EVERYTHING IS MY FAULT? [IwaOi ff.]

▪︎ 6 ▪︎

- Fussunk -

▪︎Iwazumi Hajime▪︎

Az elkövetkező két nap nem jött suliba. Azon kívül, hogy segítettem neki a tanulásban nem is nagyon beszéltük. Majd péntek reggel írt, hogy meg-e várom. Természetesen igen. Örültem, hogy végre jobban érzi magát. Így most újra együtt sétáltunk a suli felé. Végre többet is beszélt menet közbe. A sulihoz érve, viszont, amikor a kapuba fordultunk kicsit, mintha kedvtelenné vált volna. Benézve a kapun már közelített felé a levakarhatatlan végzet, egy tucat fangirl személyében. Mikor elénk értek én szokásosan tovább mentem, hogy előrébb bevárjam, de nem állt le cseverészni. Unott arcot vágva jött továbbra is mellettem áttörve a csalódott lányhadon.

• Nem állsz meg? -néztem rá értetlenül megállva, mire ő is erre kényszerült. Hátra nézett egy pillanatra és savanyú képpel válaszolt.

• Nem. Nincs kedvem hozzá. -mondta közönyös hangon. Szemeim nagyra nyíltak. Ez nem vall rá. Végre megjött az esze? Ásított egyet és felém pillantott. Rám viszont már mosolygott.
• Inkább menjünk a terembe! -bólintottam majd meg is indultunk.
. . .

Minden órán -legalábbis, amelyikeken egy teremben voltunk- kifelé bámult az ablakon. Csodálom, ha írt egyeltalán jegyzetet, amiből tanulhat. Délután edzésre menet a lánysereg újra próbálkozott, de az imént is mellőzve lettek. Kifejezetten furcsán viselkedik. Egész edzésen frusztrált volt. Több szervája is kiment a pályáról. Feladásain is éreztem a benne lévő bizonytalanságot.
Egész héten ilyen volt.

. . .

Szombat hajnalban keltem. Futni terveztem, amíg senki nincs az utcán.
Egy közeli park felé mentem, ahol egy lélek sem volt. Borús és hűvös volt az idő. Remélem nem fog esni.
Megálltam egy pad mellett a park közepén. Letettem kulacsom és kicsit nyújtottam. Lépteket hallottam hátam mögül. Elsőre nem foglalkoztam vele, gondoltam egy idegen, a reggel első áthaladója. De nem.

• Iwa-chan~! -jött egy erőteljes kiabálás nem messze mögöttem. Ezer hasonló közül is felismerem ezt a hangot.

• Te mindenhol ott vagy Flattykawa? -fordultam meg kifújva elhasznált levegőmet.

• Neked is jó reggelt. -durcázott be. Megállt mellettem. Felkaptam kulacsom és egy korty után kocogni kezdtem.

• Na mivan? Nem jössz? -néztem hátra a padnál ragadtra. Ő is futócuccban volt, gondoltam, akkor már együtt megyünk tovább.

• De.. de igen! -mosolyodott el egy bólintás után.

Mindkettőnknek van egy szokásos útvonala. Ez 90%-ban megegyezik. Épp egy kisebb folyó feletti hídon haladtunk, mikor lelassított, engem is arra késztetve. Pár lépéssel később álltam meg. Elnézett a felkelő nap irányába. Bár felhős volt az ég, a horizonton elég helyet szorított magának és színpompás fényeinek.
A korláthoz lépett és rátámaszkodott. Csak bámult a távolba. Odaléptem hozzá és háttal dőltem a fémnek. Miután kifújtam magam, felé néztem. Barna íriszei aranylottak a nap sugaraitól. Arca komoly, mégis szép. Hűvös szellő csapott hátba, de nem zavart a mellettem álló elemzésében.
Halkan nevette el magát és lefelé nézett a hídról.

• Ezt ne csináld, mert a végén még zavarba jövök Iwa-chan! -szólt halkan. Először nem értettem, de utána egy pillanaton belül rájöttem és elkaptam róla tekintetem. Észre vette.

• Honnan veszed, hogy téged nézlek? -néztem vissza rá kérdőre vonva.

