MineloÁtírás alatt

27.rész

Szeretek álmodni. Kivéve, ha az az álom olyan ami mély nyomott hagy és után napokon át nyomaszt téged. Ezek azok az álmok, amelyeknek a legtöbb valóság alapja lehet. Azok az álmok amiktől félsz, félsz hogy megtörténik. Félsz, hogy ez egy jóslat a jövőre nézve. És amikor az álmodba elbuksz egy harcot, azt a harcot amin múlik a társadalom, a kúltúra a mutánsok élete...

Hajanli három volt, amikor felriadtam. Folyt rólam az izzadság, a takaró pedig a lábamra volt tekeredve,valószínűleg ahogy rúgkapálóztam rácsavarodott. Ahogy a plafonra nézek újra lejátszódik előttem a jelenet ahogy Madoc és a genszeszek győzedelmesekednek felettünk. A barátaim körülöttem fekszenek. Meghaltak. A minelóiak? Meghaltak. Én maradtam egyedül a genszeszekkel szemben. Madoc úgy vigyorog mint aki tudta hogy így lesz, aztán ki is mondja. Majd felém vetik magukat a genszeszek és hiába minden ellenállás elbukok és ezzel együtt Minelo is.
Kikászálódok az ágyból, halkan kinyitom az ajtót és lemgyek a konyhába. Csak a kislámpát kapcsolom fel. Engedek egy pohár vizet majd leülök a konyhapulthoz. Lassan kortyolgatom a vizet. Valószínűleg már nem fogok vissza aludni így nem sietek a  ivással.
Ahogy telnek a percek egyre csak stratégiákon jár az eszem, hogy hogyan tudnánk a legjobban megnyerni a harcot, hogy még csak szóba se jöjjön hasonló végkimenetel, mint az álomba.

Észre sem veszem az idő múlását. Teljesen elbambúltam és csak akkor figyeltem fel, amikor 4 óra körül el kezdett feljönni a nap. Majd az első napsugarakkal együtt jelent meg a konyhában Valeri. Hosszú szőke haját a tarkójánál fogta össze, az arcán egyáltalán nem látszódott a kora reggeli fáradtság. Edző ruha volt rajta.
-"Jó reggelt!" - hallottam meg gondolataimban vékony szinte csilingelő hangját.
-Jó reggelt!
-"Miért vagy fent ilyen korán?" - kérdezte.
-Nem tudtam visszaaludni. - rántottam meg a vállam. Valeri furán bámult rám, majd nagyon halkan hallottam meg a gondolatait, amiket általában eltud zárni tőlünk.
"Nagyon fura, olyan mintha nem mondana el valamit. Megint nem bízik magában? Pedig el sem hinné mennyien fel néznek rá"
Ezen elmosolyodtam,de figyeltem hogy Valerinek ne tűnjön fel, mert akkor rájön hogy kihallgattam.
-"Elemgyek futni. Jössz velem?"-nem gondolkodtam túl sokat a válaszon.
-Gyorsan átöltözök. - mondtam miközben elöblítettem a poharam.

Ahogy beértünk a városba még mindíg csöndesség volt. A nap sugarak behatoltak a hatalmas felhőkarcolók közé. Egy-két autó már ment az utakon és pár gyalogossal is találkoztunk. Mindenki ismert minket így meg se lepődtünk, hogy ránk köszöntek.
A város gyönyörű volt. Egyáltalán nem volt koszos, úgy mint a Földön. A virágok is szépen rendezettek voltak a járdaszegélyek mentén, nem volt eldobálva szanaszét a szemét. Egyszerűen mesébe illő volt az egész Mineló.

Körülbelül egy órán át futottunk és amikor vissza értünk a házhoz lenyújtottunk. Az ajtó kinyílt és Denis lépett ki rajta. Kócos vörös haja a szemébe hullott és még pizsomába feszített. Két bögre volt a kezébe, amiből gőz szállt fel.
-Kakaót? - nyújtotta felénk, mi pedig azonnal kikaptuk a kezéből és belekortyoktunk a meleg italba.
-Köszönjük. - mosolyogtam rá.
-A városba futottatok? - kérdezte Denis miközben Valerihez lépett majd homlokon puszilta.
-"Igen". - mondta Valeri miközben Denis oldalához simúlt. Én lezuttyantam a lépcsőre és két kezem közé fogtam a bögrét.
Valeri és Denis bementek én pedig néztem az éledező várost.
-Ma korán keltél. - hallottam meg az ismerős hangot amitől azonnal borzongás futott végig a testemen.
-Nem is sejted, hogy mennyire. - felnéztem és egy mély kék szempárba bámultam bele. Davis lehajolt majd röviden megcsókolt. Még jó hogy ültem.
-Hogy érzed magad? - kérdeztem majd megpaskoltam magam melett a lépcsőt, hogy mellém helyezkedjen. Úgy is tett.
-Jól. Semmi bajom nincs. Nincs semmilyen utó hatás vagy ilyesmi.
-Reméltem is. - sóhajtottam. Közelebb húzódott hozzám és a karját átvetette a vállamon. Csak ültünk csöndben, mélyen a gondolatainkba merülve. Nem mondtam el az álmom neki sem, valószínűleg ő is csak azt gondolná, hogy megint sokat agyalok, nekem pedig most nem erre van szükségem. Nem is tudom mire lenne. Bátorításra? Azt megkapom mindennap. Aminek igazán örültem volna az a biztosítás, hogy minden rendben lesz. De ezt senki nem mondhatja biztosra, még Nelsom sem, hisz a jövő nincs kőbe vésve, elég egy gondokat7, egy cselekedet és máeis minden más...

