MineloÁtírás alatt

9.rész

-Tehát ha jól értem azt várják tőled, hogy vezesd a Mineloiakat háborúba?-tette fel a kérdést Dakota.
-Ezekszerint igen. - helyeseltem.
-Ez azért durva... Mármint 16 éves vagy. Biztos van ott valami szuper nindzsa harcos. - mutatott rá a tényre. Ezen elnevettem magam.
Még egy ideig beszélgettünk erről, majd ők elmentek és egyedül maradtam a szobába lévő csöndel és az össze zavarodott gondolataimmal.
Azt hiszem hogy most kijelenthetem, hogy az életem nem unalmas. Bár lehet jobban járok ha unalmas marad. 16 év után először hallok az apámról. Aztán közlik velem, hogy ugyanaz a sors jut rám ami rá. Persze remélhetőleg én nem halok meg.
Végre hétvége van. Ma lesz az első órám Natalival. Miután felkeltem megmosakodtam, felvettem egy mackó nadrágot és egy fekete pólót. A hajam kontyba fogtam és ki mentem a konyhába pirítóst csinálni. Anya még aludt,úgy hogy csináltam neki is. Egy üzenetet írtam, hogy a szomszédba leszek, és a végére odabiggyeztettem egy mosolygós arcot. Miután megreggeliztem elmentem az ikrekhez. Kopogtam az ajtón de senki nem nyitotta ki. Valószínűleg már lent vannak. Lementem az alaksorba és kinyitottam a nagy fém ajtót. Egy hatalmas fa volt a terem közepén előtte pedig Denis állt. A kezét a magasba emelte ekkor a fából hatalmas ággak nőttek ki. Natali büszkén bólogatott a fiára.
-Nagyon jó. - tapsolt kettő Natali majd Denishez lépve bele puszilt a hajába.
-Anyaa... - tolta el magától gyengéden Denis édesanyát. Natali felkuncogott majd felém nézett.
-Szia Jane. - intett felém.
-Sziasztok. - odamentem hozzájuk és megálltam a fa előtt. - Ez... - mutattam fel a fára. - Csodálatos. - fejeztem be a mondatot. Az egyik levélhez nyúltam. A szikrák a kezemből kicsaptak és meggyújtotta a fát. A kezem a szám elé kaptam. Mit csináltam már megint. Ekkor Denis a karját előre nyújtotta és a kezét hirtelen ökölbe szorította. Hangos recsegéssel az ágak behúzódtak a fatörzsbe. A fából egy egészen kicsi hajtás lett ami lassan leégett és csak a hamu maradt utána.
-Hoppá... - szólaltam meg és félve néztem Natálira aki próbálta visszatartani a nevetést.
-Na jó azt hiszem a tanulást minnél hamarabb el kell kezdeni. - mosolyodott el végül Natali.
-Először is tudjuk meg, hogy pontosan mire hat az erőd. - bólintottam egyett.
-Mondhatni mindenre. - szólt közbe Dakota.-hiszen bármire ami vezeti az áramot.
-Ez hülyeség a telefon akkor miért nem sül ki a kezébe? - vetette fel az ellenérvet Denis.
-Ha tárgyakat fogsz meg akkor nem éri azt semmi elektromos ütés?
-Nem - feleltem. - Legalábbis akkor nem ha nem akarom.
-Vagyis koncentráció és akarat kell ahoz, hogy valamibe elektromos áramot küldj. - mondta Natali. - Ez már egy jó kiindulási pont. Ehez igazítjuk a mai órát. - lelkendezett. - És ti addig - mutatott az ikrek felé. - Felmentek házit csinálni.
-De... - kezdett bele Dakota. Natali csak megrázta a fejét.
-Indulás. - mutatott az ajtó felé. Denis indult el először Dakota pedig lehajtott fejjel követte.
-Akkor kezdjük. - csapta össze a tenyerét Natali.
