MineloÁtírás alatt

20.rész(2.0)

-Tudnak rólunk...

A lábunkat gyorsan szedve  haladtunk a genszeszek hatalmas birodalma felé. Bár még nem küldték ránk a hadsereget, de muszály sietnünk, hogy minnél hamarabb eltünkjünk erről a büdös, koszos helyről.
-Itt jobbra. - szólt Cemeron, majd olyan lendülettel fordult be, hogy kicsúszott a lába maga alól, így dobott egy hátast.
-Baszki! - mérgelődött miközben felállt. Egy vaskapuhoz értünk ami mögött egy büdös csatorna húzódott. Természetesen bokáig érő szutykos víz, mert miért is ne lenne.
-Csodás. - mondja Carla. Az undor az arcáról teljesen leolvasható, én is így érzem magam.
-Nelson, Davis segítsetek! - szólt Cemeron. Hárman emelték meg a vaskaput. Gyorsan átbújtunk alatta.
A fal mellett állt egy vascső, amit odahúztam és meg szenvedve ugyan de betámasztottam a kaput. A többiek  is gyorsan átbujtak majd mentünk is tovább.  Éppen, hogy átbujtunk, ugyanis  vaskapu súlya össze nyomta a csövet így az nagy csattanással esett vissza a helyére.

Sokkal lassabban tudtunk haladni a bokáig érő vízbe. Rohadt büdös volt és rohadt undorító de inkább ez mint egy seregnyi genszesz. Ahogy befordultunk a következő saroknál 2 genszesszel találtuk szembe magunkat. Az egyik egy nő volt. Fekete haja gubancosan lógott a vállára. Fekete bőre csillámos volt. Ruhája valami fehér anyagból készült, oldalához pedig apró kések voltak rögzítve. A férfi genszesz úgy nézett ki mint a többi csak neki is fehér ruha feszült sötét testén. Hátborzongatő volt mint kettő. A nő genszesz apró csíkra húzta össze szemét majd kirántotta az egyik kést és neki iramodva ránk támadt.
-Cemeron oldalról. - szóltam neki. Jobbról szaladva támadt neki. Eközben a másik genszesz sem tétlenkedett, ugyanis Valerire vetette magát. Valeri ezt jól tudta így időbe elő húzta hatalmas íját. Nelson is azonnal cselekedett és oldalról nagyot lökött a genszeszen aki így a víznek csúfolt lébe dőlt. Valeri rászegezte íját majd lőtt. Pontosan lőtt, pontosan úgy, hogy a genszesz egyből meg halt. Eközben Cemeron heves csatát vívott a női genszeszzel. Férfiakat meggyalázva harcolt, nagyon ügyesen forgatta a kését. Megsebezte Cemeront, aki hangosan felüvöltött, majd kitárta denevér szárnyait és felröppent. A genszesz hadonászni kezdett, de nem járt sok sikerrel. A következő pillanatban Davis az egyik oldalról, Nelson a másik oldalról csapott le rá. A genszesz mintha tudta volna lehajolt, így elkerülve az éles pengéket. Dakota megjelent az oldalánál és le szúrta. Még megpróbált egy utolsót csapni, de az csak a levegőt érte el. Cemeron halk puffanással ért mellettem földet.
-Ez egy harcos volt. A genszeszeknél a nők a lglegjobb harcosok. Kemény kiképzésben vesznek részt. Aki nem bírja meghalt. Csak  a legjobbak maradnak életben. - bökött a fejével a holttest felé.

