ʏᴏᴜ ʜᴀᴠᴇɴ'ᴛ ᴇᴠᴇɴ sᴇᴇɴ ᴍʏ ʙᴀᴅ sɪᴅᴇ ʏᴇᴛ |ᴊɪᴋᴏᴏᴋ| ✓

At my lowest

- Mi újság veled ma Töpszli? – hallok meg egy flegma hangot hátam mögül. Befejezem a táskámba való pakolást és lassan fordulok hátra, hogy megszemléljem az ajtóban álló Jungkookot. Mit akar már megint? Miért nem hagy békén? Könyörgöm, legalább korán reggel szálljon le rólam.

Félve pillantok rá, mire ő beengedi magát a szobámba és felém nyúlva beletép hajamba. Szemeimbe könnyek gyűlnek, annyira fáj ez a cselekedete.

- Hozzád beszélek nyomorék! Az olyan semmirekellők, mint te azonnal válaszolnak, ha kérdezek valamit! – húzza egyre jobban hátra kobakom. Érzem, hogy a hajam fele minimum a kezében fog maradni. - Most pedig megtanítom neked, hogy tiszteld az olyanokat, akik feletted vannak. Ott, ahol te sosem leszel. – ráncigál át a fürdőbe, én pedig sírva botladozok utána. Megállít a toalett előtt és le is térdeltet elé. Ne, ne, ne! Ugye nem azt akarja csinálni, amire gondolok? Ennek tudatában kezdek bömbölve ellenkezni és próbálok felállni, de ő egyetlen mozdulattal visszalök a földre és homlokomat beleveri a Wc ülőkébe. Ezután megfogja fejem és belenyomja a kagylóba, majd le is húzza, amit prüszkölve fogadok. Még kicsit ott tart, majd erőszakosan elenged, mire sírva borulok rá az ülőkére.

- Remélem megtanultad a leckét! – suttogja fülembe gonoszul, majd feláll és ott hagy a fürdőben. Nem hiszem el, hogy ennyire megalázott. Az az egy pozitívum van benn, hogy nem a haverjai előtt tette, hanem itthon. Miért pont ilyenkor reggel nincsenek itthon anyáék?

Hangosan zokogva állok be a zuhany alá, hogy megmossam a – már eléggé hiányos – fekete tincseim. Ma már biztos nem megyek be suliba ilyen állapotban, úgyis ott is csak piszkálnának.

Gyors kiszállok a víz alól, majd írok egy üzenetet Taenek, hogy rosszul vagyok ne várjon ma. Mégha igaz lenne... Bemegyek szobámba, majd szekrényemből kikapok egy fekete kapucnis pulcsit és egy farmert, hogy valami sokkal jobb helyet látogassak meg a suli helyett.

***

- Biztos nem üt ki úgy, hogy megint kórház lesz a vége ugye? – kérdezem Wonhot, miután átvettem tőle a kis fehér tablettákkal teli átlátszó tasakot, amit belegyömöszölök még egy kiürült rágós dobozba is, hogy ne legyen feltűnő.

- Száz, hogy nem, csak bealszol tőle kicsit. Bízz bennem haver, hazudtam már neked valaha? – tárja szét kezeit tanácstalanul, mire megrázom a fejem.

- Nem, azt hiszem nem. – bólogatok, majd vállba veregetem elköszönésképp és ki sétálok a lakásából.

Nem nagyon nyúltam mostanában ilyen durva szerekhez, na meg annyira nem is vagyok híve nekik tekintve, hogy rendszeresen edzek, de most úgy érzem muszáj. Lassan már nem bírom elviselni Jungkookot és a zaklatásait. Egyfolytában csak ugráltat, hogy ezt csináljam, azt csináljam, nincs egy perc nyugtom sem tőle. Persze, ha nem teljesítem parancsait fenyegetőzik is és nagyon rákapott mostanában arra, hogy kezet emel rám. Mondanám, hogy simán visszaütnék neki, de sajnos ez nem így van. Főleg a reggeli dolog... azóta folyamatosan remegek és még jobban félek tőle, mint eddig. Még a sok edzés mellett sem vagyok annyira kigyúrva, mint ő és ráadásul sokkal alacsonyabb, femininebb vagyok. Tennem kéne már valamit, mert így nem sokáig fogom bírni. Ráadásul rám jött mostanában az önutálat is, de annyira nagy mértékben, hogy múltkor a fürdőben konkrétan összeestem a sírástól, amit a saját látványom idézett elő.

Elsétálok egy kis sikátorhoz, ami Won lakásához közel van. Azért ezt a helyet választottam, mert itt sosem jár senki. Remegő kézzel kibontom a dobozkát, egyet kiveszek belőle, majd várom, hogy megérezzem a kis drogtabletta hatását. Sosem lövöm magam, inkább maradok a tablettáknál, mert az fájdalom mentesebb és nem lesz utána tiszta lila és zöld a vénám. Bettyna mindig a tűs megoldást választja, ebből adódóan a kézhajlataiban nincs olyan hely, ami ne lenne már színes foltos. Nagyon csúnya...

