Hope

38. - Hope -

- Mi történt édesem? Mi a baj? – Érzékelem tompán, ahogy Nina kérdésekkel bombáz, hallom a kérdéseket, érzem, ahogy a karjaiba vonva simítja a hátam fel és le, viszont képtelen vagyok megszólalni. Minden egyes porcikám rázza a remegés és olyan mélyről jövő sírás tört fel belőlem, amit talán még sohasem tapasztaltam. Nem is tudom, hogy miért sírok. Ideges vagyok, és félek, de nem igazán lenne okom ennyire sírni. A fő kérdés, hogy a múltam vagy a jövőm siratom?!

- Én...

- Sh, itt vagyok, Hope, itt vagyok. – Nina bársonyos hangja és az ölelése hosszú percek után eléri, hogy végre normálisan kapok levegőt és talán képes leszek megszólalni, mert muszáj leszek. Úgy döntöttem az elmúlt pár percben, hogy nem lesz több titok. Nina a legfontosabb ember az életemben, szeretem őt, nem titkolhatok tovább előle semmit. Csak bízni tudok benne, hogy együtt, közösen ezt is megoldjuk, és végre tovább tudok, tudunk lépni.

Nina egy, már sokadik zsebkendőt nyom a kezembe, amikor bátortalanul felnézek, és a szemében egyszerre látok szomorúságot, bizonytalanságot, kérdéseket, félelmet és féltést. Istenem, és Szentek, hogy én mennyire szeretem ezt a nőt. Még egyszer kifújom az orrom, megtörlöm a szemeim és nehezen, de belekezdek.

-Köszönöm. És ne haragudj. Nem is tudom mi ütött belém, hogy ennyire kiborultam. Tényleg sajnálom, viszont annak örülök, hogy legalább elértem az irodádig, és itt ért utol. Az óra utolsó pár percében rendületlen csörgött a telefonom, persze csak rezgőn, és én ezzel nem is szoktam foglalkozni, mert általában Sarah hív valami kis apróság miatt, de most zsigerből éreztem, hogy elő kell halásznom a telefont, egyfajta megérzés, ha úgy tetszik. A nyomozó volt az, aki annak idején rengeteget segített és ő csak akkor keres, ha nagyon muszáj. Az apám meghalt a börtönben. Felakasztva találtak rá a közösségi fürdőben, de a látszat ellenére nem feltétlen hiszik, hogy öngyilkos lett. Ahhoz, hogy mindent érts, egy kicsit ki kell egészítenem a múltam történetét, amit elmeséltem neked. Amikor az apám azt tette, amit, gyorsan elkapták, mert ideje sem volt elmenekülni. Minden egyértelmű volt, nem volt kérdés, hogy elítélik. Ami viszont később derült ki, hogy apám egy igen kiterjedt és nagy droghálózat tagja volt, mondhatni a drog főnök egyik jobb keze. Tudhattam volna, hiszen megannyi csomagolás és minden egyéb illegális dolog történt nálunk, de én ezekről inkább nem vettem tudomást. Miután apámat lecsukták és én is kezdtem felépülni a rehabilitációnak hála, ez a kedves nyomozó megkeresett és felvázolta, hogy sajnos nem feltétlen vagyok továbbra sem biztonságban. Elmondta, hogy anyám felszívódott, valószínűleg ennek a bizonyos górénak a szárnyai alá menekült érezve, hogy nagyon rezeg a léc, vagy a másik eshetőség, hogy maga a főnök tartja magánál, mert apám, mint utóbb kiderült egy beépített embernek hála, elég nagy összeggel kopasztotta meg az évek alatt. És ezek az emberek, amit többek között soha nem néznek el, az az, ha valaki becsapja őket. Röviden, én tanúvédelmi programba kerültem, új nevet kaptam, és itt kezdtem új életet, több ezer kilométerre onnan, ahol felnőttem és ez az egész történt. Kérlek, ne haragudj, hogy eddig nem mondtam el ezt, de nem volt szabad. Ez nem játék és szigorú szabályok is vannak erre. Nina, erről senki sem tud, csak a nyomozó és a felesége. Mindenki Hope Mitchel-ként ismer, vannak emberek, akik tudnak apám kegyetlenségéről, de a valódi események felét sem osztottam, oszthattam meg senkivel. Most a nyomozónak elmondtam, hogy van valakim, és nem fogom szó nélkül itt hagyni, de kérlek értsd meg, hogy ez kettőnk között kell, hogy maradjon.

- Persze, ez nem is kérdés. Nem igazán tudok most erre mit reagálni. De mi az, hogy itt hagyni? Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy el kell menned? Mi az amit még nem mondtál el? Veszélyben vagy? Miért gondolják, hogy apád nem öngyilkos lett? Mondanám, hogy sajnálom, de nem lenne igaz. – ereszt el egy nagyon halvány szomorú mosolyt, miközben felsegít, és a kanapén foglalunk helyet egymással szemben, egymás kezét fogva.