MineloÁtírás alatt

23.rész

Ahogy visszatértünk Minelora egyből Ferdinándhoz mentünk, hogy elmondjuk mi történt a Földön. Hát mit ne mondjak nem repesett az örömtől.
-Emeberek előtt támadni. El sem hiszem.-háborgott mély hangján.
-Jane megszervezted a csapatokat ugye? - kérdezte, miközben villámokat szórt a szeme.
-Igen. Megvan a légierő a vízierő, illetve a szárazföldi hadsereg is kész. - mondtam.
-Mostmár bármikor támadhatnak. Felkészültnek kell lennünk. - azzal megfordult jégtrónjával, ezzel befejezettnek nyilvánítva a beszélgetést.
Trevor az épület előtt várt minket.
-Mindenki jól van? - pásztázott végig a szemével.
-Igen. - mondta Dakota.
-Hol van Carla és Nelson? - kérdezte megdöbbenve.
-Hát ami azt illeti... Veszekedtek és hát elmentek... Még a támadás előtt.
-Kinyírom ezt a kettőt. - motyogta idegesen. - Hol vannak most?
-Gondolom otthon. - rántotta meg a vállát Davis.
Beültünk a kocsiba, majd elindultunk haza.
Arra számítottam, hogy a nappaliba két veszekedő tinédzser lesz, akik már szét szedték a házat. De nem ez történt. Nelson és Carla a kanapén ültek. Egyik a jobb oldalon, másik a bal oldalon. Nagy távolságot tartva.
-Ti ketten. - mondta idegesen Trevor. - Kifelé! Most. - azzal kilépett az ajtón.
-Mi történt? - kérdezte Carla, miközben felállt.
-Megtámadtak a genszeszek. - mondtuk mindannyian egyszerre. Mind a kettőjüknek elakadt a lélegzete.
-Tudhattam volna. - csapott idegesen a homlokára Nelson. - Csak annyira Carlaval foglalkoztam.
-Persze fogd rám. - szűrte a fogai között Carla.
-Pontosan rád fogom. Ha nem kellett volna azzal foglalkoznom, hogy mit csinálsz akkor most nem ez lenne a helyzet.
-Kimondta, hogy foglalkozz velem. - fakadt ki Carla.
-CARLA! NELSON! - üvöltött be Trevor. - mind a ketten összerezzentek majd kimenetek az ajtón.Én pedig felindultam a szobába. Az első dolgom az volt, hogy lezuhanyozzak. Miután végeztem felvettem egy rövidnagrágot és egy vastag belebújós pulcsit. A hajam vízesen simúlt a vállamra. Ahogy beléptem a szobába Davis fogadott az ágyamon elterülve.
-Szia! - köszöntem. A hangomat meghallva felült az ágyon.
-Szia! - köszönt ő is, majd felállt és elém lépett.
Mivel jóval magasabb volt nálam így átöleltem keskeny derekát,arcomat pedig szorosan a melkasára nyomtam. Karja azonnal körém kulcsolódott, állát pedig a fejemre tette.
-Jól vagy? - kérdezte halkan.
-Igen. Azt hiszem.
-Úgy láttam kicsit kiakadtál azon, hogy vér volt a kezeden.
-Egy kicsit. De már semmi gond.-kissé eltoltam magamtól és fel néztem rá, mire ő lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt.
Kicsapódott az ajtó és Dakota rontott be rajta.
-Jane! - gyorsan szét rebentünk, mintha semmi se történt volna. - Nem akarok megzavarni semmit, de rohadt nagy baj van. Anyukádat elfogták a genszeszek.
-Mi? - mondtam elcsukló hangom. Nem tudtam eldönteni, hogy mit is érzek. Volt bennem félelem, és düh nagyon sok düh, amitől szikrázni kezdett a felettünk lévő lámpa.
-Jane! Jane figyelj rám! - hallottam tompán Davis hangját. A vállamra tette a kezét és kicsit megrázott. - Minden rendben lesz hallod. - ránéztem az ajtóban álló Dakotára, akinek az arcáról a kétségbeesést olvastam le.
-Egyáltalán nem figyel rám. - mondta idegesen Davis. Megragadta a kezem és húzni kezdett,de mivel nem ment vele sokra, felkapott az ölébe és lement velem. Lent mindneki egyszerre beszélt, összeolvadtak a szavak. Valeri szinte ordított a gondolataimban.
-Szerintem sokkot kapott.
-Hogy vitték el anyut? - hallottam a saját hangom.
-Valószínűleg amíg ti harcoltatok, addig őt elrabolták. Madoc feltörte a számítógépeinket és egy élő bejelentkezésen keresztül mutatta anyukádat.
A szám teljesen kiszáradt és úgy éreztem, hogy mindjárt ide hányok. Anyát elrabolták a genszeszek. Fel se tudom fogni.
-Tudjuk hol van helyileg? Van bármi nyom a hollétéről? - kérdezi Denis.
-Meg próbálták nagyából bemérni a helyzetüket, de az eredmény igencsak kérdőjeles. Az biztos, hogy a genszeszek földjén van. Viszont közel sincs a hadiszállásukhoz. Úgy gonduljuk ez Madoc búvóhelye lehet.- fejezte be a hosszú választ Trevor.
-Mondott valamit az a féreg?-szinte a köptem a szavakat. Olyan düh roham jött rám, hogy néhány hajszálam az égnek eredt, ahogy zizegett bennem az elektromosság.
-Annyit, hogy éjfélkor talákozzatok ott, ahol először megláttátok egymást. Csak ti ketten.
-Akkor odamegyek.-a sokkos állapotomnak egyből vége lett, és akár egy oroszlánnal is képes lettem volna megküzdeni.
-Szerintem ez nem jó ötlet. - mondták egyszere többen is.
-Vagyis hát az nem jó ötlet, hogy egyedül menj. - helyesbített Dakota.
-Márpedig egyedül megyek. Ha így megmenthetem anyát akkor nincs más választásom.
-De honnan tudod hogy nincs? Mi lenne ha kitervelnénk valamit? - kérdezte Carla.
-Felesleges. - mondta lustán Nelson.
-Most miért mondod ezt? -nézett rá Carla szúrósan.
-Előre látok a jövőbe rémlik? - kérdezte flegmán.
-,, De a jövő változhat, nincs kőbe vésve"-hallottam Valeri hangját.
-Tudom és kész.
-Jane szerintem nem jó ötlet egyedül oda menned.
-Jó ötlet vagy sem, de így lesz.
-És ha megtiltom, hogy oda menj? - kérdezi szigorúan Trevor.
-Én vagyok a hadvezér, nem tilthatod meg. Magasabb rangba állok mint te. - Trevorba ezzel a két mondattal belefolytottam a szót. Csúnya volt tőlem igaz, de muszáj elmennem Madochoz.
A többiek elkerekedett szemmel figyeltek. Nem igazán emlegettem ezt a,, hadvezéres, én vezetem Minelot" dumát, de most látszik miből lesz a cserebogár.... Ők is ezt tennék az én helyembe és nem állíthatnak meg. Az csak az én harcok lesz.

Sziasztok! Hát itt egy újabb rész.
Jóval rövidebb lett az előzőnél. Azért remélem tetszik nektek.
Egyébként el sem hiszen mennyien olvasták már és kattintottak rá a sztorira. 😅
Legyen szép hetetek! ❤️