EVERYTHING IS MY FAULT? [IwaOi ff.]

▪︎ 4 ▪︎

- Maradok -

▪︎Iwazumi Hajime▪︎

Reggel szokás szerint vártam rá, a háztömb előtt, de nem jött. Előbb nem mehetett el, mert akkor írt volna, hogy fölöslegesen ne várjam. Mikor már tíz perce nem jött, kezdett furcsa lenni. Odamentem a lépcsőházhoz és felcsöngettem hozzá. Nem szólt vissza. Talán még is előbb elment? Elindultam, de pár lépés után megtorpantam. Visszaemlékeztem tegnapi arcára, mikor csillogó szemekkel kérte, hogy engedjem el.
Visszafordultam, és egész lakásáig nem álltam meg. Kivettem a szőnyeg alól a pótkulcsot és kinyitottam az ajtót. Csak az ablakokon áttörő fény adott némi világosságot. Ajtajában ült macskája, csak ő nézett rám és vissza a hálóba. Ledobtam cipőmet és megindultam.

• Shittykawa, ha itthon vagy, szedd össze magad és.. -amikor bejáratához értem ledöbbentem. Ugyan ott feküdt, de alig látszott ki a takaróból. Beteg. Hogy feledhettem el?! Közelebb léptem a nekem háttal lévőhöz.

• Menj el Iwa-chan! Én nyomom az ágyat, amíg meghalok,.. vagy meg nem szabadulok ettől a náthától! -halk volt, de nem kellett látnom arcát, hogy tudjam milyen drámai fejet vág.

• Felejtsd el! -vágtam rá némi gondolkodás után.

• De így nem mehetek suliba!

• Nem azt! Itt maradok. -dobtam le a táskám ágya mellé.

• Mih? Nem! Neked menned kell! -szenvedve ült fel az ágyon két szipogás közt. Nyakig be volt csavarodva plédjébe. Fáradt arca pedig olyan.. aranyos.

• Így nem, hogy a konyháig nem vagy képes kimenni! Megittad a lázcsillapítót, amit vettem? -tettem csípőre kezem.

• Persze.. egyet. -nézett félre bögréjére, ártatlanul.

• Most komolyan? Már akkor reggel innod kellett volna, meg délben is! És akkor talán nem lennél olyan, mint egy élőhalott! -közöltem vele a tényeket.

• Tényleg úgy nézek ki? -rémülten kapott arcához.

• Igen! -nem.

• Akkor kár értem! Menj és hagyd a zombit magányosan megrohadni! -dőlt vissza drámaian előbbi fekvő pozíciójába. De akár mennyire is viccnek szánta, volt benne némi komoly hangszín. Fogtam magam és kimentem.
• Köszi, jó barát vagy! Ilyen hamar feladod?! -hallottam, ahogy vissza felül az ágyban.

• Ne örülj, teát főzök! -kiabáltam vissza.

Mivel szobaajtaja nyitva volt pont beláttam rajta, mikor nem egyetértését jelző mordulással hanyatt vágta magát a párnák között. Az idiótája még a fejét is beverte eközben. Halkan nevettem ki.
Miután elkészült visszamentem hozzá.

• Ülj fel! -erre megmozdult és nekidőlt az ágytámlának.

Felhúzta magához lábait, hogy leülhessek. Letelepedtem és kezébe nyomtam a bögrét. Figyeltem, amint fújogatni kezdte a forró italt.

• Tényleg, nem kell ám itt maradnod. Megleszek. -pillantott fel a bögre mögül.

• Maradok! -vágtam rá gondolkodás nélkül. Először ledöbbent picit, de utána mosolyogva ivott újra a teába.

• De miért? Ma írnánk tesztet. Most miattam ugrott a jó jegyed. -húzta el száját.

• Mond, mikor ettél utoljára itthon rendes kaját? -emeltem meg szemöldököm.