MineloÁtírás alatt

17.rész

Fel-alá járkáltam a szobában. Dakota a szemével követte az utat amit jártam.
-Jane hagyd már abba, megfájdul a fejem ettől az ide-oda járkálástól. - sóhajtott Dakota.
-Jó, csak ideges vagyok. Át kell még gondolnom megint ezt az egész tervet.
-Ezen már nincs mit átgondolni. Jó terv. - mosolygott rám biztatóan.
Egy pillanatra megkönnyebültem, majd újra a részleteken kattogott az agyam.
                                   ~
Magamra húztam egy fekete legingset, és egy vastag pulcsit. Letrappoltam a lépcsőn a nappaliba, ahol már a többiek vártak. Carla és Nelson két laptoppal ültek az asztalnál. Körülöttük 3 doboz családi pizza, és három üveg különféle gyümölcslé.
A lelküre kötöttem, hogy nem mehetnek el a gépek elől. Mindent figyelniük kell, és azonnal értesíteni, ha valami történik.
-Mindenki tudja a dolgát? - kérdeztem már vagy harmadjára.
-Jane nyugi. Nem lesz semmi gond. - simította a vállamra a kezét Denis,de gyorsan elkapta,mert az idegességem miatt kissé tűl fűtött bennem az energia. Igazából aki most hozzám ért olyan kis áramütés érte, ami bajt nem okozott ugyan, viszont megérezte az ember.
-Bocsi.-mondtam feszülten. - Akkor indulhatunk? - kérdeztem.
-Igen. - válaszolta Davis. Mindenki bólintott.
-Minen rendben lesz. - suttogta a fülembe Davis.
Igen ekkor még nagy nehezen, de elhittem, hogy nem történik majd semmi gond. Rohadt nagyot tévedtem.
                                     ~
Ahogy odaértünk a kis tisztáshoz, borzongás futott végig a testemen. Szábályos kört alkotva vették körül a tisztást a bokrok és a fák. Ha reggel, vagy legább is világosban jövünk ide, még szép is lenne. De így este, a hideg futkosott a hátamon. Szorosan fogtam Davis és Dakota kezét. Az utóbbi a kesztyüs kezemet fogta nyilván, hiszen nem akartam kiütni.
Ahogy haladtunk a kör közepe felé egyre jobban elhatalmasodott bennem egy nagyon rossz érzés.
-Oké, akkor Valeri és Denis szóljatok, ha bármi van. - bólintottak, és máris a bokrokat kémlelték.
-Nézzünk körbe egy kicsit. - mondta Davis.
Mindannyiunk keze szinte egybe fort. Nem ereszthettük el egymást, mert akkor azonnal megszűnik a láthatatlanságunk.
-Nézd, itt meg van égve a fű. - mutatott Davis a pontra, ahol valóban megvolt pörkölődve a fű.
Semmi más gyanús jel nem volt.
-Carla, Nelson! Minden oké? - kérdezte Davis a hadshaten keresztül.
-Igen. - mondta Nelson,majd csak a hangos rágását lehetett hallani.
-Rágj halkabban. - mondta neki Carla. Ezek szerint ő is hallotta.
Nézelődtünk körbe-körbe, de semmit nem találtunk a megégett füvön kívül.
Valeri elkezdte ütögetni Denis vállát,aki értetlenül nézett rá. Várjunk!Miért látom, hogy ütögeti?! Dakotára pillantottam, aki még mindig fogta a kezem.
-Dakota miért nem vagyunk láthatatlanok? - kérdeztem idegesen.
-Fogalmam sincs,most is használom az erőm. - egy nevetés törte meg a mezőn lévő csendet. És nem az a hercegnő kacaj. Közelebb húzódtunk egymáshoz, immáron úgy, hogy elengedtük egymás kezét.
-Nelson! - szólítottam halkan.
A csenden kívűl semmit nem hallottam. - Basszus! - mondtam  a fogam közt kipréselve. Körbe álltunk egymásnak háttal és mindenyian felvettük a támadó állást. Egy széllökés süvített végig a tisztáson, amelybe az egész testem beleborzongott. Megint egy rossz érzés kerített be,de ezt nem csak én hanem a többiek is érezték.
Megint felcsattant az az ijesztő nevetés. Rázkódott a testem, ahogy éreztem végig menni az energiát magamban.
-Bu! - hallottam a vállamnál a hangot. Mindannyian megfordultunk. Egy középkorú férfi állt a kör közepén. Aranyló szőke haja a vállát verdeste. Magassága majdnem elérte a 2 métert. Egy fekete zakó volt rajta, alatta pedig egy piros ing, a nadrágja egy fekete farmer, a cipője pedig egy bakancs. Körülbelül így nézhet ki egy angyal aki a pokolba kerül.
Megint ördögien nevetett, valószínűleg rajtunk.
