50.

1K 91 14
                                    

Kissé megdöbbenve álltam Suho tekintetét, miközben akaratlanul is hátráltam pár lépést, Jungkook ölelésében. Nagyot nyelve szorítottam az ajtót, készen állva hogy bármikor becsapjam ha a helyzet úgy kívánja, fogalmam sem volt mégis mit akarhat. A múltkori incidens óta egy szót sem váltottam vele, egyetemen is úgy került mint a tüzet és egyébként is, az utóbbi időszakban túlságosan lefoglalt, hogy Jungkookkal legyek. Így tényleg nem tudtam, mégis mit akarhat, bár tekintete nem volt olyan barátságos, mint korábban. 

-Mit szeretnél? - kérdeztem halkan, bátorságom hirtelen odébb állt, s az egyetlen nyugtató tényező abban a pillanatban a mögöttem álló Jungkook volt, aki kitartóan szorított magához, nem foglalkozva azzal, a másik srác mit gondolhat rólunk. 

-Én csak... - akadt meg, és mögém pillantott, szemmel láthatóan azon gondolkodva, ki lehet az idegen akivel nyilvánvalóan szoros kapcsolatom van. - Szóval azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Úgy gondolom jobban megbántottalak mint hittem, tekintve hogy azt mondtad anyádnak, illetlen módon nyúltam hozzád - közölte velem szemrehányóan, mire nekem leesett, hogy miről beszél, tényleg ráfogtam a fura magatartásom pár napja anyu előtt, aki ezek szerint nem volt rest számon kérni Suho anyján a fia viselkedését. Megráztam a fejemet és kissé bűnbánóan mosolyodtam el, magamban azon szórakozva hogy azért ez mekkora poén. 

-Nem hazudtam akkorát, te magad ismerted be miért is foglalkozol velem. Ez már a te szégyened, nem az enyém - vontam vállat. 

-Mindegy. Örülnék, ha több ember nem tudna róla, ez egy elég kényes és privát téma - magyarázta idegesen, és felénk mutatott. - Ki a tag? 

-Nem sok közöd van hozzá, de... - kezdtem bele, mire Jungkook kinyújtotta mellettem a kezét, Suho felé tartva. Kissé furán nézett a felé nyújtott kézre, végül vonakodva de megrázta azt. 

-Jungkook vagyok. Yeji barátja - mutatkozott be, én pedig ajkamba harapva próbáltam elfojtani a mosolyom, és gyomrom apró görcsbe rándult, ahogy belegondoltam, hogy tulajdonképpen barátom van. Nem is akármilyen. 

-Aha. Örülök, hogy találtál valakit - mondta halkan. - Azért rendben vagyunk? Nincs harag? Tényleg nem szerettelek volna megbántani. 

-Nem haragszom. Köszönöm, hogy megbeszélted velem - bólintottam mosolyogva. 

-Akkor én megyek is, csak ennyit akartam. Majd valamikor találkozunk - intett, s hátat fordítva elindult a kapu felé. Már készültem volna bezárni utána az ajtót, mikor Jungkook elkapta azt és kinyitva kikiáltott felé. 

-Hé! - mondta, mire Suho megfordult. - Remélem nem gond, hogy az a jó combja az enyém! Ígérem, jó kezekben lesz! - integetett szórakozottan. Suho dühösen, fújtatva száguldott ki a kapun, én pedig elképedve néztem Jungkookra, aki vihogva zárta be az ajtót. - Most miért nézel így rám? Ki nem állhatom, muszáj voltam ezt az orra alá dörgölni. 

-Túl régóta vagy mellettem, egy cinikus gyökér lett belőled - csóváltam meg a fejem, de azért mosolyogva fontam karjaim a nyaka köré, teljes testtel az övének simulva. Jungkook megemelte a kezét és kisimította hajamat az arcomból, közel hajolva hozzám. 

-Zsák a foltját - suttogta és lehunyt szemekkel megcsókolt. Arcom kezei közé fogta, s egy aprót döntött fejemen, hogy jobban és kényelmesebben hozzám férjen, nyelvével végigszántva alsó ajkamon. 

-Mhm - sóhajtottam és elválva tőle, csillogó szemekkel néztem rá. - Miket nem tudsz te - néztem végig rajta feltűnően és elismerően. 

-Attól, hogy eddig nem csináltam, nem jelenti, hogy nem tanultam ezt-azt. Mondjuk, attól még büszke lehetek, hiszen te vagy az első akihez vonzódom, és sikerült olyat szeretk....

-Aha, shh - csókoltam meg gyorsan belefojtva a szót, mielőtt még elemezni kezdi, pontosan mit is csináltunk órákkal ezelőtt. Szívem heves dobogásba kezdett, hacsak felidéztem magamban az érintéseit, csókjait magamon és gyorsan meg is próbáltam elterelni a gondolataim, mielőtt én magam teperem le újra. Nem először feküdtem le valakivel, viszont tudtam, éreztem, hogy Jungkook az igazi, hogy végre én is megtaláltam azt a személyt, akivel le tudnám élni az életet. Bár kissé elszomorított a gondolat, hogy nem tart örökké, már nemcsak én miattam szakadhatunk el egymástól, ő maga is egy törékeny és védtelen emberré vált mint én. - Hé - toltam el magamtól a mellkasánál fogva, s mielőtt még elvált volna, gyorsan egy cuppanós puszit nyomott számra. - Mit szólnál, ha amikor anyuék visszajönnek, elmennénk ketten Min néni házába? Múltkor amúgy is akartál, s most hogy látnak, hogy tudják velem vagy, nem lenne gáz egyedül mennem, mert veled vagyok. Biztos fura lesz emberként visszatérni oda, de még van időnk egymásra mielőtt kiadják a szobákat. 

-Menjünk? - kulcsolta ujjait az enyémekre. - Szeretnél? 

-Hát, nekem nem nagy szám, viszont tudom neked sokat jelentene. Ott találkoztunk először, ott töltötted az elmúlt éveket, nem örülnél egy kis kirándulásnak? 

-De - mosolyodott el. - Olyan figyelmes vagy. Köszönöm - puszilta meg a fejem. 

-Szeretlek - bújtam oda hozzá, fejemet a mellkasára hajtva. Hátamnál fogva magamhoz ölelt, s míg ujjaimmal a karját piszkáltam, addig fejét finoman az enyémre hajtotta. 

-Én is - suttogta. - Alig várom, hogy veled öregedjek meg. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen életünk lesz, izgatott vagyok és remélem, hogy sokáig élvezhetem majd a társaságod. Szeretlek, szerencsésnek érzem magamat, amiért ez a váratlan fordulat melletted ért el engem, s remélem amilyen hamar jöttem, annyival tovább maradok melletted. 

-Akkor azt mondod sosem fogsz elhagyni? - pillantottam fel rá szerelmesen. 

-Hmm - hunyta le a szemeit, szorosabban ölelve magához. 

Ott álltunk a nappaliban, szorosan ölelve egymást, élvezve a pillanatot, és hirtelen én is nagyon vártam, hogy teljenek a napok, az évek. Kíváncsi voltam milyen lesz később emberként, milyen lesz vele lenni, milyen lesz eltervezni a közös jövőt. Jobban akartam élni, létezni mint eddig valaha. 

Amit csak szeretnél (JK) ~ BefejezettWhere stories live. Discover now