MineloÁtírás alatt

25.rész

Az elmúlt hét nagyon mozgalmasan telt el. A napjaim 70 %-át a tárgyaló terembe töltöttem.
Megbeszélések tervezések hátán és így tovább. Húzos napok voltak.
Az egész csapat ott volt mindig az ilyen tamácskozásokon,de ők  hamarabb elmehettek. Nekem viszont több ideig maradnom kellett, ugyanis én vagyok a hadvezér így nekem voltak plussz feladataim is. Az első nap még megvártak a többiek, de utána rájöttünk, hogy itt nem +1 óra maradásról van szó, így ők legközelebb már egyből haza mentek. Kivéve egy valakit. Davis minden nap ott állt a lépcső alján. Mindig megvárt. És ez ma se volt másképp.
-Szia! - köszöntem mire ő a derekamnál fogva magához húzott és megcsókolt. Tetszik ez a köszönés. Tenyere a derekamra simúlt én pedig hátulról túrtam bele a hajába. Ahogy elváltunk egymástól, mindkettőnknek széles vigyor terült szét az arcán. Rákulcsolta a kezét az enyémre és így indultunk haza.
Nem volt kimondva hogy akkor most mi együtt vagyunk. Szóval ha valaki megkérdezi, hogy akkor most ti jártok, csak azt tudtam volna mondani, hogy nem tudom. Erre bezzeg megkaptam a kérdő arckifejezéseket, Dakotától pedig, hogy micsoda gyáva egy srác Davis, hogy nem kérdezi meg tőlem azt amit meg kell. Úgy döntöttem ma tisztázom ezt a dolgot vele.

Körülbelül félúton járhattunk amikor egyszerre szólaltunk meg.
-Kezd te.-mosolyogtam rá mire ő bólintott. Majd miután összeszedte a gondolatait beszélni kezdett
-Amikor először megláttalak olyan voltál mint egy elveszett bárányka. Úgy jöttél be mint aki a kivégzésére készül. - mosolyodott el az emlék felidézésére. - És miután szembesültél azzal hogy miért is vagy itt megváltoztál. Erősödtél minden téren. És ahogy teltek a napok én egyre többet kezdtem érezni irántad. - nézett mélyen a szemembe. -Most pedig csak te jársz az eszembe, nem tudok nem rád gondolni. Én teljesen beléd szerettem. - Nekem ott abban a pillanatban a szívem úgy dübörgött mintha kiakarna törni a mellkasomból. - Tudon épp egy harc közepén vagyunk,de pont ezért akartam elmondani. Amig lehet. A kezdetektől fogva számíthatok rád. Lenyugtatsz amikor szükség van rá. Az az igazság hogy nem vagyok jó az ilyenekben. Szóval a lényege ennek az egész hablatynak, az az hogy szeretlek. - mondta. Az én szívem meg azt hiszem sosem vert még ilyen hevesen. Várakozón nézett rám és úgy tünt kezd el menni az önbizalma, mert úgy meredtem rá mint akinek épp a szeme láttára nyúzták meg a hörcsögét. Csodás hasonlat.
-Én... -kedztem. De aztán úgy döntöttem, hogy nem mondok semmit, hanem inkább lábujjhegyre álltam és megcsókolotam. A kezei átöleltek és szorosan tartottak. Úgy csókoltuk egymást mint akik attól félnek soha nem érzik többet a másikat.
Davis óvatosan elhúzódott majd a homlokát az enyémre tette.
-Ez most akkor egy "én is szeretlek"? - kérdezte mire elmosolyodtam.
-Igen. - mondtam.

Szóval így történt az hogy mi Davisel egy pár lettünk. Nem csak a küzdelemben hanem úgy is mint barát és barátnő. A fiúk nem lepődtek meg amikor megtudták. Nelson meg pláne nem. Azt mondták a kezdetektől fogva izzik köztünk a levegő és, hogy idő kérdése volt hogy ezt mindketten észrevegyük és belássuk.
A lányok se lepődtek meg nagyon. Inkább csak azért visitoztak mert ez ilyen lányos dolog, hogy ha a barátnődnek pasija lesz akkor visitozunk ugrálunk és együtt örülünk. Amikor Valeri összejött Denissel ugyanezt csináltuk. Örültünk neki. Véleményem szerint a következő Carla lesz majd, hiszen mindenki látja hogy ő és Nelson úgy vonzák egymást mint egy mágnes. Mondjuk elvileg ki nem állhatják egymást, de annyira jól dolgoznak együtt és nem tudnak egymás nélkül meglenni. Csak ezt nem akarják bevallani maguknak.

Mint az elmúlt pár napban, ma is korán kelltem. Bár most reggel még nem volt semmi kötelezettség, sőt még a mai napra sem, így az edzőterembe vettem az irányt. Kicsit elhanyagoltam a test edzést mostanában, ezért karra, hátra és lábbra dolgoztam, aztán a zsákot rugdostam és ütöttem, vegül pedig egy fél órás futással a futópadom fejeztem be az edzést. Jól eső fáradsággal mentem fel a lépcsőn. A többiek az ebédlőben ültek és a reggelijüket fogyasztották.
-Jó reggelt!-köszöntem oda nekik.
-Jó reggelt! - mondták egyszerre, monoton hangon.Mind nagyon fáradtnak tűntek, amit tekjesen megértek és átérzek. Rájuk mosolyogtam biztatáskénr és mentem volna tovább amikor is Davis megragadta a karom és az ölébe rántott.
-Szia! - suttogta majd egy puszit nyomott a számra.
-Vááá! Ne! Épp reggelizunk. - mondta Nelson, miközben eltakarta a a szemét.
-"Jaj csak féltékeny vagy" - hallottuk Valeri hangját.
-Ne kurkássz az agyamba. És külnben is kire lennék féltékeny? Jane nagyon szép lány vagy, de nem vagy az esetem. És haver... - nézett rá Davisre. - A lányokra bukok.
-Örülök,hogy letisztáztuk. - bólintott Davis, miközben alig bírta ki, hogy ne nevessen.
-Na jó megyek lefürdök. - mondtam, majd feltápászkodtam.
-Davis én utána mennék. - mondta Nelson majd egy nagy puffanás.
-Te állat.-hallottam Davist. - Nem azt mondtad, hogy nem az eseted?
-Nem az de melyik fiú hagyná ki ezt a lehetőséget?
-Monjuknaz aki tiszteli a lányokat.-mondta Carla. - Ja igaz te nem tiszteled őket. - vigyorgott Nelsonra.
-Én megtisztelem őket azzal, hogy láthatnak. - húzza magabiztos moslyora a száját.
-Nem hiszem el, hogy ezt kimondtad. - mondja a száját elhúzva Dakota. - Nelson tényleg nagy az arcod,nem fogsz kiférni az ajtón. - mutat rá.
-Áá. - kegyint egyet Nelson.-Ezbcsak az önbizalom, amire szüksége van az embernek. - mondta mai bölcsességét.
-Ha kellőképpen megdicsérted magad visszadobnád a kanalam? - kérdezte Davis mire Nelson elnevette magát majd odadobta neki.