-Először a koncentrációdat fogjuk fejleszteni. Kis dolgokkal kezdjük. Képzeld el ahogy a tenyeredből kicsapnak a szikrák de csak kicsik. Vagyis pont akkorák amivel nem okozol bajt. - Mellém lépett és biztatóan rám mosolygott.
-Csúkd be a szemed és képzeld el, ahogy az a kicsi energia hullám végig halad a testeden és a tenyeredbe folyik. - úgy tettem. A szemem lehunytam majd elképzeltem hogy a az energia kék színben végig folyik az ereimben. Felfordítottam a tenyerem és éreztem ahogy az apró szikrák kipattognak a tenyeremből.
-Csodálatos... - suttogta mega elé Natali. Kinyitottam a szemem, és olyat láttam amit még soha. Az ereim világos kéken világítottak át a bőrömön, pont ahogy elképzeltem. Ahogy néztem elfeledkeztem a koncentrálásról és ekkor egy hatalmas villám csapott ki a tenyeremből, ami egyenesen a plafonba vágódott. Ökölbe szorítottam a kezem, ekkor már semmilyen energia nem jöhetett ki belőle.
-A francba.-morogtam halkan és Natali felé néztem.
-Nem koncentráltál. - állapította meg azt amit én is tudtam. - Újra. - csodálom, hogy még ezek után is kéri.
Ugyanazt elképzeltem amit az előbb. Az apró szikrák megint pattogtak a tenyeremből, de most szerencsére nem lett belőle katasztrófa. A szikrák ugyanakkora nagyságúak voltak és egyenletes magasságba jöttek fel kb. 5 másodpercenként. Ezt még megcsináltam legalább tízszer. Hát mit ne mondjak jobban elfáradtam mint bármikor. Olyan mintha téglák csüngenének le a csuklómról. A tenyerem sajgott és sokszor éles fájdalom nyilat bele. A rajta lévő villám alakú sebek vörösek voltak. Hát az se volt valami kellemes érzés. Nem gondoltam, hogy ez ennyire leszív. Miután befejeztük a gyakorlást haza mentem. Anya a konyhába főzött valamit.
-Szia. - köszöntem halkan az ajtóból.
-Szia. - mosolygott rám kedvesen. - Spagettit csinálok. - majd vissza fordult a fortyogó lábas felé. Belépetem a konyhába és a szekrényhez mentem. Felemeltem a kezem, mivel a tányérok a felső szekrénybe voltak. Ekkor éles fájdalom nyilalalt a csuklómba. Felszisszentem.
-Jól vagy? - fordult felém anyu aggódó arccal.
-Igen csak, elestem a...lépcsőn. De semmi több.
-Biztos? Ne vigyelek el a kórházba megnézetni?
-Nem nem kell. - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
Levettem két tányért és az asztalra raktam. Villákat és poharakat is vettem elő. A poharakba narancslét öntöttem majd leültem a székre és onnan figyeltem anyát. Nem sokára hozta is a spagettit és szedett nekem is és magának is a tálba.
-Milyen napod volt ma? - kérdezte miután lenyelte az első falatot.
-Jó volt. Sokat tanultam.-mondtam.
-Az ikrekkel? - kérdezte.
-Igen. - vágtam rá gyorsan. Aztán eszembe jutott,hogy egy egész napot kimaradtam.
-Anyu én sajnálom, hogy egész nap nem voltam itthon.
-Te meg miről beszélsz? - kérdezte összehúzott szemöldökkel. - Mármint nem értem miért sajnálod. - azt hiszem most nagyon összezavarodtam.-Az ikreknél aludtál. Ezt megbeszéltük. Én addig elintéztem egy csómó dolgot. Ezt nem kell sajnálod. - mosolygott rám. Most már a fonalat is elvesztettem. De csak bólintottam. Ezekszerint anya úgy tudja hogy az ikreknél aludtam. Ezt tuti ők intézték így, hogy ne kelljen magyarázkodnom. Emlékeztetni kell magamat, hogy köszönjem majd meg nekik.
A vacsora másik fele csöndben telt. Anyu elmosogatott én pedig felmentem a szobába. Lezuhanyoztam majd ágyba dőltem.