A mai nap is volt harci edzés. Ugyanúgy párokat alkotva küzdöttünk, ugyanolyan formában. Most nem kísérleteztünk Davissel, bár ő akart, azonban sem Trevor sem én nem enegedtem, nem fogja megint kiütni magát az én erőmmel. Egy kicsit ugyan zsörtölődött miatta, de kénytelen volt elfogadni.
Nelson és Carla között továbbra is harag volt, folyamatosan csúnyán néztek egymásra és néha-néha oda szólogattak a másiknak. Volt egy pillanat amikor ezt teljesen félre tették, ugyanis Carlának  nem sikerült kikerülni egy hologramm genszesz csapást, ami által kisebb feszültség érte és a földre vitte. Nelson azonnal eldobta a kardot a kezéből és oda szaladt hozzá. Felsegítette majd két oldalt megfogta az arcát és alaposan szemügyre vette, hogy minden rendben-e vele.
-Jól vagy? Nem szédülsz? - kérdezte, miközben az aggodalom teljesen átvette az arcának vonásait.
-Jól vagyok. Kicsit...Forog a világ. - mondta Carla és előrébb csoszogott, így közelebb kerüpve Nelsonhoz. Nelson bólintott, majd úgy vette le a kezét Carla arcáról, hogy óvastosan végig simított rajta. Majd gyorsan ellépett tőle, mintha mi sem történt volna.
Mi mindanyian, még Cemeron is döbbenten néztük a jelenett, hisz megszokott volt számunkra az állandó civakodás köztük. Talán végre kezd megtörni a jég és végre észre veszik, egymás valódi érzelmeit.

Az edzés befejeztével épp indultunk volna haza amikor Trevor félre hívott.
-Jane! Most hívott Fernand egyik aszisztense, történt valami. - szinte azonnal görcsbe rándult a gyomrom.
-Jöjjön mindenki. - az autó felé vettük az irányt, majd mind beültünk.
Szinte vágni lehetett a feszültséget, mindenki az ablakon bámult ki. Valeri gondolataiból halk foszlányokat hallottunk. Az ő általános nyugodsága sehol sem volt. Idegesen csilingelő hanja egyáltalán nem volt nyugtató.
De az ingerültség elmondható volt mindenki másról is.
Ahogy meg érkeztünk Talia fogadott minket az ajtóban. A kapcsolatunk most már teljesen fesztelen, így szorosan átöleltük egymást köszönés képp.
-Mennyire rossz hír? - kérdeztem. Nem válszolt, de nem is kellett, elég volt az arcára néznem, hogy tudjam egyáltalán nem fog tetszeni az amit hallani fogok. És igazam lett.
A terembe belépve az asztalnál ült Cemeron testvére a vízi hadtest vezetője Lilian, illetve  velünk jött Cemeron a ki légi hadtest vezetője. Tisztek és  számítógépes zsenik is jelen voltak.
-Örülök, hogy ilyen gyorsan ide értetek. - mondta Fernand - Nos. - kedzedett bele és a görcs a gyomromban nem akart elmúlni. Éreztem az energiát az ereimben, egy-két hajszálam az felemelkedett.
-Megkaptuk a kémjeinktől a jelentést, hogy a genszeszek elkezdték és be is fejezték a fegyverkezést. Új fegyvernemről nem tudunk, csupán a régieket korszerűsítették. - eddig ez nem vészes gondoltam, de most jött csak a fekete leves.
-A jelentes után körülbelül 1 óra múlva leállt az összes gép majd egy szakadozó videót kaptunk Madoctól. Megkezdték a támadást... - mondta ki Fernand miden kertelés nélkül.
-A dimenziók közötti utazásokat már elkezdtük ellenőrizni és folyamatosan szemmel tartjuk. -szólalt meg egy raszta hajú lány.
- A radarok jelzik a mozgásokat. Egyenlőre még nem láttunk és a műszerel se érzékeltek ellenséget, de ez másod percek alatt változhat. - fejezte be, majd idegesen csavargatni kezdte az egyik fűrtjét.
Mindenki tekintete az enyémet kereste.
Arra vártak, hogy meghozzam a döntést. Nem is kellett hozzá sok idő.
-Cemeron! A légi sereggel kezdjétek el a járőrözést, amint megjelenik az első genszesz, jelentsd nekem.
-Indítom a légierőt. - mondta majd ahogy element mellettem még kissé megszorította a vállam.
-Lilien ti is készüljetek a vízi sereggel, ne hagyatok szabadon területet, bárhol behatolhatnak.
-Rendben. - azzal ő is elhagyta a termet.
-Az összes képzett katonát szereljék fel.
Trevor vezesd a járőrözést a városban. - bólintott.
-Jane! - szólt Ferdinánd majd tekintete mélyen az enyémbe fúródott.-Vezess benünket győzelemre...