ʏᴏᴜ ʜᴀᴠᴇɴ'ᴛ ᴇᴠᴇɴ sᴇᴇɴ ᴍʏ ʙᴀᴅ sɪᴅᴇ ʏᴇᴛ |ᴊɪᴋᴏᴏᴋ| ✓

Have a lot of irons in the fire

Ezúttal megint a Starbucks felé veszem utam, mivel Yoongival megint megbeszéltünk egy személyes találkozót. Az utolsó – és első – egyszemélyes találkánk óta már egy hét eltelt és én mindenképp mondtam neki, hogy írjon, ha valami nagyon fontos történik. Eddig nem keresett én pedig nem mertem zaklatni, viszont most írt, hogy vannak fejlemények és találkozzunk a múltkori helyen ugyanabban az időpontban, én pedig semmiképp nem akartam nemet mondani.

Visszatérve az elmúlt egy hétre... Jungkookkal nem volt azóta semmi komoly dolog, mert sokszor annyira erőszakos volt, hogy komolyan mondom ismételten féltem tőle, ezért inkább elmentem itthonról és addig haza nem jöttem, míg le nem nyugodott. Ahogy hazamentem meg egyből összevesztünk. Komolyan szerintem minket nem lehet egy légtérben hagyni, mert a végén kinyírjuk egymást. Ezt anyáék is elmondták, mert múltkor például annyira felbaszott, hogy hozzávágtam egy poharat. Őseinket kifejezetten sajnálom, dehát részben nekik a legnagyobb hibájuk, mert ők szerettek egymásba, minket meg egymásra uszítottak. Komolyan mit gondoltak mikor összeengedtek két tizenhét, tizennyolc éves srácot, akikből mindkettő a velejéig romlott? Komolyan nem értem...

Hihetetlen ez a srác, kicsinál lelkileg. Egyszer tök gyengéd és olyan, mint egy kisgyerek, másszor pedig mint valami elmebeteg. Ha kell neki jó pszichológus esküszöm szóljon, ajánlom neki azt akihez én jártam, de ezt így nem lehet ép idegekkel kibírni.

Még arra is erősen gyanakszok, hogy van neki más és nem tartotta magát az egyezségünkhöz. Múlt hétfőn úgy jött haza este, hogy szét volt szopva a nyaka. Mi vasárnap feküdtünk le utoljára és én is kiszívtam a nyakát, de nem ilyen mértékben. Vagy csak rosszul emlékszem? Ha Yoongit megkérdezném erről elmondaná, ha tudna valamit? Nem hiszem, bár mivel én is beavattam mindenbe tőle is elvárnék ennyit. Majd azért megkérdezem.

***

- Na végre ideértél! – forgat szemet a menta, mire vállat rántok és helyet foglalok vele szemben.

- Hagyjuk most ezt, inkább mondjad mi van. – veszem le a baseball sapkámat, majd az asztalra rakom.

- Kérésedre, bár engem sem kellett nagyon kérlelni emiatt, de nem szálltam le róla. Zaklattam szó szerint mindenhol és igazad lett, tényleg nem tiltott le, de ez a flegma stílus szokatlan tőle, bár már kezdem megszokni, mert még mindig beszélünk. Végül valamennyire sikerült megtörnöm és egy pöppet kifakadt. – közli mosolyogva, miközben ujjával mutatja azt a kicsit.

- Igazán? És mit mondott? – kíváncsiskodom.

- Nem sok új dolgot, még nagyon az elején vagyunk. Úgy érzem nem bízik bennem, bevallom jogosan, szóval nagyobb bizalmat kell adnom neki.

- Rendben. De kérlek, ha nem akarsz már tőle semmit, akkor inkább hagyd abba és megcsinálom egyedül. Nem bírnám ki, ha megint összetörne. – nézek rá szenvedve, ugyanis nem tudnám nézni, ha a legjobb barátom ismételten széthullik.

- Nem tudom mit akarok. Úgy érzem, kicsit visszajöttek az érzések és talán most más lehetne minden. Lehet működne újból. – mondja kétségbeesetten.

- Nem tudom Yoongi. Sokat kell még bizonyítanotok egymásnak. - fordulok vissza a kávém felé és kortyolni kezdem. Lassan bólint egyet, majd ő is követi tetteimet.

- És mi van Jungkookkal? – kérdezi meg tíz perc néma csend után.

