MineloÁtírás alatt

15.rész

Kopogtam kettőt az ajtón, ami abban a pillantba ki is nyílt.
-Jó, hogy itt vagy... - mondta mosolyogva...

Belépetem a már ismert nappaliba és leültem a fotelbe. A kezeim az ölembe ejtettem.
-Hogy vagy? - kérdezte egy kis idő múlva Talia.
-Egész jól... - feleltem.
-Csak? - tudta, hogy van,,csak,,.
-Csak nem vagyok biztos abban, hogy erre az egészre én vagyok a megfelelő személy. Mármint mi van ha elszabadul az erőm, úgy mint ma? - Talia összeráncolta a szemöldökét. Majd az arca teljesen nyugodt lett.
-Azért vagy itt, hogy megtanuld az erőd kihasználni. Hozzáteszem biztonságosan. De lefogadom Trevor már talált erre a problémára megoldást. - mosolyodott el.
-Igen Davisel fogok gyakorolni.
-Nagyon jó! - lelkendezett. - Vele biztosan megfogod tanulni az erőd használatát. - kacsintott.
-Mesélsz nekem apáról? - kérdeztem óvatosan. Hirtelen megmerevedett az arca de aztán egy halvány mosoly futott végig az ajkán.
-Mit szeretnél tudni?
-Mindent. Milyen volt?
-A legjobb ember a világon. Feltétel nélkül szeretett mindenkit. Főleg téged és édesanyád. De amikor el kellett küldenie titeket valami megtört benne. Elzárkózott, alig beszélt, viszont annál többet edzett. Az energiáját tökéletesen megtanulta használni. A háborúban pedig könyörtelenül ölte meg a genszeszeket. - megrázkódott. Elképzeltem ahogy az apám megöl egy genszeszt. Láttam magam előtt ahogy a genszeszek sorra halnak meg a keze alatt.
-Nagyon megváltozott. - suttogta Talia.
-Hogyan halt meg? - kérdeztem én is olyan halkan.
-A genszeszek vezérével harcolt, amikor...amikor én épp a földön voltam felettem pedig egy genszesz tornyosult.-elcsuklott  hangja. - Bár sokkolta a vezért, de nem eléggé...Amikor hátat fordított neki megölte. - Talia arca eltorzult a sirástól. Felálltam és hozzá léptem. Átfogtam a vállát és magamhoz húztam. (Jó, hogy rajtam maradt a kesztyű)
-Nem a te hibád. - suttogtam. Szipogva bólintott majd óvatosan eltolt magától.
-Tudom, hogy ez egy hatalmas kérés. És nem is tudom undorító is. De te vagy az egyetlen esélye Minelonak. - nagyot nyeltem majd bólintottam. És tudtam, hogy igaza van. Apám hatalmas energiával bírt, de én az ő lánya vagyok a génjei bennem sokkal erősebbek. Mindent meg kell tennem, hogy győzön Minelo. És ha szembe kerülök a genszesz vezérel végzek vele.

