Hope

3. - Hope -

Erőnek erejével kellett megerőszakolnom a tüdőm,hogy ismét oxigént juttassak a szervezetembe. Évek óta, hosszú évek óta nem jött ez az érzés. Minden igyekezetem benne volt az elmúlt időszakban, hogy ne is gondoljak ilyenre, de ez a nő...gyönyörű. Nem tudnám szavakkal kifejezni. Milyen groteszk, pedig melyik másik szakon lehetne ha nem ezen?! Hosszú, sötét, már-már éj fekete haja lágy hullámokban omlott a vállára, a szemei innen, több méter távolságból is igéztek. Ott és annyira domborodott, ahol és amennyire kell. Egy kötött őszi, egyenes, testre simuló, éppen térdig érő szürke ruhát viselt, hozzá illő blézer kabáttal, női irattáskával, fekete cipővel. Csinos volt. Nagyon csinos. És nagyon fiatal. Alig tűnt 30-nak, de még az is lehet,hogy annyi sem. Ahogy az asztalához ment nem nézett senkire. Lerakta táskáját, elővett pár papírt, megkerülte az asztalt, majd egy gyors mozdulattal végig nézett a termen. Mivel a hír, hogy új tanárt kapunk úgy terjedt, mint a futótűz, ezért betöltöttük a teret, alig volt egy-egy szabad lyuk a széksorokban. Finom mozdulattal beletúrt a hajába, megköszörülte a torkát.

- Jó reggelt kívánok mindenkinek! A nevem Nina Anderson és, mint azt bizonyára már sokan tudják, én fogom a mai naptól tartani önöknek az irodalom előadásokat. A professzor úr minden szükséges információt átadott annak érdekében, hogy ne sérüljön a tanterv, így mondhatni onnan tudjuk folytatni, ahol abbahagyták 3 hete. Bár nem tűnik soknak, de mivel csak kiesett pár hét, ezért nem húznám sokat az időt, így a bemutatkozó kört felgyorsítva, én olvasom a névsort, Önök jelentkeznek, amikor meghallják a nevük, hozzáteszik,hogy van e céljuk a szak elvégzésével vagy sem, majd haladunk tovább. Rendben? Nos, akkor... Jaj még valami, a professzorhoz hasonlóan magam is szeretek kinevezni valakit, ha történik valami, vagy változás lenne a témákban őt értesítem, és nem kell a kör üzenetekkel foglalkoznom, ha jól látom, ez a személy eddig - belenézett a papírjába, majd vissza- Hope Mitchel, kérem jelentkezzen és nyilatkozzon, hogy továbbra is vállalja, vagy válasszak valaki mást?

Gepárd sebességgel lendítettem a kezem a magasba, viszont, mintha beszélni elfelejtettem volna, ahogy találkozott a tekintetünk.

- Nos, vállalja, vagy sem? Nem gond, ha nem szeretné tovább, csak haladjunk kérem.

- I.... Igen. Természetesen vállalom továbbra is.

- Nagyszerű. Órák után kérem, keressen meg az irodámban, és egyeztetünk. Köszönöm. Nos, akkor haladjunk is, mert mára már terveztem egy témakört átnézni, és már így is sok időt elvesztegettünk. Még egyszer találkozott a tekintetünk, és mintha egy nagyon halvány mosolyt láttam volna a szája szélén, de lehet, hogy totál más világban vagyok...

Sorra bemutatkoztunk, és még engem is meglepett, hogy mennyire egy töltelék dologként kezeli az évfolyamunk a szakot. Elenyésző számban vagyunk akik célirányosan választottuk ezt, és magas számban, akik csak időhúzás miatt, vagy csak,hogy legyen papírjuk. A részemről, mióta megtanultam olvasni, az én menedékem az olvasás volt. Számtalan zűrös éjszakán segített át, amikor a részeg anyám és a bedrogozott apám azon versengtek ki tud nagyobbat ütni vagy rúgni a másikba. A könyvek nem kiabáltak, nem bántottak. Megöleltek, és befogadtak. A történetek által egy kicsit kiszakadtam az erőszakos közegből. Így nem volt kérdés, hogy a középiskola elvégzése után hova tovább. A történtek ellenére évfolyam elsőként zártam, és ösztöndíjjal kerültem be az állam egyik legjobb egyetemére. Büszke voltam. Nem azért mert nagyképű lennék, de boldogsággal töltött el, hogy képes voltam összpontosítani, és a sok negatív mozzanat ellenére is képes voltam tenni annak érdekében, hogy felvételt nyerjek.

- Szuper, örülök, hogy ilyen nagy számban jelen vannak, bízom benne, hogy ez a közeljövőben is így marad. Előre bocsájtom, hogy nem tolerálom a hiányzást. Amennyiben nincs orvosi papírjuk, ne próbálják meg nekem bemagyarázni, hogy éppen miért nem tudtak megjelenni az órán. Bármi kérdés, vagy haladhatunk tovább? - térített magamhoz gondolataimból újdonsült oktatónk.

- A tanárnő hány éves? Elnézést ha indiszkrét a kérdésem, de bizonyára Ön is tisztában van vele, hogy nem, vagy csak alig néz ki idősebbnek egyik másikunknál? - tette fel az érdekes kérdést Gabe. Ha tippelni kellett volna, tuti őt mondtam volna, hogy illetlent kérdez. Nagyon nem ismeri néha a határokat.