- Mi lenne? – emelem fel szemöldököm, merthogy éppen próbálom tettetni, hogy nincs köztünk semmi. Mondjuk azt se tudom mi van köztünk, nyilván csak egy szexbaba vagyok neki.

- Tudunk ám az egyezségetekről. Jungkook egyből beavatott minket. – kavargatja kávéját, majd szór még egy kis fahéjat a tejszínhab tetejére.

- Mi van? Komolyan? – döbbenek le, ugyanis nem hittem, hogy beszélni fog róla. Azt hittem majd letagad.

- Persze. És mi a véleményed? – pillant rám.

- Semmi. Nem tudom. Egyfolytában marjuk egymást, ráadásul kikötöttünk szabályokat, mint hogy nem fekszünk le több emberrel egymáson kívül, addig amíg ez az izé tart, de úgy érzem, hogy Jeongguk ezt nem tartja be. – mondom szomorúan, mert azért fáj, hogy ő akarta ezt az egészet, aztán ő vesz semmibe.

- Igazad van. Mármint nem tudom biztosan, de ismerem Jungkookot és szeret egyszerre több vasat tartani a tűzben. Nem te vagy neki az egyetlen Jimin! – közli velem szemembe nézve, mire lehajtom fejemet. Igen, pontosan erre számítottam.

- Tudom, vagyis gondolom. De akkor én miért nem csinálhatom? – kérdezem.

- Csinálhatod, tőlem nem tudja meg. De csak azért, mert eleget szenvedtél már miatta. Meg amúgy is, kell valaki aki észhez téríti, hogy ne hordja annyira fenn az orrát. Reméljük te leszel az. Hidd el, ha kiderül nem fogja tudni elviselni, hogy van más is. – kacsint rám, mire egy halvány mosoly költözik arcomra.

- Meg fog ölni. – lankad le egyből vigyorom.

- Dehogyis, hidd el jelentesz neki valamit azért hozta fel ezt a dolgot. A kérdés már csak az, hogy mit. – tűnődik el magában.

- Hát, csak a testem kell neki... – sóhajtok fel.

- Az is valami. Figyelj legalább kellesz neki. – nevet fel, mire felhorkantva szemet forgatok. Mondjuk, igaza van. Örülnöm kéne, hogy kellek neki valamire. Végülis választhatott volna mást is, mégis én lettem az. Csak sajnos arra nem jött rá, hogy nem viselem el, ha hülyének vagyok nézve. Kölcsön kenyér vissza jár. Nemsokára megtapasztalhatja majd, hogy milyen, ha van nála jobb. Bár őszintén nem hiszem, hogy lesz olyan aki ennyire jó az ágyban, de érzelmekben viszont bárki lekörözi. Végülis a lényeg, hogy elhitessem magammal, hogy találok mást, akit felhasználhatok. Hála isten sok olyan ismerősöm van, aki simán benne lenne, ha beavatnám a tervembe.

- Kösz a segítséget. Majd fizesd ki nekem is, a tied mellett! – adom a kezébe a kávém árát, amit most valamilyen oknál fogva most nem kértek el a pénztárnál.

Bólint egyet, majd belemerül telefonjába, mialatt én kisétálok a kávézóból. Hazafele menet gondolkodok a tervemen, de egyszerűen nem sikerül egy olyan dolgot sem kieszelnem, amiben nem hal meg senki, nem sérülök meg, ő sem sérül meg, nem esik neki Yoonginak, azért amiért ő végig tudta és satöbbi satöbbi. Teljesen tanácstalan vagyok.

Most komolyan mivel érdemeltem ezt ki? Ha normálisan megtudnánk lenni egymás mellett és nem lenne egyikünk sem egy kétszínű, hazudós minden sokkal könnyebb lenne. Sokszor nem tudom melyikünk a nehezebb eset. Néha azt gondolom, hogy a magasabb nyuszi fejű, máskor pedig azt, hogy én.

Beismerem velem sem könnyűek a dolgok, de szerintem közel sem vagyok úgy elrontva, mint Jk. Vagy mégis, csak én nem látom? Ha valaki kívülálló lenne, de hallgatna minket minden nap, vajon mit mondana, melyikünk az elviselhetetlenebb?

Azt sem értem, miért szeretem. Egyszerűen amióta tart köztünk ez a szar, egyre jobban jönnek vissza az érzéseim, utána meg mikor összekapunk megint azt érzem, hogy meg tudnám ölni. Mégis mi a fene van velem?