Nem válaszolt csak megvonta vállait és tovább fürkészte az alattunk áthaladó folyót. Megfordultam és rákönyököltem a vasra. Most már csak lopva pillantottam rá szemem sarkából. Lassan mosolya elhalt arcáról. Szinte már pislogni is elfelejtett ezért meglengettem előtte kezem.

• Hahó~ föld hívja Oikawát! -hirtelen feleszmélt és rám kapta tekintetét.

• Mi az?

• Elbambultál.

• Ja.. bocs. -vakarta meg tarkóját. Ellépett a korláttól és felém mosolygott.

• Mit szólsz, ha fizetem a reggelid? -mutatott a híd túloldalán lévő kis büfére.

Eszem ágában sem volt ellenezni az ingyen kaját. Odasétáltunk a kis üzlethez és bementünk.
Kértünk egy-egy kávét és fullos szendvicset. 'Kawa fizetett és kimentük. A bolt előtt volt egy pad, oda ültünk le. Csendben eszegettünk. Az utcán egyre több ember jelent meg, és haladt el előttünk a járdán, vagy mögöttünk kocsival az úton.

• Kérdezhetek valamit? -fordult felém.

• Aha.

• Miért vagy velem.. kedvesebb mostanában? -erre kicsit lefagytam. Nem pont ilyen kérdésre számítottam.

• Hát.. nem tom. -néztem arébb.

• Mert.. csak úgy nem lesz ilyen az ember. Főleg nem te! -döntötte felém fejét.

• Talán annyira baj? Abba is hagyhatom! -kortyoltam kávémba.

• Nem muszáj, kifejezetten jól esik! -húzta ki magát.

• Ne érezd magad kitüntetve. -dőltem hátra.

• Pedig olyan.

• Hülye vagy. -forgattam meg szemem, de alig láthatóan mosolyogtam alatta.

• Na, de tényleg! Mivel érdemeltem ki? -semmivel. Komolyan gondolkoznom kellett. Mert csak úgy nem bökhetem oda neki, hogy tetszik. Meg, hogy komolyan aggódom miatta az utóbbi időben.

• Szükséged van rá. -ennyit jött ki. Felhúzta szemöldökeit.

• Tényleg? -nevette el magát, közben felém fordult.

• Igen! Látom, hogy valami nincs rendben veled mostanában. -váltottam komolyra.
•És ne mond, hogy nincs, mert feltűnőek a hangulat ingadozásaid.. Úgyhogy talán azért is. -egy darabig csak meredt maga elé.

• Is? -csak megráztam fejem, nehogy előálljon valami újabb hülyeséggel.

• Figyelj, csak jót akarok, ennyi! Valamint jól esne, hogy, mint legjobb barátodat, beavatnál, hogy segíthessek.

• De nem fogom. - más irányba tekintve sóhajtott.

• Ugyan, mégis miért nem? -támaszkodtam térdeimre. Hitetlen arccal fordultam felé. Erre nem válaszolt csak, mint, aki bedurcázott az úton elhaladó autókat kezdte bámulni.
• Ezt az egyet utálom benned. -ráztam meg fejem.

Jött a csönd, ami kezdett kínossá válni majd hirtelen roppanás, és az elviteles pohárka összenyomva. Szerencsére már üres volt.
Mindketten meglepődve néztünk rá. Főleg, mivel ez nem az én kezében történt. Talán még ő sem értette.

• Minden oké? -vetettem rá kissé aggódó pillantásokat.

• Szerintem.. én most hazamegyek. -azzal felált kidobta a szemetét a pad melletti kukába és elsétált. Mind ezt fapofával.

• Mi a frász? -álltam fel én is.
•Várj meg! -kiáltottam utána. Mikor beértem elmosolyodott. Ki érti?

• Megint nálam kötsz ki? -mondta kissé pökhendin.

• Tsh. -nemhogy örülne neki. Ezzel menekülőre fogtam és házáig kocogtunk.

▪︎Oikawa Tooru▪︎

Hazáig pár lépést lemaradva mentem. Így kicsit el tudtam gondolkozni.
Először Oikawának hív, majd elmondja, hogy szerinte szükségem van a tőle kapott hirtelen törődésre. Utána azt mondja, hogy "ezt az egyet" utálja bennem. Mi lelte, ami miatt ezeket kijelenti? . . .
*Mellesleg futás közben nem is olyan rossz így hátúlról.*