EVERYTHING IS MY FAULT? [IwaOi ff.]

▪︎ 29 ▪︎

- Mi -

▪︎ Iwazumi ▪︎

Kora reggel szólt az ébresztő, amit morogva kapcsoltam ki. Csukott szemmel tapogatóztam a kihűlt helyet magam mellett. Hunyorgó tekintettel realizáltam, hogy Oikawa tényleg nincs a szobában. Felültem, hogy megdörzsöljem szemeim. Ekkor megcsapott a tükörtojás és backon illata. Ásítozva lépkedtem ki a szobából, a konyha irányába. Kis mosollyal, megállva bejáratánál vettem észre, amint kapitányom reggelit készít. A serpenyő felett állva várta, amíg elkészül a tojás. Háttal volt nem látta, hogy mögötte vagyok. Vagyis csak azt hittem nem tudja, viszont a macska csupán tekintetével beárult.

▪︎ Meddig ácsorogsz még ott? -szólt, de nem fordult felém. Észbe kapva mögé sétáltam. Hátulról átkaroltam derekát és államat vállára támasztottam.

▪︎ Csak elvesztem a látványban. -súgtam fülébe.

▪︎ A reggeliébe? -viccelődött, pedig tudta, hogy őrá gondolok.

▪︎ A tiedbe! -előre nyúltam állához és magam irányába fordítottam fejét. Csókot adtam ajkaira, amit végül felém fordulva viszonzott is.

▪︎ Jó reggelt! -mondta miután elváltunk.

▪︎ Neked is. -simogattam oldalát.

Az éppen elkészült tojásra és hússzeletekre pillantottam majd láttam, hogy az elmaradhatatlan rizst is megfőzte mellé. Tökéletes! Halkan kuncogni kezdett.

▪︎ Látom, hogy majd' éhen veszel! -nevetett ki.
▪︎ Szedj elő tányérokat! -tolt a szekrény felé.

Mosolyogva megráztam fejem majd tettem, amit mondott. Megterítettem, aztán reggeliztünk.
Később összeszedtük magunkat és elindultunk az iskolába.
...

Nem tudom milyen érzés lehet. De biztosan szar, mert hiába van labda a kezében, hogy a fallal gyakoroljon; minket, többieket néz. Szemeiből ki lehet olvasni érzelmeit, amiket nyilvánosan ritkán engedne ki magából. Sóvárgott a háló mellett állni és feladni nekünk, vagy szerválni párat. De ez most lehetetlen volt. Bár a feladás még menne neki, hiszen az ujjainak semmi baja, de a többi mozdulat... fájdalmas lehet a számára.
Mielőtt Watari feladott volna nekem, egy pillanatra azt hittem Oikawa odarohan, hogy ő érjen a labdába. De miután hasonló gondolattal felpattant a kispadról, rögtön meg is állt. ...

Az edzés végén még mindig a labdát szorongatva ácsorgott ott ahol eddig is. Egy tapodtat sem mozdult. Miután mindenki elhagyta a pályát, odamentem hozzá, hogy felébresszem éber álmából.

▪︎ Hahó! -vállára tettem kezem, mire összerezzent. Kicsit aggódva figyeltem arcát.
▪︎Gyere, mára végeztünk. -körülnézett, hogy lássa; valóban mindenki elhagyta a termet. Megfogtam kezét, hogy akkor ténylegesen elinduljunk, de két lépés után megtorpant.

▪︎ Iwa-chan. Kérhetnék.. valamit? -nem kellett kimondania. Kérlelő tekintetéből tudtam mit akarhat.

▪︎ Rendben, de csak egyet! -mosolyogtam rá engedékenyen, de hangom szinte már-már fenyegető volt.

▪︎ Köszönöm. -azzal átadta a labdát és a háló felé indult.

Feldobtam, egyenesen fölé, majd, mikor az esni kezdett elindultam, ugráshoz készen. Boldogan nyúlt feje fölé, majd csillogó szemekkel egy könnyed mozdulattal felém irányította a labdát. Micsoda találat az üres pálya közepére. Szebbre nem is sikerülhetett volna. Párom boldog arckifejezéssel nézett a pattogó labda után. De, mikor az úgy döntött megáll, akkor kezeit maga mellé engedve kissé csalódott mimikára váltott.