MineloÁtírás alatt

14.rész

Reggel 5 órakor keltünk fel. Rendesen megijedtem, mert hirtelen nem tudtam hol vagyok. Aztán rájöttem, hogy mi is a pálya. Most kezdem igazán felfogni, hogy mibe is egyeztem bele. Én vagyok Minelo hadseregének a vezetője.
Hirtelen rám jött a pánik. A torkomban a gombóc hatalmas nagyra nőtt és egyre gyorsabban kezdtem kapkodni a levegőt.
-Jane jól vagy? - kérdezte aggódva Dakota. Ránéztem és megráztam a fejem.
-Én nem...-nem tudtam megszólalni. Te jó ég. Egy egész hadsereg vezetése a genszeszek ellen. Semmit nem tudok róluk azt se tudom, hogy mennyire erősek hogy kell legyőzni.
Denis lépett be a szobába.
-Jane?! - rázta meg óvatosan a vállam. - Mi a baj?-mélyen az aranyló szemébe néztem. A pulzusom kezdett az eredeti ütembe visszatérni.
Denis elvette a kesztyűmet az éjjeli szekrényről és lerakta elém. Lassan a kezemre húztam és felálltam.
-Jól vagy? - kérdezte halkan. Bólintottam egyet. Közelebb lépett és óvatosan az ölelésébe húzott,közben nyugtatóan simogatta a hátam.
-Gyere mert elfogunk késni. - elengedett és húzni kezdett lefelé.