Mintha sose akart volna végetérni ez a járat. Cemeron a következő pillanatban balra fordult. A falon egy létra volt.
-Itt tudunk felmenni a vár legalsó szintéjére.- egymást követve mentünk fel.
-És inenn merre tovább? - kérdezte Dakota. Ekkor már jobbra el is indult Cemron,de hamar megtorpant.
-Ketté kell válnunk?
-Mi? - kérdezi Davis. - Nem hiszem hogy jó ötlet lenne. - Cemeron gúnyosan elmosolyodott.
-Csak nem félsz Davis? - kérdezte inycselkedve. Davis szorosan elé állt. Jóval kisebb volt mint Cemeron. Pedig Davis biztos van vagy 180 centi.
-Nem félek. De nem gondolom hogy jó ötlet lenne, ugyanis itt vagyunk ebbe az erődítménybe, ami hemzseg a genszeszektől. Így is nehezen bánunk el velük. - mondta, Davis minden szót jól hangsúlyozva.
-Fiúk szerintem ezt nem most kéne. - szólt oda Carla.
-Gyenge vagy Davis. Csak hogy tudd. - mondta Cemeron majd ellépett előle.
-Jane! Van terved? - kérdezte.
Nincs. Mondtam magamban. Valamit ki kell találnom méghozzá gyorsan.
- Kell egy genszesz. - szólalt meg Nelson. Mindneki értetlenül nézett rá.
- Valeri tud olvasni a gondolatokban. Keresni kell egy őr genszeszt, aki biztosan tudja, hogy hol lehetnek a kémjeink.
-"Szuper vagy Nelson" - mosolygott Valeri Nelsonra.
-Tudom. - vigyorgott.
-És ezzel el is rontottad a dícséretet. - mondta sóhajtva Carla. Nelson ránézett...És nem szólt vissza semmit, nem vágott megbántott arcott. Csak ránézett és ennyi. Összenéztünk Carlaval és egy pillantással megtudtuk beszélni, hogy Nelsonnak bizony valami baja van.
-Jó akkor gyerünk. - mondta Cemeron.
Kb 5 percet ha sétáltunk amikor is meg hallottuk a genszeszek furcsa érthetetlen nyelvét. Cemeronra néztem aki tudotta hogy miről beszélnek.
Láttam ahogy Valeri egyből a genszeszre fókuszál és keresi, hogy hol is vannak az itt ragadt kémek.
Mindenki feszült csendben figyelte felváltva hol Valeri, hol pedig Cemeront. Valeri rám nézett majd Cemronra.
-2. emeleten vannak. - Gyertek.
Sokat segített a tervezett ruha a halk futásban. Elkerültük az őrjározó genszeszeket és hamar a második emeletre kerültünk, ami egy cella sor volt. A folyosó genszesz mentes volt. Nem voltak őrök, teljesen üresen volt hagyva.
-Valeri, Nelson! - szóltam oda nekik. - Ti álltok őrt. - bólintottak, majd két felé indulva a folyosó végére mentek.
-Én nézem jobb oldalt. - mondta Dakota.
-Jövök én is. - csatlakozott hozzá Carla.
Így bal oldalra jutottunk hárman, Cemronnal és Davissel.
Az első pár cella üres volt. Aztán pedig a legrosszabb lényeket láttuk.
-Kimérák. - szólalt meg Davis. A kimérák minden féle állat egyben. Pl. : kos feje van tigris teste hatalmas tépő fogakkal. Durva. És bizar.
-Minek kell a genszeszeknek kiméra? - tettem fel a kérdést.
-Seregnek. - mondta Cemron rám sem nézve. - Kicsit meg vannak gyengülve. Aztán ezzel ellensúlyozni akarják.
-Srácok!-szólt Carla. Mellé léptünk. Összeroggyva a sarokba, tátott szájjal és üveges tekintettel volt a ketrecben Minelo egyik kéme.
-Él még? - kérdezte Dakota folytott hangon.
-Mindjárt meglátjuk. - válaszolt Cemeron. Megrángatta a ketrec ajtaját.
-Azt gondoltad nyitva lesz? - kérdezte Davis értetlenül.
-Nem, nem gondoltam. Azt néztem meg hogy sima vagy elektronikus zár e. - mondta lesajnálóan. Davis acél tekintettel nézett vissza rá. Remeg az idegtől? Megfogtam a kezét és egy kicsit megszorítottam. Az energia ide-oda pattogott a börünkről. Lenézett rám és abban a pillanatban ellágyult a tekintette.
-Szóóval... Milyen zár? - törte meg a csendet Dakota.
-Elektronikus. Jane kitudod sütni? - kérdezte tőlem Cemeron.
-Hát öhm...
-Gyere próbáld meg. - mondta. Davis elengedte a kezem én pedig a zárra tettem a tenyerem. Épp érezni kezdtem ahogy a szívem felől megindul az energia...
-Várj! Riasztási fog. - hallottam a hadsatből Nelson hangját.
-Be fog riasztani.-vettem le a tenyerem a zárról.

