EVERYTHING IS MY FAULT? [IwaOi ff.]

▪︎ 12 ▪︎

-Nem normális dolog?-

▪︎Iwazumi Hajime▪︎

• Menj csak! -engedett be maga előtt kis lakásába.
•Mm~.. mindjárt jövök! -azzal eltűnt a bejáratból. Nem tudtam mit csinál, de hagytam. Lecuccoltam a nappaliba és kényelembe helyeztem magam.
•Éés most már a kisasszony is itthon van! -tette le a macskát beljebb érve. A szomszéd néninél húzta napjait, amíg odavoltunk.

Körbenézett a szőrgombóc és mikor meglátott iderohant. Lábamhoz bújt és dorombolni kezdett. Ezt még viseltem. Úgy ahogy. Aztán felugrott mellém és körbe szimatolás után oldalamba rejtőzve bújt volna meg.

• Ne szőrözz össze. -toltam arébb. De az nem tágítva mellőlem visszajött. Újra eltoltam.

• Ne légy szívtelen Iwa-chan. -jött meg a kapitány, miután lepakolt szobájában.

• Nem vagyok, csak nem akarok macskaszőrben úszni.

• Jólvan na! -vette ölébe a megsértődött állatot.
•Csak kedveled Iwa-chant igaz? -emelte maga elé a szőrmókot.
Az nyávogott egyet és mancsával gazdája arca előtt legyintett. Mintha csak helyeselni akarna. Le se tagadhatná, hogy ő nevelte.

Visszatéve kedvencét ölébe, a távirányítóért nyúlt és bekapcsolta a tv-t. Egyből a sportcsatornára váltott. Eközben az cirmos végig engem méregetett. Égetett kék szemeinek villogása. Kezeim ölemen nyugodtak, de tenyerem felfelé fordítva, magamhoz hívtam.

• De csak egy kicsit. -mondtam monoton hangon, alig pillantva rá. Az pedig kiugorva gazdája karjai közül átpattant hozzám. Oldalára téve egyik kezem kezdtem óvatosan simogatni. Szemem sarkából láttam, ahogy a feladó felém nézve elmosolyodik.
...
Egy ideig beszélgettünk, mikor csöngettek.

• Ha a srácok azok, akkor csúnyát mondok! -kiáltottam a barna hajú után, aki igyekezett ajtót nyitni.

• Nem, ők szóltak volna! Meg minek jönnének, ha egész hétvé.. -szólt vissza. Hallottam amint ajtót nyit.
• Most nem alkalmas. -kezdte a párbeszédet köszönés nélkül.

• Ugyan, csak pár percre. -kérte egy férfi hang.

• Légy szíves, hagyjatok békén! -csapta be a bejáratot.

• Kik azok? -léptem utána. Már háttal állt az ajtónak.

• Senkik! -kapta fel fejét.

• Ha a szüleid, akkor engedd be őket! -tettem karba kezem.
•Elmegyek, hogyha zavarok.

• Mi? Nem, ne menj sehova, csak.. amúgy sincs kedvem most hozzájuk. -eresztette meg vállait. Ekkor újra csöngettek.

• Tudod mit? Ez az első és az utolsó, hogy megmentelek tőlük!

Engem is meglepett, amit mondtam. De főleg az, amit csináltam. Lekaptam pólómat és csuklón ragadtam a feladót, aki világát nem tudta, úgy ledöbbent. Odaléptem vele az ajtóhoz és kinyitottam. Az előtte álló házaspár már épp szólt volna, de, amint meglátták, hogy nem a fiúk áll előttük beléjük fagyott a szó.

• Iwazumi-kun? -kérdezett rá a nő.

• Mhn. Szép napot! Rég találkoztunk. -eresztettem feléjük egy félmosolyt.

• Iwa.. nem muszáj! -szólt mögülem halkan, lehajtott fejjel. Kiszabadítva csuklóját kétkézzel ráfogott tenyeremre. Vissza akart húzni a lakásba.