MineloÁtírás alatt

12.rész

Mintha a fekete csillagos ég alatt sétálnánk át. Teljes csönd, nyugodság. Inkább itt élnék most jelenleg.
A jól ismert nagy ajtóhoz értünk. Nelson kinyitotta és arrébb állt, hogy betudjunk menni.
-Csak utánatok.-mondta mosollyal az arcán. Belépetem az ajtón, de most nem ott voltam ahová Talia vitt a múltkor.
-Hol vagyunk? - kérdeztem zavartan, mert azt hittem Taliahoz visz vissza.
-Ez itt az Ifjú Mutánsok Kiképző Központja. Röviden IMKK. Mondta miközben szét tárta a karjait. Dakota oldalba bökött jelezve, hogy a terembe több mutáns is van.
-Srácok megjöttem! Hiányoztam? - kiáltotta el magát Nelson. Összesen négy szempár tekintette szegeződött ránk. Volt egy magas éjfekete hajú gyönyörű lány. Hosszú lábak, tökéletes alkat. Tényleg nagyon szép volt. Egy sötét kék futó nadrág és egy hozzá illő edző atléta volt rajta, haja lófarokba volt fogva a feje tetején. Mellette állt egy nála magasabb fiú. Barna haja szana szét állt. A testhez simuló, fehér edző póló ami rajta volt kirajzolta az izmait. Tőlük nem messze állt egy szőke hullámos hajú, kis termetű lány. Várjunk, vele már találkoztam. Rám mosolygott.
-"Tényleg találkoztunk már. Én Valeri vagyok." - felénk intett, mi pedig bénán vissza intettünk.
És ott volt a még ismerősebb mutáns. A kopasz sebhelyes.
-Legyetek üdvözölve. - szólalt meg a kopasz pasas. - Én Terevor vagyok. Ő itt Valeri . - mutatott az angyalra hasonlító lányra. - Ők pedig Davis és Carla. Nelsont már ismeritek. Srácok... - nézett rájuk. - A White ikrek vagyis Denis és Dakota. - mutatott rájuk. - Ő pedig Jane. Nos, hogy így megismerkedtünk akár kezdhetnénk is a megbeszélést.
-Miféle megbeszélést? - kérdezte Denis,és közben Valerira pillantott.
-Azért, hogy miért kell, hogy itt legyetek. - mondta Davis. Végig nézett rajtunk majd megakadt a pillantása rajtam. Meglehetősen feltünően végig mért majd rám mosolygott. Tétován viszonoztam a gesztust.
-Gyertek! - szólalt meg mögüllünk Nelson és tolni kezdett.
-Hé magamtól is betudok menni. - fordultam felé, mire ő vedekezően felemelte a kezét.
-Oké kislány. - nevette el magát. Szúrus pillantással rá néztem.
-Veled egy idős te barom. - mondta Carla, miközben a szemét forgattam.
Beléptünk egy irodába aminek a közepén egy hatalmas fa asztal volt. Leültünk és vártuk, hogy mi sül ki ebből. Terevor is leült a kezében egy halom papírral. Nagyot sóhajtott majd valami olyasmit motyogott " hogy ez miért mindig az én feladatom". Csönd telepedett ránk. Dakota az ujjaival dobolt az asztalon, Denis karba tett kézzel méregette Trevort, Carla a körmét piszkálta,Nelson pedig őt piszkálta. Carla ekkor megfogta és nyakon vágta. Nelson a nyakához kapott.
-Ezt most miért kaptam? - háborodott fel.
-Mert nem hagysz békén?!-kérdezte ingerülten.
-Legalább most ne öljétek meg egymást.-sóhajtotta Trevor, majd megint a papíroknak szentelte a figyelmét. Valeri tátogott, talán egy dalszöveg volt. És akkor Davisre pillantottam. Fürkészve nézett a szája sarkában pedig egy mosoly bujkált.
-Nos.- nézett fel Trevor. - Jane te mondhatni tudod, hogy mi készülődik a mutánsok ellen.
-Mi is tudjuk. - szólalt meg mellettem Denis.
-Csodás. - csapta össze a tenyerét Trevor. - De nem tudjátok a teljes sztorit.
-Akkor talán mond el. - mondta Denis. Trevor szúrós pillantás lövelt felé.
-A mutánsok bár készen állnak a genszeszek elleni ütközésre, de nincs vezető. És vezető csak egy nagyon erős mutáns lehet. Aki ugye Jane. - mutatott rám. Mindenki felém nézett, én pedig kezdtem magam kínosan érezni. - És akkor még ott van az is, hogy vezető mellé kellenek mondjuk úgy, hogy szárnysegédek. A szárnysegédeknek öt mutánsnak kell lenni. Nekik is a legerősebb mutánsoknak kell lennie. Ezek vagytok ti, vagyis Carla, Nelson, Davis, Valeri, Dakota és te Denis. - összehúzott szemöldökkel méregette Denis Trevort, akit ez nem igazán hatott meg, így folytatta tovább. - Carla a leggyorsabb futó. Gyorsabban fut mint a leggyorsabb állatok. - Carla büszkén kihúzta magát. - Valeri olvas a gondolatokban, illetve csak a gondolatok keresztül tud kommunikálni. Tehát ne lepődjetek meg, ha a fejtekben halljátok. Nelson biztos, mondta már, hogy előre látja a jövőt.
