2.Rész

151 13 0
                                    


A terembe egy lány és egy fiú ült. A lánynak hosszú, vörös és göndör haja volt. A szeme pedig sárga volt. A fiú konkrétan a klónja. A haja neki is vörös és göndör volt csak éppen rövid, a szeme neki is sárga.
Mindketten rám emelték tekintetüket. A lány mosolygva intett egyet, míg a fiú hüvös tekintettel mért végig. Leültem a helyemre és őszintén zavarba voltam. A lány elém szökkent és a kezét nyújtotta.
-Szia Dakota vagyok! - villantotta meg hófehér fogait.
-Én Jane vagyok. - nem ráztam vele kezet, mert egyből kidőlt volna. Kínosan mosolyogva visszahúzta a kezét majd megint megszólalt.
-Ő az ikertesóm Denis. - mutatott a mögötte lévő fiúra. Esetlenül intettem.
-Most jöttünk a suliba már annyira izgatott vagyok. - mondta vidáman én pedig csak bólogattam. Becsengettek úgy, hogy visszaült a helyére. A terembe visszatért mindenki és furcsálva nézték a hirtelen érkezett új diákokat. Az osztályfőnök is visszajött, és a terembe körbe nézve megakadt a szeme az ikreken.
-Áá... Itt vagytok. Oké osztály... Két új diák érkezett köreinkbe. - az ikrek felé mutatott. Dakota kilibbent a táblához Denis pedig unottan követte.
-Hali. Dakota vagyok. Svájcból jöttünk. Ő az ikertesóm Denis. Nem valami beszédes szóval ne lepődjetek meg ha nem szól hozzátok. - kuncogta el magát majd enyhén oldalba könyökölte Denist.
-Hallod Jane. Társadra leltél. - mondta nyávogva Katy. Katy az a lány aki gyönyörű és ezt tudja is magáról ebből jön az is, hogy beképzelt. Mindenkit bánt aki nála,, alsóbb rendűbb,,. Így én is a listájára kerültem.
Denis összehúzott szemekkel méregetett én pedig inkább a padot kezdtem el bámulni.
-Rendben köszönöm. - szólalt meg Mr. Keller,és a helyére küldte az ikreket. Az ofő folytatta tovább az adminisztrációt.
Mivel szeptember elseje van csak három ofőnk volt. Anyu küldött egy sms-t, hogy gyalog kell haza mennem mert bent kell maradnia a munkahelyén. A napsütésbe haza fele indultam.
Valaki megérintette a vállam amitől nagyot ugrottam és idegesen fordultam felé. Dakota állt mögöttem.
-Ne érj hozzám. - sziszegtem a fogam között amitől eléggé meglepődött. Megrántva a vállát újra egy gyönyörű mosolyt villantott.
-Aranyos lánynak tűnsz leszámítva az előbbi kirohanásodat. - nevetett egyett.
-Bocsi nem direkt volt csak nem szeretem, ha hozzám érnek.
-Akkor nem teszem többet. - kacsintott egyett.
Denis halkan sétált mögöttünk Dakota pedig végig beszélte az utat. A házunk előtt megtorpantam.
-Itt laksz? - kérdezte döbbenve.
-Igen.
-De jó akkor szomszédok vagyunk. - vigyorgott szélesen. - Holnap akkor mehetnék együtt a gimibe. - lelkendezett
-Igen mehetünk. - mondtam, Dakota pedig meglepődve figyelt rám. Ami azt illeti én is meg lepődtem ettől a hirtelen helyeseléstől.
-Akkor holnap. - szólalt meg először Denis és karon fogva Dakotát bementek a lépcsőházba.
Nagyot sóhajtva léptem be én is. Felrohantam a harmadik emeletre,az ajtón belépve lerúgtam magamról a cipőt. A szobámba mentem és leültem az ágyra, majd a kezemet magam felé fordítva tanulmányoztam.
Ha rákoncnteráltam a kezemre akkor az szikrázni kezdett. Apró szikrák pattogtak ki a kezemből. Az ágyról felállva az írósztalomhoz léptem és elővettem egy rajztáblát. Nekidőltöttem a falnak és tenyerem ráírányítottam. Éreztem ahogy az energia végig áramlik rajtam. Először a vállamba majd a könyökömbe, a csuklómba és végül a tenyeremből kicikáztak a villámok és a rajz tábla hangos reccsenéssel ketté hasadt. Ledöbbenve álltam és vettem tudomásul, hogy az ami bennem van sokkal erősebb lett. És ez nagyon megrémített. Össszecsuklottam és a lábamat körülölelve könnyeztem. Sokkal könnyebb lenne élnem ha nem lenne bennem ez az erő. Az, hogy mutáns vagyok teljesen megnehezíti az életem.
Az ajtócsapódásra felkaptam a fejem és a kulcsot elfordítottam.
-Jane!-szólalt meg anyu a szoba ajtó másik oldaláról.-Bent vagy?
-Igen. - mondtam.
-Nem akarsz kijönni? - kérdezte és hallottam ahogy neki dőlt az ajtónak.
-Nem... Nem érzem jól magam. - mondtam bizonytalanul és,hogy hatásos legyenek köhintettem is. Anyu hangosan felsóhajtott.
-Rendben. - mondta szomorúan és már csak a szobától távolodó lépéseit hallottam.

MineloÁtírás alattWo Geschichten leben. Entdecke jetzt