Lecsúszok a fal mentén és térdeimet átkarolom. Tudom, hogy hamarosan majd hánynom kell, de úgysem fogok tudni, mert ez az egyik hatása a drognak. Hánynod kell, de nem tudsz. Tudván, hogy hamarosan úgyis kiüt egy pár órára, nyugodtan hunyom le szemeimet. Pénz, telefon direkt nincs nálam, ilyenkor sosem hozok, még a végén valaki kirabolna. Már csak az hiányozna, magamat meg úgysem féltem, úgysem kellenék senkinek ilyen állapotban.

Kezdek beleesni egy olyan gödörbe, ahonnan újra nehéz lesz kimásznom. Talán már ki sem fogok tudni. Egész nyaram annyira jó volt, Taevel és Bettyvel végig buliztuk, de ahogy elkezdődik a suli körülbelül minden boldogságom elszáll. Csak azt tudnám, hogy hova...

Észre sem veszem, de könnyeim ismét elkezdenek lefolyni arcomon és a fájdalom átjárja testem. Eldőlök oldalra, majd behunyom szemeim várva, hogy elaludjak egy pár órára. Nem tudom mit adott Wonho, de elég erős cucc. Sokkal erősebb, mint amilyet szoktam. Azt mondta, hogy ez nem inkább felpörget, hanem elálmosít és most pont ilyenre van szükségem. Egy jó kiadós alvásra, amit józanon úgysem tudnék.

***

- Jimin! Jimin! – erőteljes rázást érzek meg testemen és egy kétségbeesett hangot. - Jimin, bazd meg! Keljél már fel basszus! – remeg meg ennek a valakinek a hangja.

Hunyorogva kinyitom szemeim, de azonnal vissza csukom, amikor meglátok egy fehér fényt ami az arcomba világít.

- Hála istennek. – sóhajt fel megkönnyebbülten. - Azt hittem meghaltál, mert olyan volt, mintha nem lélegeznél. – simít arcomra, majd valami hideget is megérzek pofimon.

- Vedd lejjebb azt a kurva fényt! – motyogom, mire kisebb fokozatra veszi.

Mostmár teljesen kinyitom szemeim, majd szembe találom magam Bettyna és Taehyung kétségbeesett fejével.

- Ti mit kerestek itt? – lepődök meg.

- Nem. Te mit keresel itt? Este tizenegy óra van már, mikor jöttél ide? – kérdezi Bettyna felém nyújtva egy palack hideg vizet amit azonnal el is fogadok. Várjunk csak!

- Este tizenegy? Te jó isten, egész napra kiütött ez a szar? Reggel 7 körül jöttem ide. – döbbenek le, mire Taehyung finoman felpofoz.

- Hogy mi van? Van fogalmad róla mennyire aggódik érted mindenki? Anyád bőgve hívott fel minket nyolc körül, mikor azt mondta neki Jungkook, hogy nem értél még haza. Ne tudd meg mennyire lebaszott, még a rendőrséget is hívni akarta! – meséli Bettyna vadul gesztikulálva, Tae meg helyeslően bólogat.

- Jézusom... én... nem számítottam rá, hogy ennyire kiüt. Azt hittem tényleg csak pár óra lesz. – motyogom meglepődve.

- Na jó nem tudom mit szedtél be és nem is érdekel most perpillanat, de mondom mi lesz! Szépen Taehyunggal hazaviszünk téged és elmondunk mindent anyádnak, hogy végre ne engem okoljon mindenért ami veled kapcsolatos. – forgatja meg szemeit a lány, mire kétségbeesetten nézek rá.

- Ne, ne, ne! Nem akarok haza menni! Bármit, csak azt ne! – sírom el magam ma már hatodszorra, mire két barátom tanácstalanul néz össze.

- Jó... akkor, ma nálam alszol, megmondjuk anyudnak, hogy minden rendben és, hogy velem vagy, aztán holnap reggel pedig hazamész rendben? – vázolja fel terveit Taehyung, mire kelletlenül bólogatok. Nem akarok holnapot, nem akarok hazamenni, arra a helyre amit nem érzek már az otthonomnak.

Ez a rész csak úgy random pattant ki a fejemből, de gondoltam ez is csak hozzátesz majd a sztorihoz szóval itt is van. Hope you like it❤️

❓Question: Mi a véleményetek Bettynáról? Ez a kérdés már nagyon régóta foglalkoztat egyébként. Kíváncsi vagyok, hogy kinézetre, meg úgy alapból is, ki milyennek gondolja!