-Milyen vicces, hogy így álltok. - szólalt meg. Én nem akarok harcolni veletek.-egy félelmetes vigyor jelent meg az arcán.
-Ki vagy te? - kérdezte Dakota.
-Oh... De bunkó vagyok. Az én nevem Madox. - mutatkozott be,majd szimpadiasan meghajolt.
-Mit keresel itt? - kérdeztem.
-Á én semmit. Csak kíváncsi voltam rátok. Főleg rád Jane. - mondta ki a nevem áhítatosan. Megrezzentem ahogy kimondta.
-A nagy hadvezér lánya. - folytatta. - A genszesz ölő, akit végül csúnya halál ért. - mondta nagyot sóhajtva. - Borzalmas.
-Honnan ismered Janet? - kérdezte Davis idegesen.
-Ki ne ismerné Jane Maslowot? - tette fel a kérdést. - Mindenki arról beszél, hogy ő lesz az aki majd megmenti Minelót. Nem beszélve arról, hogy mekkora ereje van ennek a 16 éves lánynak. - mondja gúnyosan vigyorogva, mint aki nem hiszi el.
-Tudjátok... Nem voltam teljesen őszinte veletek. - szomorúan lebigyesztette az ajkát. - Tesztelni akarlak titeket. Főleg Janet. - megint az a  vigyor terült szét az arcán. Csettintett egyet, mire 6 dimenzió kapu nyílt meg, és minden egyes kapuból kilépett egy genszesz.
A szemük hófehéren izzott, a kezük végén a karmok hatalmasak voltak. Felénk lépdeltek, közben valamilyen nyelven motyogtak, ami valószínűleg a genszeszek saját nyelve volt. Megálltak Madox mellett. A szőkeség felénk intett mire meghallottam Carla üvöltő gondolatait.
-"Madox blokkolni tudja a  képességeket. Ezért nem tudtam szólni nektek."
Az egyik genszesz felemelte a kézét és felénk dobott egy fekete gömböt. Elugrottunk előle, így Davis és közöttem zúgott el a gömb, majd hangos csattanással bele csapódott egy fába.
Ekkor a genszeszek sorra kezdték lövöldözni felénk a gömböket, mi pedig gyorsan elugráltunk előlük.
-Hát eddig nem igazán nyűgöztetek le. - ásítot Madox.
-Carla szedd le a jobb szélsőt, Dakota tiéd a bal. - Bólintottak.
Valeri lekapta a hátáról az íjat és egy nyilat és máris célzott. Dakota láthatatlanná vált, majd megjelent a genszesz mögögött és térdhajlaton rúgta,így az térdre esett. Egy másik genszesz Dakota felé szaladt de mire odaérhetett volna Denis leterítette.
Davis is kiválasztott magának egyet, és épp állon vágta.
Kettő maradt rám.
Két oldalról közelítettek felém. A jobb oldalról érkezőhöz fordultam. Kitártam a tenyerem, amiből abban a pillanatban kicsapott egy villám. A genszesz ügyesen elkerülte, majd felém dobott egy fekete gömböt.
A száguldó,, labdára'' szegeztem a tenyerem. A villám hangos csattanással ketté hasított a gömböt, ami apró fekete porként hullótt le. Eközben jött a másik oldalról is egy gömb ami ugyan így végezte.
Megint kiereszettem az energiát a tenyeremből, és most a villám vállon találta a genszeszt. Hangosan felordított és nekem rontott. Állon rúgtam, majd kigáncsoltam. Hátra esett. Rányomtam a kezem a melkasára, majd beleeresztettem a bennem veszülő energiát. A szilárd fekete test helyett, most folyékony folyadék volt.
A másik genszesz megtorpant, körülnézett, majd rászegezte a tekintét Denisre aki háttal állt neki és épp a társával végzett volna. Elvigyorodott, kimutatva hosszú, éles fogait. A két tenyerét egymás felé fordította és egy hatalmas gömböt formált közte. Denis felé hajította.
-Denis vigyázz! - ordítottam. Felém fordult, de későn vette észre a felé száguldó gömböt. Válba találta.
Elzuhant és elterült a földön.
Olyan düh kezdett tombolni bennem, amit eddig még talán egyszer ha érezhettem. A földre nyomtam a tenyerem és a genszeszekre koncentráltam. Az energia nagy sebességgel végig szántotta a testemet. A talaj felszínén kék villám cikázott végig és mindegyik genszeszt eltaláta.
Mintha földből villámlott volna. A genszeszek szét terültek. Mindegyikükből folyt a fehérség.
Madox tapsolni kezdett.
-Nahát, ez tényleg, nagyon jó. Örülök, hogy nem okoztál csalódást. - mondta elégedetten. Ökölbe szorítottam a kéken világító kezem és felé ütöttem, mint aki egy jobb egyenest akar bevinni. A villám végig zikázta a köztünk lévő távolságot, de mire elérte volna Madoxot eltünt.
