EVERYTHING IS MY FAULT? [IwaOi ff.]

▪︎ 30 ▪︎

- Repjegy -

▪︎ Iwa ▪︎

A múltkori beszélgetés fő témáját elmapoltuk. Másnapra mindketten átgondoltuk mit is akarunk.
Megtudtam, hogy az ő egyetemi évei legalább egy évet csúsznak a szülei válási- és az apja egyéb tárgyalásai miatt. De legalább több ideje lesz magára is, hogy lelkileg rendesen megerősödjön. Mindebben rengeteget fogok neki segíteni. Meg persze így az Argentína kérdést is jobban át tudja/tudjuk gondolni.

Én természetesen elkezdem a fősulit, amivel nemigen lőhetek mellé, szóval jókat remélek.

Mindezek után kétségtelen, hogy teljes mértékben hozzám költözött.

▪︎ * 1 és fél év múlva * ▪︎

▪︎ Tooru ▪︎

Egész nap otthon ücsörögtem, már nem is igazán tudom miért. Már épp alkonyati színt kezd felvenni az ég, mikor meghallom Penelope nyávogását a konyhából, ami igen ismerősen hangzott. A macska ott ül az ablakban és lefelé kukucskál. Egyik mancsát az üvegnek tapasztva, mintha mutatna valamire. Szokásosan odalépek, hogy én magam is meggyőződjek róla. Odakint a járdán Hajime közeledik. Fáradtam lépked. Innen fentről is tisztán látni, hogy telefonján pötyög valamit.
Ebben a pillanatban megrezzent a telefonom. Hát persze. Az elmaradhatatlan "Érkezem" üzenet.

Levéve a cirmost az ablakból, küldöm arébb majd elfordulok kitölteni a nemrégiben elkészült kávét. A kedvenc bögrékben a lehető legjobb módon elkészítve. Aztán a kilics elfordul.

▪︎ Megjöttem! -szólt, mikor belépett az ajtón. Megvártam míg beljebb ér majd elkaptam egy csókra.
▪︎ "Én is örülök, hogy hazaértél, hogy telt a napod...köszönöm kérdésed". -ajkaimra morogva figurázott ki miután elengedtem.

▪︎ Szia~...milyen volt? -nevettem ki halkan és rákérdeztem napjára.

▪︎ Csak a szokásos hajtás, de nem vészes, kössz. -forgatta meg szemét. Már épp feltenni készültem a következő kérdést, ám megállított.
▪︎ Viszont, ha megkapom az életmentőt, azután adnok valamit. -nézett át vállam felett a konyha irányába, az illatokból és megszokásból jól tudva; mivel várom.

Elbaktattunk a konyhapultig és jóleső kortyot vett a feketéből. Ettől állandóan, mintha visszatérne belé az élet.

▪︎ Azt hittem én vagyok neked az életmentő! -fontam össze karomat magam elött.

▪︎ Hát, ha ilyen finom kávét főzől nekem, akkor van vetélytársad! -ugratott.

▪︎ Hé! -boxoltam vállon.

▪︎ Nyugi. -kapta el kezem mielött visszahúzhattam volna.
▪︎ Te vagy az első helyen.

Letette a csészét majd magához ölelt. Ez hiányzott ma nekem. A reggeli, lusta, elköszönő csók után üres maradt nélküle a lakás. Nélküle nem is tudtam visszaaludni. Csak a macska dorombolását halgattam.

Lazított karja tartásán és én is kiegyenesedtem. Leengette egyik kezét és farzsebébe nyúlt. Elővett egy keskeny borítékot és orrom elé emelte.

▪︎ Ez meg mi? -döntöttem meg fejem.

▪︎ Az, amit már egy ideje halogatsz. -fogta meg kezem és beletette tenyerembe.

Lassan elkezdtem kihajtani a papírt. Amint kezembe került a repjegy összeszorult a szívem. Tényleg eljött az idő, hogy itthagyjak mindent?

▪︎ Iwa... -letört tekintetem cikázott arcán.

▪︎ Én se akarok távol lenni tőled, de Argentína nem várhat rád örökké. -simított felkaromra.

Gondolkodtam a dolgon. Már egy hónappal ezelött el kellett volna induljak. De nem tettem.
Viszont, ha valóban el akarom érni az álmaim, és ténylegesen a legjobbá válni, akkor muszáj ezt meglépnem. Bizonyos áldozatok árán.

▪︎ A távolság veszélyes, ugye tudod!? -szinte már könnybelábadt szemekkel álltam elötte.

▪︎ Ha kell minden nap, éjnek-évadján fentleszek, hogy videochateljünk, vagy akár csak felhívj! És te is tudod, hogy megteszem. -bizonygatott.

▪︎ Tudom. -vettem keserű mosolyt számra és elfordítottam fejem.

▪︎ Akkor? Jövőhéten irány Dél-Amerika? -emelte meg állam, hogy újra ránézzek.

▪︎ Utállak azért, amiért elküldesz. -kissé rosszalló pillantást vetettem, de végül megtörten vállára hajtottam fejem. Megadtam magam.
▪︎ Köszönöm. -motyogtam, szinte már durcásan.

▪︎ Tudtam, hogy nem adod fel. -karolt át egyik kezével.

Hosszú perceket töltöttünk ebben a pozícióban a konyhapultnak dőlve. Eközben észrevettem, ahogy a lemenő nap befurakszik az ablakon. Ebben a szögben csak karunk egy részét világította meg. Azt a kezünket, amelyikek összekulcsolva lógtak mellettünk. Rajtuk a karkötőkkel, amit még 18. születésnapomra kaptam tőle. Azóta, ha nem volt muszáj, egyikőnk se vette le. Büszkén tovább pillantottam, valami pontot keresve, amit bámulhatok a kellemes érzés közepette. Tekintetem a halvány színű falon akadt meg, pontosabban egy csillanáson. A karkötők kis bilétáinak fényvisszaverődése volt az. A rajta lévő régi mezszámaink tükröződése ott lebegett elöttem.
Átélt emlékek ezrei özönlöttek belém és akaratlanul is sóhajtottam egyet.

▪︎ Azért, ha odaérsz, nehogy elszálljon veled a ló! Az itthoni csapat elég erős lesz a következő években. -viccelődött.

▪︎ Meglátod, nem veszítek ellenük.. se ellened! -felkapva fejem erősködtem.

▪︎ Szeretem ezt az arcod.

▪︎ ?

▪︎ Etökélt.. ambíciózus. -vont vállat.
▪︎ Ez vagy te. -csókolt homlokon.

▪︎ Hmp. -a majdnem nevetésemből csak egy mindenért hálás mosoly lett.

De persze a meghitt pillanatot gyomrom korgása ketté szelte.

▪︎ Vacsi? -tette fel a kérdést, hasonló emésztőrendszeri érzelmekkel barátom.

▪︎ Légyszi! -szinte nyüszítettem. Belelát a fejembe.

---------------------------------

Eyo~ everybody!

Tudom.. rövid rész, sry🥲 de remélem a lényeg lejött.
But! A következő már az epilógus lesz🤷‍♀️ Viszont ahhoz képest lehet az hosszabra fog sikerülni... csak a szokásos -> rövidre tervezem, de hosszú lesz... (ez magára a könyvre is igaz xd)

(Bocsi ha maradt benne hiba, késő van, és hosszú napom volt.)

Na, de remélem tettszett 😉🤍