Már tíz perce álltunk és gondolkoztunk, hogy hogy is szabadítsuk ki a kémeket anélkül, hogy ne hívjuk fel magunkra az összes genszesz figyelmét.
-Amúgy nem fura nektek, hogy egy darab genszesz sincs itt? - kérdezte Carla. Ez a kérdés már bennem is meg fogalmazódott. És aztán kattant valami,majd nyikordulva kinyitódott az ajtó. Davis és Cemeron azonnal bemenetek a cellába és kihozták a haldokló kémet. Dakota és Carla is kihozott egyett. Én is berontottam a cellába ahol az utolsó kémünk volt, óvatosan megfogtam a karjánál és felhúztam.
-Meglep, hogy a nagy hadvezér lánya nem tudott kitalálni semmit. - hallottam az ismerős hangot. Lassan visszaültettem a kémet majd megfordultam. És ahogy sejtettem.... Madoc állt előttem. Ugyan úgy mint a múltkor a tisztáson. Azonnal támadó pocíciót vettem fel.
-Ó Jane.... Erre semmi szükség. Elmehettek. - intett arra amerről jöttünk.
-Mi a fenne? - kérdezte Cemeron.
-Ó Cemeron. Jó újra látni téged. Hogy van a hugod? - vigyorodott el.
-Az érzés egyáltalán nem kölcsönös. - vicsorgott Cemeron és kitárta hatalmas szárnyait.
-Erre tényleg semmi szükség. - intette le Madoc. - Elmehettek.
-Valeri! - szólt oda a lánynak Davis.
-"Igazat mond."-hallottam a hangját.
-Nelson? - fordultam felé.
-Nem látom, hogy bármit tervezne.-felete.
-Gyerünk. - mondtam, majd megragadtam a kémet aki felszisszent. Nelson ide szaladt hozzám, hogy segítsen.
Amilyen gyorsan csak tudtunk siettünk a hosszú folyosókon. A létránál óvatosan leeresztettük a 3 kémet,majd mentünk is tovább.
- "Állj!" - kiáltott Valeri az agyamban. - "Átvert minket. Rakjátok le őket és készüljetek." - úgy tettünk ahogy mondott.
Davis a sarokra ment és kikukkantott.
- 10-en  vannak. Felfegyverkezve.
-Gyerünk. - mondtam.
Cemron ment előre mi pedig utána. És már kezdetét is vette  a harc. Mindannyian  előrántottuk a kardjainkat. Cemeron a szárnyával és a kardjával harcolt. Carla szuper gyorsan ugrált el a fekete gömbök és a penge elől. Dakota el-el tűnve sújtott le. Nelson és Davis gyakorlott mozdulatokkal fegyverezte le a genszeszeket. Valeri egy doboz mögül lövöldözte el nyilait, ami mindíg célba ért.
A genszesz kiütötte a kezemből a két kardot. Az energia hihetetlen gyorsasággal szántotta végig a testem. A következő pillanatban ki is tört az ujjaim végéből. A villám cikázva szelte át  a genszesz és a köztem lévő távólságot. De nem talált célt. Közelebb került hozzám, majd a karom felé suhintott. A kardja végig vágott a karomon. Felsikítottam,majd lenéztem a karomra. A vágásból azonnal szivárogni kezdett a vér,de nem láttam sokáig ugyanis a karomban az erek rikító kéken kezdtek el világítani. A genszesz pengéjében pedig láttam, hogy a szemem ugyan abban a színben pompázik.
-Jane!-ordította a nevemet Davis,majd felém dobta az egyik kardját. Megragadtam a levegőben a markolatnál. Megforgattam magam körül, majd suhintottam egyett a levegőben. Tudtam, hogy nem talált célt, de a villám igen. A kard végig vezette a villámot így az, egyenesen a genszeszbe csapott bele. Újra lenéztem a kezemre, de már nem világított. Újra csak a vért láttam.
-Jane bukj le. - szól Nelson. A nyílvessző a fejem fölött zúgott el, és a genszesz szívébe érkezett. Az utolsó volt. Ahogy ránéztem a többiekre láttam, hogy nem csak én sérültem meg. Mindenkin voltak vágások,sebek. De túl éltük.
-Mindenki meg van? - kérdeztem kissé lihegve. - Jó. Siessünk. Megfogtuk a három kémet és haladtunk tovább. Zökkenő mentesen. Nem volt több genszesz. Nem volt több harc.
Egyenlőre...