- Igen indiszkrét a kérdése Mr. Gibson, és ha lehet egy tanácsom, a későbbiekre vonatkozó béke megtartása érdekében kérem, ezt a stílust mellőzni. De tekintve, hogy most találkozunk először, és az egyetemen is új vagyok, ezért most elmondom, hogy 28 éves vagyok, magna cum végeztem 2 éve és azóta oktatok is. Amennyiben érdemi kérdés nincs akkor haladjunk.

---

Nem viccelt Nina Anderson amikor azt mondta, hogy haladunk tovább. A kézfejem görcsöt kapott mire az előadás végére értünk. Tempós, de az előadás módja remek. Hiányzott már ez a pezsgés. Szegény prof, nagyon kedves és nagy tudású, de azért már érződött a kor. Előadások után miután nagy nehezen kiderítettem, hogy merre található Mrs. Anderson irodája, pár másodperc hezitálás után halkan bekopogtam.

- Szabad.

- Jó napot kívánok. Hope Mitchel vagyok a 3. évfolyamból és kérésére jöttem, hogy egyeztessük a kapcsolattartási adatokat.

- Igen, igen, tudom ki maga. Köszönöm, hogy megkeresett. Kérem, üljön le. Ezt a dokumentumot gyorsan lezárom, és utána kezdhetjük is. - Ezzel vissza is fordult a laptopja felé, és elmélyülten gépelt tovább.

Így, hogy kicsit közelebbről megtudtam nézni, még gyönyörűbb volt. Ragyogó bőre, íves ajkai, finom vonalú nyaka, jaj nekem, Hope állj le. Mielőtt elfeledkezve magamról belebámultam volna a dekoltázsába inkább a szobát kezdtem el felmérni. Kisebb egységekben sorakoztak a karton dobozok a helységben. A bal oldalon elhelyezkedő könyvespolc még üres volt, de biztos vagyok benne, hogy a sok doboz megannyi könyvet rejt. Tovább haladva, a kis kanapé mellett egy nagy utazó bőrönd állt. Ennyire új lenne? Még a városban is? Aztán megakadt a szemem egy váratlan dolgon. Egy kis plüss nyúl. a bőrönd tetején ült. Basszus. Gyereke van? De hisz olyan fiatal. De mivel nem vagyok Gabe, ezért azt hiszem ezt nem fogom megkérdezni.

- Köszönöm a türelmet. Ide írja fel nekem kérem az e-mail címét, lehetőség szerint a telefonszámát is. Ezek itt az én elérhetőségeim. Kérem, csak akkor használja, amennyiben én keresem, és ne adja tovább senkinek. Jövőhéten új anyagba kezdünk. Az ehhez szükséges jegyzet alapokat az este tovább küldöm önnek, kérem, gondoskodjon róla, hogy mindenkihez eljusson.

- Természetesen. Köszönöm, és egyértelmű, hogy nem adom tovább a kontakt adatokat. -válaszoltam, görcsösen figyelve, hogy ne kezdjek el ismét dadogni, mert a végén még azt hiszi, hogy nem vagyok teljesen ép...

- Remek, akkor tulajdonképpen át is beszéltük, amit kell. Köszönöm Hope, hogy továbbra is vállalta a feladatot, nagyban megkönnyíti ezzel a munkám. Apropó Munka, jól emlékszem a prof jelentéséből, hogy ő volt az Ön konzulense? A szabadidőm limitált, ezért arra kérem, jövőhétig gondolja át, hogy velem szeretné e tovább folytatni a munkát, semmi baj, ha nem, csak tudjak róla. Van bármi kérdés?

- Igen, a professzor úrnál voltam, és szeretném Önnel folytatni a munkát. Eleve a lezáró szakaszban voltunk már, így úgy gondolom, hogy nem lesz velem sok gondja.

- Valóban? de még van két szemesztere, nem?

- Igen, az évfolyamnak valóban, azonban én párhuzamosan csináltam tárgyakat, így a májusi vizsgaidőszakban már csak két vizsgám marad összesen.

- Nahát. Most meglepett. Láttam a feljegyzésekből, hogy kiváló eredménnyel kapott ösztöndíjat, de erre nem gondoltam. Szép. Jó magam is párhuzamosan vittem. Kíváncsian várom a közös munkát. - Erre már nem tudtam mit mondani, de azt hiszem kicsit elpirulhattam, mert megértően rám mosolygott, amitől egy kicsi pillangó raj költözött a gyomromba. A pillanatnak a telefonja csörgése vetett véget, hála az égnek, mert kezdett ciki lenni.

- Ó, elnézést, egy fontos hívás. Köszönöm Hope, este küldöm az anyagot. Jövőhéten találkozunk. Viszontlátásra. - És már nem is hozzám beszélt tovább. - Igen? Szia Weston. Persze, semmi gond, épp most végeztem, várlak titeket, alig várom, hogy lássam a kis hercegnőm.

Eddig hallottam, csendben, egy intés mellett kiosontam az irodából, és megcélozva a parkolót útnak indultam, hisz Sarah már vár rám. Szóval mégis van gyereke, nem tudtam, hogy miért fontos ez, de az biztos, hogy nem töltött el jó érzéssel....