-Jaj Jade. Erre semmi szükség. Én nem harcolok. - mondta negédesen.
-Nem kérdeztem mit akarsz!-mordultam rá, és megint felé ütöttem, de most nem tört ki belőlem az energia. Elröhögte magát.
-Még látjuk egymást. - kacsintott, majd egy kaput nyitva eltűnt.
-Jade! Minden rendben mi történt?!-hallottam a hadsatbe Carla hangját.
-Denis megsérült. Haza visszük és mindent elmondok. - mondtam és már futottam is Denishez.
A vállán egy hatalmas seb tátongott, amiből folyamatosan folyt a vér.
-Haza kell vinnünk. - mondtam.
-Így nem tudjuk. Szólni kell Trevornak. - rázta meg a fejét Davis. - Valeri írj Trevornak, hogy azonnal küldjön valakit Denisért. - Valeri bólintott, majd előhúzta a zsebéből a telefont és már pötyögött rajta.
Dakota a testvére kezét szorongatta.
Levettem a pulcsi és Denis feje alá gyűrtem.
                                  ~
Hát mit ne mondjak, soha nem bírtam a kórházakat, de ez itt azért valamennyire jobb mint azok amik a Földön vannak,az embereknél.
Nincs az a fertőtlenítő szag, és nem látok mindenhol beteget, vagy épp haldoklót. Amíg a Földön A kórházakban minden fehér, itt vitték gy kis színt ebbe az egészbe.
Dakota leül Davis és közém, majd nagyot sóhajtva  Davis vállára hajtja a fejét. Valeri az ablaknál áll és kifelé bámul. Trevor lépett a folyosóra és megállt előttünk.
-Szerencsére csak a vállát érte. A kulcs csontja szinte szilánkosra tört. - mondta. - De rendbe jön. - Dakotára nézett. - Anyukátok bent van nála. - Dakota bólintott, majd felállt és elment.
-Jane, Davis veletek beszélnem kell. - elindult a folyosó végén lévő ajtóhoz. Összenéztünk Davisel, majd sóhajtva felálltunk és követtük Trevort. A két szárnyas ajtón kilépve egy másik folyosóra léptünk, ami kongott az ürességtől.
-Mégis mi a csudát képzeltetek? - fakadt ki Trevor. - Szerintem világosan megmondtam, hogy maradjatok nyugton és ne csináljatok semmit addig amíg nem szólok. - mondta mérgesen. Az állán rángatózó izmot figyeltem. - Nagyobb baj is történhetett volna.
-Tudod... - kezdtem. - Erre képezted ki őket - mutatok Davisre. - Tőlem pedig azt várod... Vagyis nem. Azt várja el egész Minelo, hogy védjem meg őket.
És azt tettem. Azt tettük. Megvédtük őket. Bár ez csak egy kisebb harc volt. Megtudtuk, hogy hogyan jutott be a genszesz. Örülnőd kéne. Annak ellenére is, hogy Denis mégsérült. - mondtam.
-Fogalmad sincs, hogy mire válalkoztál akkor, amikor te ezt az egészet kitaláltad. - mondta idegesen, nálam pedig kezdett elszakadni a húr.
-Hogyne tudtam volna. Szerinted nem voltam vele tisztába, hogy ez az egész bármikor rosszra fordulhat. Tudtam, sőt éreztem, hogy valami nem stimmel. De ha nem lettem volna biztos a csapatba, nem mentünk volna el. Bíztem bennűk, úgy ahogy te nem. - fröcsögtem. - Gondolj bele mi lett volna, ha nem vagyunk ott, és Madox úgy engedi be a genszeszeket. - Trevor arckifejezése az idegesről kezdett átformálódni zavartá.
-Elvárod, hogy egy hadvezér legyek,de ha tenni kell valamit akkor üljek és nézzek ki a fejemből? Várjak az utasításodra? Akkor ez  mégis milyen hadvezérség?!-Trevor szólásra nyitotta a száját, de végül nem mondott semmit.
Hátat fordítottam nekik majd visszamentem Denis szobájához.
Az a bátorság ami az előbb bennem volt, hirtelen elszállt. Átvette a helyét a félelem. Tudom, hogy helyesen beszéltem. Minden amit kimondtam azt úgy gondoltam. De félek, hogy Trevor ezt nem így gondolja. És félek Denis miatt. Az egyik legjobb barátom és nem tudtam megvédeni. Pedig ez a feladatom.
És ekkor bekattant valami az agyamba.
Itt az ideje, hogy mindig így viselkedjek mint most. Határozottnak kell lennem,döntéseket kell hoznom. Meg kell védenem azokat akiket szeretek. 
Vigyázzatok genszeszek...
ELJÖTT AZ ÉN IDŐM!