MineloÁtírás alatt

26.rész

Ahogy tegnap megbeszéltük, gyakorolni készültünk és, hogy kipróbáljuk az új füleseket. Ezek ilyen hiper-szuper kütyük ,amivel sokkal jobb lesz majd a kommunikációnk a csata folyamán, vagy legalább is remélem.

Reggel az egész csapat ott ült az asztalnál és együtt reggeliztünk meg. Egy kicsit feszült volt a légkör, szinte tapintani lehetett az idegességet, amit teljesen megértek, magamon is éreztem a frusztrációt. Eléggé aggasztott ez a gyenge pontos dolog. Az az igazság, hogy eddig én erről egyáltalán nem tudtam így mit ne mondjak nem csak hogy meglepett, de meg is ijesztett a dolog. Egy csata eleve nehéz, nem is tudom fel lehet-e rá készülni, tudod, hogy bármikor és egy pillanat alatt meghalhatsz, de reménykedsz, hogy nem így lesz és túl éled. Azonban amikor közlik veled, hogy az ellenséged tudja, hogy hogyan is pusztítson el téged...Hát mit ne mondjak nagyon rémisztő. Tudom, hogy túl kell ezen lépnem, mert még csak a fejemben sem fordulhat meg a vesztés gondolata, ugyanis akkor helyet adok a rossznak és az nem történhet meg.

Miután végeztünk a reggelivel, mindenki elment, hogy felvegye a neki tervezett ruhát. Ez a ruha egy feszülős kezes-lábas volt, ami kívülről rohadt kényelmetlennek tűnhetett, azonban erről szó sem volt. Úgy simult a testemhez, mintha a második bőröm lenne és a mozgás is igen könnyed volt benne. A ruha tartalmazott páncélzatot is, de úgy volt bele építve, hogy akkor aktiválódjon amikor szükség van rá, azaz egy ütés, rúgás meg se kottyant, viszont egy genszesz lövedék...Na azt még ez sem védte ki. Tompította talán, de ugyanolyan súlyos sebesülést okozott. Erről Denis tudna mesélni.

Trevor jött értünk, hogy elvigyen a gyakorlótérre. Beültünk a kisbuszba és Trevor azonnal indult is. Én Nelson és Denis mellett ültem, a három lány mögöttünk, elől pedig Davis foglalt helyet Trevor mellett. Neki döntöttem a homlokom Davis ülésének, amit megérezhetett, ugyanis a következő pillanatban hátra nyúlt és szét tárta tenyerét, összekulcsoltuk ujjainkat, ami számomra felettébb nyugtatónak hatott. Apró köröket írt le a nagy ujjával a kézfejemre.

-Cemeron fog jönni? -kérdeztem.

-Igen. Hoz pár tagot a légi egységből. A múltkori eset miatt, amikor bejutottak a genszeszek az edzőterembe, úgy gondolom jobb ha vagyunk egy páran. - mondta Trevor és közben rám nézett a visszapillantóból. Hát igen, mostanában nem valami kellemes meglepetések érnek.

Megérkeztünk az ismerős futó pályára, ahol már ott volt Cemeron és jó pár társa. Köszöntünk majd vártunk Trevor utasításaira.

-Ma kettesével fogtok harcolni, de a párok folyton cserélődni fognak. Egy ember marad bent végig és egy győzelem után cserélődik a partnere, ezzel fejlesztve az állóképességet is. -mindannyian bólintottunk. -Én is befogok állni. -mondta. - A múltkori után rájöttem, hogy eltunyultam. - vakarta meg zavartan a tarkóját.

-Nyugi papi jó voltál. -vigyorgott Nelson, jutalmul pedig egy nyakast kapott, amin már nem igazán nevetett.

Davis vállalta az első köröket. Mi szoktunk egy párt alkotni egy küzdelem közben. Tulajdonképpen mindenkinek meg van a párja, vagyis hát majdnem Dakota magába küzd vagy Deniséknek. De most már erre is meg lesz a megoldás, mert Cemeron hozzánk fog csatlakozni a csata során, a légi sereget pedig az egyik tisztje fogja majd vezetni.

Miután alaposan bemelegítettünk, Davis és Nelson álltak meg a pálya közepén.

-Mehet? -kérdezte Trevor, mire a két fiú bólintott. Trevornál volt egy távirányító, amin megnyomott egy gombot és abban a pillanatban megjelent 5 genszesz hologram. Ha a fiúk úgy viszik be a csapásokat, hogy az megölne a való életben is egy genszeszt, akkor azt a rendszer érzékeli. Mind a két fiú előrántotta a hátáról a két kardot, majd neki estek a hologram ellenségnek. a következő volt a felosztás kettő Nelsonnak, három Davisnek. Mind a két srác rutinosan mozgott, és úgy forgatták a kardokat, hogy azt hiszem álmukból felkeltve is simán megcsinálják. Jól összedolgoztak, hiszen ők a gyakorlás során sokszor kerültek párba, még azelőtt, hogy én idekerültem volna. Nem telt sok időbe míg a fiúk végeztek és szinte el sem fáradtak, jól tartalékoltak.