Hope

35. - Hope -

Csend fogad a házban, így minden bizonnyal Nina még alszik. Óvatosan felmegyek az emeletre és halk léptekkel közelítek a szoba felé. Ha még aludna bármennyire is nem akarom, de felkeltem, mert biztosan mérges lenne magára, ha nem menne már reggel a kórházba, hogy tudjon beszélni Weston kezelő orvosával. Óvatosan benyitok a szobába, és bár már a másik oldalán fekszik, de még mindig alszik. Nincs szívem felkelteni, ezért úgy döntök, hogy amíg megcsinálom a reggelit, addig még hagyom egy kicsit pihenni. Mielőtt a konyha felé veszem az irányt bemegyek Mira szobájába és összepakolom az ágyát. Most egy hercegnős ágynemű van a terítéken, nagyon csajos, meg kell hagyni, imádom. A párnákat szép rendbe állítom az ágy tetején, a pizsamáját összehajtogatom és a fürdőbe viszem. Most már jöhet a reggeli készítés.

Lefőzöm a bekészített kávét, nem árt a második, majd Ninának is készítek utána egyet. Tojást veszek elő a hűtőből továbbá bacont és zöldségeket. Egy rántottát talán képes vagyok finomra összehozni. Előveszem a headsetem, hogy amíg előkészítem a hozzávalókat tudjak pár szót váltani Sarah-val. Bizonyára még alszik, hisz neki sincs reggel órája vagy dolga, de majdcsak nem fog haragudni amiért ilyen korán zaklatom. Különben is, ő kötötte a lelkemre, hogy hívjam, ahogy tudom, hát én most tudom. Pár csörgés után álmos hang szól a fülembe, miközben a tojásokat ütöm le egy mély tányérba.

-Halló, ki vagy és miért hívsz hajnalban?

-Én vagyok, és bocsi, de te magad mondtad, hogy hívjalak, ahogy tudlak.

-Néha igen felelőtlen kijelentéseket tudok tenni. De ez esetben ez nem az volt, jól tetted, hogy hívtál, ne törődj a hisztimmel. Mesélj, mi újság? Hogy van Weston? Tudtatok meg valamit? És Nina? A kis Mira?

-Most keltél fel és már jobban pörög a nyelved, mint az enyém, aki már negyed hat óta fent van.

-Jézusom, az még éjszaka, erről nem is akarok többet hallani. Na? Szóval?

-Weston nincs jól. Amennyit eddig tudunk, hogy nem segítenek neki a folyamatos vérátömlesztések, leálló félben van a veséje és a szíve is szarakszik. Hogy egy kicsi nyugalomhoz jussanak a szervei, altatják. A kezelésekre egyrészről jól reagál, viszont a legyengült immunrendszere nem bírja. Ezeket az infó morzsákat az éjszakai ügyeletes mondta csak, majd ma lehet beszélni a tényleges kezelőorvossal, így majd talán akkor többet tudunk. Nem akart sok olyat mondani, ami egyértelmű lenne, de van egy olyan érzésem, hogy ez sajnos csak még rosszabb lesz, és megöli a lelkem a tudat, hogy mit kell még átélnie Ninának és nem tudok neki segíteni.

-Édesem! Dehogynem tudsz neki segíteni. Ne hülyéskedj már. Az a legnagyobb segítség, hogy most ott vagy vele és neki. Segítesz nekik a puszta jelenléteddel és támogatásoddal. Biztos vagyok benne, hogy efelől Nina is így vélekedik. És hogy viseli? Mármint Nina.

-Nem jól. Persze mondani nem mondja, sőt, tulajdonképpen amióta eljöttünk a kórházból, alig beszélt, beszéltünk, de látom rajta, hogy borzasztóan megviseli. Hajnalig forgolódott mellettem, talán 3-4 között sikerült elaludnia, akkor érzékeltem, hogy már nem mocorog és egyenletesen szuszog. Így nem tudom, hogy fog-e haragudni érte, de nem keltettem fel, egymagam készítettem el a Mirát az óvodába, vittem el és most, hogy visszaértem készítek reggelit neki és majd csak utána keltem fel. Nem volt szívem ennyire rövid alvás után felrázni.

-Jól tetted Édesem, hagytad, hogy kicsit tudjon pihenni, biztosan nem fog haragudni, sőt, hálás lesz. Tudom, hogy ez egy eléggé szar helyzet, de azért el kell, hogy mondjam, az örömmel tölt el, hogy ennyire beengedted Ninát a szívedbe és a lelkedbe. Látszik, hogy mindketten a végletekig szeretitek egymást és ez csodálatos. Innye, a picsába, hogy esne rád az öregapám fogsora nyitott szájjal. Bocs, Szivi, bocs, belerúgtam a asztal lábába, és meg lehet, hogy eltört a lábujjam, de ne is törődj velem. És milyen volt anyukásat játszani pláne korán reggel, mennyire voltál elveszve?