Elköszöntem Taliatol és a naplementébe vágtam neki az útnak. Csak szédelegtem. Semmi ismerőst nem találtam. Kezdtem fáradni és bekönnyeztem. De hülye vagyok, minek mentem el. Ahogy befurdultam az egyik sarkon egy alak mozdult meg a sötétben. Összerezzentem és megfeszült a testem. Támadásra készen álltam.
-Nem gondolod, hogy kicsit késő van a sétához? - lépett ki a sötétből Davis mosolyogva. Megkönnyebülten fújtam ki a levegőt és ellazítottam a megfeszűlt izmamimat.
-Hogy találtál meg? - kérdeztem.
-Nelson látta, hogy hova mész. Tudod előre látja a jövőt. - bólintottam. - Egyébként már egy ideje néztelek, ahogy keringsz. - vigyorodott el. Hitetlenkedve néztem rá, ekkora szenyót. Összehúzott szemmel néztem, majd beleboxoltam a vállába.
-Te gyökér én meg majd elsírtam magam, hogy az utcán kell aludnom. - keltem ki magamból.
-Hé nyugi.-tartotta fel védekezően a kezét, de a vigyor még mindig az arcán volt.
-Te csak ne nyugtatgass engem. - megint beleboxoltam a vállába, de szerintem meg sem érezte. Jobban rá kell majd gyúrnom az edzésekre. Két kezével gyengén megmarkolta a csuklóm és eltartotta magától.
-Még verekedni akarsz, vagy mehetünk? - kérdezte.
-Mehetünk. - motyogtam idegesen. Elégedett rám mosolygott, majd a csulkómat elengedte, megfogta a kezem és elindúltunk. Eleinte kicsit zavarba éreztem magam, de utána feloldóttam.
Az arcát néztem, ahogy koncentrált az útra.
-Ki vele mit akarsz kérdezni? - kérdezte egy idő után és felém fordította a fejét.
-Honann jöttél rá, hogy ilyen továbbító erőd van?
-Hát volt egy nagyon jó lány barátom. Cassidinek hívták. Ő  a vízet tudta irányítani. Amikor nálunk voltunk, nyáron a medencébe játszottunk éppen egy vízsugárt lövelt ki a tenyeréből. Belecsaptam a tenyerébe és megfogtam a kezét, hogy hagyja abba mert vízes lesz a törülköző. És abban a pillanatban amikor érintkezett  a bőrünk a vízsugár az én tenyeremből tört ki. És ekkor a törülközők tényleg vizesek lettek.-kuncogta el magát.
-Hű... Azt hittem valami izgalmasabb történet. - elnevette magát.
-Miért te hogyan jöttél rá? - kérdezte. Felidéztem az emléket és az arcom eltorzult.
-Anyuba ment át az energia. Majdnem meghalt. - suttogtam. Davis arcáról lehervadt a mosoly.
- Aztán eljöttek Mineloról meggyógyították és másodjára is törölték az emlékezetét.
-Oh... Ezt nem tudtam. Ne haragudj. - mondta együttérzően. Elmosolyodtam.
-Semmi baj. A lényeg, hogy jól van és most már nem kell semmit titkolnom előle. És hála a kesztyűnek. - mutattam fel a szabad kezem.
- Bármikor megölelhetem.- elmosolyodott.
-Kérdezhetek valamit? - szólalt meg egy perc múlva.
-Persze.
-Tulajdonképpen miért mentél el? - egy kicsit belepirultam. Elég gyerekes dolog miatt szaladtam el. És meg is kaptam az árát.
-Haragudtam magamra és Dakotáékra. - értetlenül nézett rám és várta, hogy elmagyarázzam.
-Magamra azért mert nem, hogy irányítani nem tudom az erőm, de azt se tudom mire vagyok képes. Dakotáékra pedig azért mert ők tudták hogy mire vagyok képes és nem mondták el.
-Hm....-dörzsölte meg az állát.
-Mi az? - kérdeztem.
-Először is ne ostorozd magad amiatt ami történt. Másodszor pedig valamennyire jogos, a haragod Dakotáék felé. De... - tudtam, hogy lesz
,, de,,. - Nem tuthatjuk, hogy mi volt az indítékuk. Lehet, hogy ezzel csak meg akartak védeni, hogy ne borulj ki.
-Lehet... De akkor is jogom van tudni azt ami velem kapcsolatos.
-Igen jogod van. De azért hallgasd meg őket, hogy miért nem mondták el. - bólintottam.
-Megjöttünk. - mondta. És valóban a hatalmas ház előtt álltunk. Hű de hamar elment az idő. 5 percnek se tünt az ide út. Kinyitotta a kaput előttem én pedig besétáltam. Az ajtóhoz lépve megtorpantam. Davis kérdőn nézett rám.
-Nem lehetne az első órát most megtartani? - Davis egyből kapcsolt és elmosolyodott.
-Szükséged van rá. - nem kérdezte, hanem megállapította. Némán bólintottam.
-Ha szeretnéd akkor szívesen megtartom az első órád.
-Köszönöm tanár bácsi. - vigyorogtam el magam. Felvonta a szemöldökét és játékosan meghúzta a hajam.
-Nyolckor találkozunk. És ne késs mert beírom a késést.-mondta komlyan. De aztán nem bírta ki, hogy ne kuncogja el magát. Belökte az ajtót és maga elé engedett.
-Csak utánad tanítvány. - elnevettem magam és belépetem. Felmentem a szobámba. Dakota és Denis az ágyon ültek és beszélgettek. Becsuktam az ajtót,és erre mindketten felkapták a fejüket. Dakota azonnal felpattant és rekord idő alatt ért hozzám és átölelt. Nem öleletem vissza mert még haragudtam rájuk. Tudom ez gyerekes de, akkor is. Dakota eltolt magától.
-Mi a baj? - kérdezte látva az arckifejezésem.
-Nem akartok elmondani valamit?- kérdeztem és próbáltam minél jobban kifejezni a sértődöttséget, a nyomatékosság kedvéért még a karom is össze fontam. Mind ketten értetlenül néztek rám.
-Ti tudtátok! És nem mondtátok el, hogy mire vagyok képes. A barátok nem titkolóznak a másik előtt. Főleg nem ilyenről. - fakadtam ki. - Mi van, ha máskor jön ez elő? Mi van ha meg sérült volnál Carla?!
-Jane! - szólt Denis.
-Nem Denis. Haragszom rátok. - emeltem fel a kezem.
-Az se tudod miért nem mondtuk el! - mondta most már kissé idegesen Denis.
-Akkor légyszíves magyarázzátok el!
-Tudtuk, hogy már így is eléggé ki vagy attól, hogy egyre erősödsz és most ráadásul még vezetheted a hadsereget is. Ha elmondtuk volna lehet összeomlasz.-fakadt ki Denis. Hitetlenül negráztam a fejem,majd keserűen elmosolyodtam.
-Kössz a bizalmat. - kiléptem az ajtón és be csaptam magam után.
-Most mit csináljunk? - hallottam Dakota szomorú hangját.
-Majd megbékél. - válaszolta Denis.
Lebaktattam a lépcsőn és levágtam magam a hatalmas kanapéra. 5 perc múlva Carla csatlakozott hozzám. Felé fordultam.
-Ne haragudj! - mondtam halkan. - Nem tudtam, hogy erre is képes vagyok. - sütöttem le a szemem.
-Ne butáskodj! Dehogy haragszok. Azért vagy itt, hogy meg ismerd az erőd minden téren. És hát Nelson ott volt. Úgy, hogy idejében elhúzott. - mosolygott kedvesen. Én is visszamosolyogtam.
-Amúgy hol voltál? - kérdezte egy idő után.
-Valahogy eltaláltam Taliahoz. -mondtam.