Kiléptünk a hűvös Mineloi utcára és elindúltunk  az  edzőtermehez. Két méterre lemaradva ballagtam a többiektől. Mindenki fáradt volt, de a jó kedv a maximumon. Davis is lemaradt és mellettem gyalogolt tovább.
-Hogy vagy? - kérdezte egy perc után.
-Voltam már jobban is. - motyogtam.-Tudod én nem vagyok biztos benne, hogy én képes vagyok erre az egészre. - sütöttem le a szemem. Davis megtorpant, így én is meg álltam.
-Figyelj!-kezdte.-Tudom, hogy ez neked nagyon új,de megtudod csinálni. Mármint erősebb vagy mint gondolnád. És ezt nem csak azért mondom mert Nelson meg jósolta, hogy te leszel az aki minket vezet. - mondta mosolyogva. Nelson a neve hallatára hátra fordult.
-Mit láttam? - vigyorgott ránk majd beletúrt a gondosan beállított hajába. Davis csak legyintett majd újra rám nézett.
-Ne legyen önbizalomhiányod. Megtudod csinálni csak hidd el. - mosolygott rám.
-Köszönöm! - mondtam hálásan. A beszéde adott egy kis energia löketet és sokkal jobb kedvem is lett.
Az edzőterembe lépve Trevor pillantottam meg.
-Szép jó reggelt! - köszöntött minket. - Carla te Janehez, Nelson te Denishez, és Valeri te Dakotához. Az első rúgást tanítsátok meg. - azzal el is tünt az irodába Davisel együtt. Hát nem pazarolja az időt az turi. Carla kecsesen elém szökkent és a padra húzott.
-Add a kezed. - mosolygott rám kedvesen.
-Szerintem nem jó ötlet. Mármint tudod.
-A kesztyű rajtad van nem? - mutatott rá a kezemre. Bólintottam egyet, ő pedig elkezdte körbe tekerni egy  fehér anyaggal.
-Davis miért nem edz velünk? - kérdeztem.
-Davis Trevor unokaöccse. Egészen kicsi kora óta tanulja a harcművészeteket.
-Értem. - rám mosolygott majd negpaskolta a kezem.
-Kész na gyere! - húzott fel és boxzsákhoz mentünk. - Rúgtál már ilyenbe? - boxolt bele kétszer a zsákba. Nemlegesen megráztam a fejem.
-Jó akkor figyelj megmutatom. - mosolygott rám.
-Csak óvatosan Carla!-nehogy megint meghúzd magad. - ordított át Nelson a terem másik feléből. Carla válaszul beintett neki és visszafordult hozzám.
-Komolyan a legerősebb mutánsok közé tartozik?! - fortyogott magába. Erre én csak elkuncogtam magam.
-Szóval fontos, hogy megfeszísd a lábfejed, és a lábad. És egy kicsit oldalról rúgj. És lendületből. - hátrább rugaszkodott, majd belerúgott a zsákba, úgy ahogy mondta. A lába hangos csattanással érte a zsákot.
-Uh ez nem fáj? - kérdeztem
-Ha jól csinálod nem. - mondta. - Most pedig te jössz. - oda álltam ahonnan ő rúgott az előbb. Mielőtt rúgtam volna Denisre néztem aki épp most rúgott egy tökéletesen, majd összepacsizott Nelsonnal. Dakotát is meg találtam egy másik sarokba, akinek Valeri azt mutatta, hogy körülbelül melyik pontra rúgjon.
-Nem muszáj egyből teljes erőből rúgnod. - szólalt meg Carla miután látta a tétovázásomat. Bólintottam egyet, majd a bal lábamat előrébb helyezve rúgtam. Az én lábam csak épp, hogy puffant a zsákon.
-Jó lesz. - bíztatott Carla. Ugyanígy folytattam. Az idő elteltével pedig egyre erősebben rúgtam a zsákot. Trevor néha kijött Davisel együtt és megnézte, hogy haladunk.
-Jó még egyett rúgj aztán végeztünk mára. - mondta Carla. Utolsó rúgás. Az összes erőmet össze szedtem, a stresszt a szomorúságot, az idegességet. Mindent bele adtam. Emeltem a lábam és...
-Jane ne! - hallottam ahogy ordított mellettem Nelson, majd ellöki a zsákot fogó Carlat. De már késő volt. Az energia szuper gyorsasággal haladt végig rajtam. A különbség az, hogy a lábamba maradt és onnan tört elő. A villám kicsapott a csupasz lábfejemből,és ketté hasította a boxzságot, amiből a lángok rekord idő alatt törtek elő. A riasztó hangja azonnal beindúlt. Valeri szaladt felém a  poroltóval, majd gyorsan eloltotta a tüzet. Nelson felsegítette a földön fekvő Carlat majd szorosan magához ölelte.
-Ne haragudj nem akartalak ellökni. - súgta neki. Carla a melkasához bújt és megrázta a fejét.
-"Jane mi történt?"-hallottam Valeri hangját a fejembe. Megráztam a fejem.
-Én nem tudom...-csak beleadtam mindent.Tettem hozzá magamba.
- Nem is tudtam, hogy a kezemen kívűl máshol is letudom adni az energiát. - hadartam el. Dakota és Denis tágra nyílt szemekkel néztek. Rossz érzés fogott körbe.
-Jane! Gyere az irodába. Most! - hallottam Trevor hangját. Elindultam felé, de megbotlottam és elterültem a padlón. Hangosan és idegesen fújtam ki a levegőt, majd feltápászkodtam és bementem az irodába.
-Ülj le!-utasított Trevor. Leültem Davis mellé a kezemet pedig az asztal alatt tördeltem. Davis megfogta a kezem és megszorította egy kicsit.
-Nyugi. - suttogta, majd elmosolyodott.
-Nem tudod, hogy mekkora terjedelmű az erőd? - kérdezte Trevor közben pedig felhúzta a szemöldökét.
-Nem. - válaszoltam halkan.
-Nem értem.... Denis meg Dakota nem mondta el mire vagy képes?
-Ők tudják? - kérdeztem kissé ingerülten. Ezt nem is értem. Tudták és nem mondták el. Miért?
-Jó figyelj. Ez így nem mehet tovább, hogy nem vagy tisztába magaddal. - ráncolta a homlokát Trevor. - Davisel fogod "felfedezni,, az erőd. - mutatott idézőjelet a kezével. Bólintottam egyett.
-Rendben. Mehetek? - kérdeztem. Öszintén kicsit ingerült voltam. Nem értem miért nem mondták el az ikrek, hogy sokkal veszélyesebb vagyok mint ahogy gondolom. És ha máskor veszítem el az agyam és negsebesítek valakit. Most itt volt Nelson, aki tudta, hogy meg fog történni. De mi van ha legközelebb nem lesz itt.
Felálltam és ki mentem az irodából. Elmentem a kis csoportba beszélgető barátaim mellett,majd kicsapva az ajtót kiléptem a fülledt levegőre. Elindultam. Fogalmam sincs hova csak mentem.
Tényleg semmit nem tudok magamról. Aki tud azt pedig nem mondja el. Jogom van tudni azt ami velem kapcsolatos. Vagy nem? Hallottam ahogy Denis utánam kiabál de nem érdekelt.
-Denis hagyd. - mondta Nelson.
Ahogy egyre távolabb kerültem az edzőteremtől, úgy párolgott el a dühöm, amit át vett a félelem.
KI VAGYOK ÉN?
Megálltam egy ismerős felhőkarcoló előtt. A kapucsengőhöz léptem és megkerestem a nevét. Benyomtam a név mellett lévő számot. 40. Kétszer sípolt majd egy kattanás hallatszódott.
-Igen? - kérdezte.
-Itt Jane. - ennyit mondtam és már nyílt is az ajtó.
Bementem megálltam a recepciónál és útba igazítás kértem. Beléptem a liftbe benyomtam a 40-es számmal jelölt gombot. 5 perc múlva már az ajtó előtt álltam. Kopogtam kettőt ami abban a pillantba ki is nyílt.
-Jó, hogy itt vagy... - mondta mosolyogva...

Hát ez egy lehet egy kicsit rövidebb rész lett az előzőkhöz képest, de azért remélem tetszik nektek.
Szép hétvégét! 🤗😊