MineloÁtírás alatt

8.rész

-Olyan rég láttalak már... - csordult ki egy könny Talia szeméből. Én még mindíg értetlenül meredtem rá és kérdések ezrei cikáztak a fejemben. Kicsoda ő? Honnan ismer? És honnan ismeri az apámat?
-Tudom, hogy most nagyon össze vagy zavarodva, de ígérem mindent elmesélek.-mosolygott rám és a szemében láttam a boldogságot.
Miután megkajáltunk átvezetett egy másik szobába. Az ujjaimat tördelve letelepedtem a kanapéra, Talia pedig a velem szembe lévő fotelre. Hosszú percek teltek azzal, hogy csönd telepedett ránk. Köhintettem egyett és abba hagytam a rajtam lévő kesztyű tanulymányozását.
-Szóval... Akkor eltudnád magyarázni, hogy miért vagyok itt?
-Ohh... Persze, csak nem tudom hol kezdjem, hogy meg is érsd.-kínosan elmosolyodott. - Tudod egészen kicsi voltál amikor elvittem nem Minlorol. Mindössze két éves. - mutatta az ujjával is. - Gondolom az tudod, hogy édesapád is egy mutáns volt. - felállt és az ablakhoz sétált. - Ezt itt... - mutatott ki az ablakon. Feláltam és mellé sétáltam. Az ablakon kinézve eltérelult egész Minelo. Hatalmas felhőkarcolók, hiper szuper autók és még egy csomó olyan dolog amit az emberiség csak évtizedek múlva fognak feltalálni. - Ezt itt mind ő hozta létre. - Talán most lepődtem meg a legjobban amióta itt vagyok.
-Ezt hogy érted? - fordultam felé. Elmosolyodott és a kanapé felé intett. Leültünk mindketten.
-Tudod apukád és anyukád nagyon jó emberek.Vagyis...-egy pillanatra megcsillant a szemébe a fájdalom. - Apukád már csak volt. - egy megmagyarázhatatlan érzér fogott el.
-Sok mutáns és ember hoz létre egymás között kapcsolatot Gondolom arra már magadtól is rájöttél, hogy anyukád ember apukád pedig mutáns. - bólintottam. - Ők ketten maguk voltak az álom pár. És amikor te meg születtél ez még jobban megpecsételődött. - egy pillanatra szótlanul meredt maga elé,majd felnézett rám.
-Azt el kell mondanom, hogy amikor egy emberből és mutánsból lesz gyerek, akkor a lehetőség mindíg két irányú. Tehát a gyermek vagy mutáns vagy ember lesz. Attól függ, hogy melyik DNS-ből van több. Érted?
-Igen. De lehet egy kérdésem?
-Persze. - mosolygott rám.
-Honnan ismered a szüleim?
-Már vártam ezt a kérdést. - kacsintott rám.-Én édesapádnak vagyok a nővére. Vagyis a te keresztanyád. - most jött el a pillanat amikor lesokkolódtam. Milyen jó is amikor ilyen információkról csak 16 évesen szerzel tudomást Mint amikor az iskolába tanuljuk az ABC-t te meg ki maradsz a C betűnél, a tanárnő meg elfelejti hogy te hiányoztál. Ezért te a gimibe jössz rá, hogy van C betű.
-Tudom ez most sok így egyszerre... De most nem az a legfontosabb hogy én ki vagyok. - mosolygott rám kedvesen. - Minelo életében két háború volt eddig genszeszekkel. Az első után volt a legnagyobb pusztítás. Bár meg nyertük de Minelo teljesen lerombolódott. Ezt apukád hamar helyre hozta.
-Kik azok a genszeszek? -kérdeztem és a legrosszabra számítottam.
- A genszeszek félig emberek és félig démonok. Fekete a bőrük és fehér szemük van. Kiszívják az életerőt mindenből. - a meglepődöttséget biztosan, hogy le lehetett olvasni a fejéről,mert ami azt illeti sokkal rondábban képzeltem el őket.
-A második háborúban halt meg édesapád. Még a kezdete előtt apukád az emberek dimenziójába vitt titeket. Anyukád nem akart először menni. - mosolygott keserűen. - Segíteni akart. De ezt apukád nem hagyta. Az egyik estén kitörölte az emlékezetét és úgy vitt el titeket. Ezért nem emlékszik arra, hogy te mi vagy. - egyszerre éreztem fájdalmat és boldogságot. Hiszen tudni akartam, hogy mi a múltam de fájt, hogy ilyen. Az apám meghalt, hogy megmentse a Mineloiakat mellesleg újá épített egy egész dimenziót.
Egy kis idő után újra megszólalt Talia.
-Most készülődik egy újabb háború a genszeszekkel. És azért hoztunk ide mert az apád gyomdokaiba kell lépned. - a torkomba a gombóc hatalmasra nőtt.
-A legerősebb mutánsok közé tartozol és egész Minelo rád vár, hogy tegyél valamit, és hogy vezesd őket a harcba. - a félelem átvette az uralmát a testem felett. Miért kéne az apám gyomdokába lépnem. Egy 16 éves lány vagyok, hogy tudnék élvezeti egy egész hadsereget.
-Tudom, hogy ez most nagyon nagy sokk volt. És teljesen megértem. De ez a feladatod. Azért hoztunk ide, hogy kiképezzünk. - a szemöldököm az egekbe szökött. Ezt nem mondhatja komolyan. Most már a félelem a semmibe lett és átvette a helyét a harag
-Nem vezetek senkit harcba. - jelentettem ki érzelem mentesen. Feláltam. - Most pedig vigyél haza. - Talia egy nagyot fújt. Feladat volna?
Intett a kezével és egy portál nyitódott ki.
-Még találkozunk. - mosolygott kedvesen de a szemébe valami megcsillant.,, Ez még nem lejátszott meccs". Ezt sugalta.
Átléptem a portálon és a szobámba voltam. Visszanéztem. Talia intett még egyett, majd a portál sisteregve bezárult. Visszafordultam. Az ágyamról Dakot meredt rám.
-Hol a fenébe voltál?-kérdezte és le mászott az ágyról. - Egy napja kereslek, hogy hol vagy.
-Egy napja? Alig egy hérom órája mentem el.
-Minelon voltál? - bújt elő Denis az egyik sötét sarokból. Megijedtem és csak bólintottam.
-Minelon kicsit máshogy van az idő. Mondhat i lassabban telik mint itt. - mutatott rá a lényegre.
-Szóval mi volt? - dobbantott hisztérikusan a lábával Dakota. Elgondolkodtatam, hogy elmondjam e nekik. Vagyis inkább, hogy szabad e. Hát ha szabad ha nem.
Mindent elmondtam neki amit Talia a nyakamba zúdított. Egyszer se szóltak bele, türelmesen végig hallgattak. Miután befejeztem rájuk emeltem a pillantásom. Mindketten nagy szemmekel meredtek rám.
-Azta... - szólalt meg először Denis egy kis idő után.