-Persze, hogy mondtam csak azt hagytam ki, hogy milyen csodálatos és tökéletes vagyok. - mondta büszkén vigyorogva, mire megint Carla tenyere csattant a nyakán. Aucs. Ez nekem is fájt.
-Miért nem bírsz csönbe maradni? Komolyan az agyamra mész.
-"Mi lenne ha be szikszalagoznánk a száját?" - kérdezte huncutt mosolyal Valeri. Davisel egyszerre nevettünk fel.
-Nem is rossz ötlet. - elmélkedett hangosan Carla.
-Még a végén tönkre tennénk a tökelétes száját. - mondta Davis. Most Dakota nevetett. Ő meglehetősen élvezte ezt az egészet. Bár mit ne mondjak ezt én is.
-Srácok pofa be. - intette le őket Trevor. - Tehát hol tartottam?
-Én továbbítani tudom a fizikai erőket. - vette át a szót Davis.
-Ezt nem értem. - szólalt meg Dakota. Davis felállt és mellém sétált majd a kezét nyújtotta.
Felpillantottam és meglepődve vettem tudomásul, hogy a szeme hasonló színű mint nekem. Kérdőn pillantottam rá.
-Vedd le a kesztyűt és fogd meg a kezem.
-Megőrültél? Dehogy veszem le és nem fogom még a kezed. - mondtam rémülten. - Biztosíthatlak azonnal kifeküdsz. - Dakota csak bólogatott. Ekkor Davis hirtelen lerántotta a kezemről és megfogta a kezem. Az ijedségtől nem tudtam kordába tartani az energiát és az szépen átáramlott Davis kezébe. Felemelte a kézét és villámok a levegőbe csaptak. Rám nézett majd kacsintott egyett. Elengedte a kezem és odaadta a kesztyűt. Tágra nyílt szemekkel néztem rá és óvatosan kivettem a kezéből a kesztyűm, figyelve arra, hogy ne érjek a bőréhez.
-Oké most már én is értem. - szólalt meg Denis teljesen elképedve. Viszont ha jól értem. - kezdett bele. - Azt akarjátok, hogy Jane vezesse a mutánsokat, mi pedig - mutatott körbe.-Legyünk a szárny segédek.
-Igen. - mondta nyugodt arc kifejezéssel Trevor. - Mindenki bele egyezett csak rátok várunk.
-És mi van ha mi nem egyezünk bele? - tettem fel halkan a kérdést mire mindenki rám nézett.
-Nos akkor Minelo teljesen elpusztul vele együtt az összes mutáns. Beleértve titeket is.
-Ohh... - mondta Dakota
-Ohh bizony. - szólalt meg Carla.
-Hát ez esetben benne vagyunk. - mondta Denis
-Mi? - kérdeztük egyszerre Dakotával.
-Nem gondoltam, hogy ez ilyen gyorsan fog menni. - mondta Trevor.
-Bészélhetnénk? - sziszegtem idegesen Denisnek. - Csak egy pillanat. - mosolyogtam szívélyeseny, majd kirángattam az irodából. Dakota követett minket, majd az ajtóba visszanézett.
-Egy perc. - azzal becsukta az ajtót. - Te Megőrültél bratyó? - veregtette válon a  testvérét Dakota.
-Nem. - mondta komolyan. De vagy úgy halunk meg, hogy harcolunk, vagy úgy hogy ülünk és várjuk hogy negtaláljanak a genszeszek épp úgy mint a múltkor. Mi van ha legközelebb csak téged vagy Janet találja meg? Te csak akkor csináltál valamit amikor szóltam, Jane meg csak akkor kapcsolt amikor a genszesz már a torkát szorongatta. - igaza volt mint mindig. De nem tőle várták el, hogy vezessen egy egész hadsereget. Nem rajta múlt több ezer mutáns élete.
-Jane!Jól tudom, hogy milyen nehéz feladat ez. De muszáj megtenni egy egész dimenzió számít rád. És akár rosszul hangzik akár nem mi is számítunk rád és anyu is. - nos igen ez az a pont ahol már beadtam a derekam.
-Rendben. Nem tudom hogy de megpróbálom.
-Én tudom, hogy képes vagy rá. - mosolygott rám Denis és megszorította a vállam. - Dakota?
-Ha te mész én is megyek. Összetartunk. - mosolygott. Mind a hárman összeölelkeztünk,majd beléptünk az ajtón.
-Benne vagyunk. - mondtam halkan.
-Modtaaaam. - nyújtotta el a szó végét Nelson. Ja igen meg feledkeztem arról a tényről, hogy előre látja a jövőt.
-Te végig tudtad? - nézett hitetlenkedve Dakota Nelsonra
-Persze. Mondtam, hogy tökéletes vagyok.
-Ha még egyszer fényezed magad esküszöm, hogy úgy megverlek, hogy az a tökéletes kis fejecskéd tökéletesen lapos lesz. Pufff... És már nincs tökéletesség. - vigyorogta el magát Carla. Nelson a székkél együtt odébb csúszott.
-Szerintem pszichopata a csaj. Valami tuti nincs rendjén a fejében. - súgta oda nekem. Carla épp állt volna fel, hogy kezelésbe vagy Nelson fejét
-Carla!-szólt Trevor. - Majd a ringbe. Visszatérve rátok. Örülök, hogy belegyezetetek. Akkor... - csapta össze ismét a tenyerét. - Kezdjük az edzést...