ʏᴏᴜ ʜᴀᴠᴇɴ'ᴛ ᴇᴠᴇɴ sᴇᴇɴ ᴍʏ ʙᴀᴅ sɪᴅᴇ ʏᴇᴛ |ᴊɪᴋᴏᴏᴋ| ✓

Runaway from stressful days

Öt nap. Pontosan ennyi telt el amióta Jungkook eltűnt. Már a rendőrséget is hívtuk azóta, de mintha a fiúnak nyoma veszett volna. Sehol sem találjuk. Semmit sem tudunk róla, nem ír, nem hív és most már Jihoon is aggódik a fiáért. Istenem, remélem életben van még.

Azóta én sem vagyok a topon. Nem alszok rendesen már vagy három napja, edzeni sincs erőm, suliba se megyek, viszont annál többet eszem. Sajnos stressz evő vagyok és ez az ilyen helyzetekben jön ki a legjobban. Az elmúlt időben nem is edzettem, csak ettem és ez sajnos kezd is meglátszódni. Ahj, Jungkook, miért hozol ennyire stresszes helyzetekbe?

Yoongiék is nagyon aggódnak és már Bettyna is, pedig ő sosem szokott. Egyszerűen nem tudom mit tegyek, már a szemeimet is kisírtam. Tudom kicsit beteges ennyit sírni egy ember után, de nekem egyszerűen Jungkook nagyon fontos. Teljesen mindegy, hogy megdug, megver, megcsókol vagy a lelkembe tapos, nekem mindig fontos marad.

Egy telefonhívás szakítja félbe gondolataim, amit először ki akarok nyomni, de mikor meglátom a kijelzőn Jungkook nevét azonnal felveszem.

- Jungkook? Halló? Hol vagy? Jól vagy? – bombázom kérdéseimmel azonnal.

- Ji-Jimin. Segíts! Nagyon rosszul vagyok! – szól bele halkan, majd köhögni kezd.

- Úristen! Merre vagy? Azonnal tudni akarom hol vagy! – kiabálok vele.

- Van itt valami... fa meg kocsi... – motyogja.

- Baszdmeg, mondj valami pontos leírást a helyszínről és odamegyek érted! – emelem fel még jobban hangomat, mert nagyon felidegelt a tehetetlen állapota.

- Valami fekete madár és egy presszó. – motyogja, mire elhadarom neki, hogy negyed óra és ott vagyok addig próbálja meg valamennyire összeszedni magát, hisz ahogy hallottam részeg.

Azonnal kocsiba pattanok, közben értesítek mindenkit, hogy Jungkook felhívott és most megyek érte.

Negyed óra múlva le is parkolok a Fecske presszó előtt, viszont olyan korom sötét van, hogy az orromig alig látok.

- Jeongguk! – kiabálom nevét, mire meghallok tőlem nem messze egy nyöszörgést. Azonnal oda sietek és nagy nehezen megpróbálom felnyalábolni a seggrészeg fiút. Mi a szartól ütötte ki magát úgy, hogy felállni is alig tud?

- Haza... akarok menni! – mondja és közben könnyei is előjönnek.

- Hazamegyünk Jungkookie, de muszáj hánynod, hogy jobban legyél. Gyere szépen, térdelj le ide a bokor mellé és próbálkozz. Ha meg nem megy nyúlj le. Hidd el pikkpakk jobban leszel, addig én szerzek valahonnan vizet. – állok fel mellőle, majd a kocsihoz szaladok, mert úgy emlékszem, hogy van a kocsiban egy félliteres ásványvíz. Talán az, hogy szénsavas jobb is lesz neki.

Mire visszaérek egy sugárban hányó fiú fogad, én pedig gyorsan megvárom míg befejezi, ezután pedig a szájához tartom a vizet, hogy öblögetni tudjon.

- Jobban vagy már? – kérdezem, mire bólogat egyet. - Jó, akkor most menjünk a kocsihoz és ott adok rágót is. – húzom fel kezére fogva a fiút. Úgy érzem már kezd magánál lenni, mert mindent kihányt, ami a gyomrában volt és már eléggé élettel telin néz ki. Ám, nekem valami még mindig nem tiszta.

- Hol voltál? – fordulok felé a kocsiban, mire megvonja a vállát és kifelé kezd bámulni az ablakon.

