, hogy ez túl rövid? Ha nem fázol meg, talán bajba kerülsz mert nemcsak Suho de más fiúk is érdekesnek fogják találni a lábaid. 

-Csak csináld - topogtam a lábammal, a következő pillanatban pedig az asztalra hullott a kinézett ruhadarab, pontosan elém. Ujjongva kaptam kezembe és jó alaposan megvizsgálva eldöntöttem, tökéletes. Mosolyogva öleltem át Jungkookot, aki viszonozta azt, talán kicsit szorosabban mint szokta. 

-Yeji - suttogta a fülembe, mire hátamon végigfutott a hideg. Hangja halk és nem megszokott volt, intim és izgató. - Te mit szeretsz? 

-Hogy érted? - nyeltem egy nagyot. 

-Suho a combokat szereti. Te mit szeretsz? - kérdezte. Nem tudtam mit kellene felelnem, mert Jungkook továbbra sem látszott úgy mintha tisztában lenne a fétis fogalmával. Meg nekem amúgy sem voltak ilyen dolgaim, talán egy valami számított nekem sokat de azt sem nevezném komoly dolognak. 

-A hajat - válaszoltam óvatosan. - Szeretem, ha piszkálják a hajamat. De ez nem ugyanolyan érzelmeket vált ki belőlem, mint Suhoból a láb. Szóval...én csak szeretem, ő viszont...nagyon, nagyon szereti - magyaráztam finoman és akkor tudatosult bennem, Jungkook valójában mennyire tiszta. Mennyi ártatlan. Sok figyelmet, segítséget és bölcsességet igényel. Min néni például nem volt a legbölcsebb amikor rám hagyta. 

-Értem - bólintott és visszaült az ágyra. Jungkook magának való volt és kizárólag egy emberhez ragaszkodott, jelen pillanatban hozzám. Ha nem volt kifejezetten szükségem rá, akkor nem volt láb alatt, de nem is mozdult mellőlem. Leste minden kívánságomat, ha én csendben voltam ő tudta, neki sem kell beszélnie. Minden szempontból igazodott hozzám. 

-Köszönöm - pillantottam rá.

-Mit? 

-Ezt - lengettem meg a szoknyát a kezemben. - És azt is, hogy tegnap kiálltál értem a boltban. És azt is, hogy átmentél Suho házába csakis miattam. Hogy segítettél a dolgozatnál, hogy toleráns vagy velem, az őrült családommal és barátaimmal. És ne haragudj rám - haraptam be az ajkamat. 

-Miért? 

-Mert...tudom, hogy nem vagyok a legjobb ember. És tudom, hogy nem is leszek. Szinte biztos, hogy meg foglak még bántani párszor. Vagy sokszor. De biztos, hogy jóvá fogom tenni. Én ilyen vagyok - sóhajtottam és leültem mellé az ágyra. - A családba Min néni nem passzolt teljesen, anyu sem. Én annál inkább. Önző vagyok, nagyon sokat gondolok magamra. Nem vagyok kimondottan hálás semmiért. De felismerem a hibám és dolgozom rajta. Én csak azt akarom, hogy ezt megszokd, hogy ne fájjon. Ezen nem tudok változtatni - piszkáltam az ujjamat. 

-Nem haragszom - fordult Jungkook felém. - Tudtam, hogy hová jövök. És már mondtam neked, én már megtanultam, hogy nem várok az emberektől semmit. Van nálad rosszabb is. És ők nem ismerik el, ismerik fel a saját hibáik. Te már ennyivel előrébb vagy. Szeretek itt lenni, még ha néha durva is vagy velem. Jobb mint feladatok nélkül bolyongani. És most - csapott egy aprót a lábamra. - Fel a fejjel, le az ágyról és válasszunk valamit, amivel holnap lenyűgözöd azt a fiút. 

Hálásan pillantottam fel rá, s hirtelen belesajdult a szívem a gondolatba, hogy ő sajnos nem ember. Lehet jobban járnánk mind a ketten.