- Jungkook ne szórakozz! Tudni akarom hol voltál öt kibaszott napon keresztül, mert már a rendőrség is keres téged. – förmedek rá, mire nagy döbbent szemek fogadnak.

- Egy csajnál. – mondja halkan, majd ujjával rajzolgatni kezd a párás üvegre.

- Ez most komoly? És nem tudtál volna szólni, hogy öt napig lelépsz az egyik ribancodhoz? Én meg öt napja nem aludtam, nem ettem, annyira kibaszottul aggódtam érted te nyomorék! – emelem fel hangomat. Nagyon fáj, hogy egy ribancnál töltötte az elmúlt öt napot és még csak nem is szólt. Ennek fordítva kéne lennie, de az bánt a legjobban, hogy egy csajjal volt és nem velem. Pedig már kezdtem hinni, hogy kellek neki.

- Aggódtál értem? – döbben le.

- Persze, hogy aggódtam. Nagyon féltem, hogy bajod esett. – veszem lejjebb a hangtónusomat, mert most jobb, ha nyugodtak maradunk. Úgy hátha ki tudom húzni belőle, hogy mi történt. - Miért mentél el? Szólhattál volna.

- Nem tudom. Kellett egy kis tér, már nem bírtam otthon a sok stresszt, gondoltam jobb lesz megszabadulni tőle. – ránt vállat, mint akit egyáltalán nem érdekel az egész. Komolyan az agyam eldobom rajta!

- De arra nem gondoltál, hogy neked megszűnt a stresszhelyzeted, de mindent átraktál ránk? Te komolyan ennyire buta vagy? Mindenki aggódik érted fogd már fel. Anya, Jihoon, a barátaid és én is. Te meg komolyan lelépsz egy fruskával és nem válaszolsz az üzeneteimre, majd veszed a fáradtságot és bebaszva felhívsz, hogy menjek el érted, mert seggrészeg vagy! – kiabálok vele újra, de ő csak lehajtja a fejét és ujjait kezdi piszkálgatni.

- Sajnálom... – mondja halkan, kicsit felpillantva rám, de utána egyből elkapja fejét.

- Hát kurvára sajnálhatod. Na gyere, induljunk haza, mert ezután már igazán leszeretnék feküdni. – ragadom meg a kocsikulcsot, majd hajtást adok a kocsinak és ki is húzok a parkolóból.

Az út csendben telik és kínosan. Ő az ablaknak döntött fejjel piheg én pedig szomorúan figyelem az utat. Ki nem lehet találni mi a szomorúságom oka...

- Voltam pszichomókusnál. – mondja egy kis idő után halkan és felegyenesedik.

- Mi? Mikor? – döbbenek le. Úgy érzem minden haragom egyből elszállt.

- Tegnapelőtt. De egy kész rémálom volt! A doki azt próbálta nekem bemagyarázni, hogy súlyos agyi problémáim vannak és mindenképp be kell utalni a pszichiátriára. Én nem akarom beteg lenni Jimin! – zokog fel, mire leállítom a kocsit és kezeim közé veszem az arcát.

- Kinél voltál? – kérdezem és erősen reménykedek, hogy nem az enyémnél.

- Nem tudom valami pali. De nem akarok soha többet dilidokihoz menni! – biggyeszti le ajkait, mint egy kisgyerek.

- Figyelj! Nem biztos, hogy beteg vagy lehet a doki akarta direkt elhitetni veled. Ám, azzal is számolni kell, hogy igazat mondott elvégre orvos. Mi lenne ha elmennénk az enyémhez? Ott leszek veled én is, sőt, ha akarod be is megyek veled. – mosolygok rá, de ő csak makacsul megrázza a fejét. Istenem, ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Úgy érzem győzködnöm kell, de ha ennyire nem akarja akkor kénytelen leszek kezembe venni a dolgokat ugyanis előre látom, hogy ehhez én kevés leszek.

Már egyből enyhült iránta a haragom és kicsit büszke is vagyok rá, emiatt, hogy el mert menni egyedül. Viszont nem akarok hazudni, de egyenesen irtózom a gondolattól, hogy ő meg egy lány. Önző leszek, ha azt mondom, hogy magamat akarom mellé?

Három óra várakozás az oltásra minden mai programomat kilőtte így nem fáradtam el annyira és tudtam a mai második részt hozni🤍

Mit szóltok?