Hope

13. - Nina -

- Hihetetlen tehetséges vagy! Miért nem kezdtél még ezzel valamit? Ezeknek egy rendes kötetben a helyük, és legalább egy példány kellene, hogy legyen minden egyes ember polcán. Komolyan, Hope, miért? - érdeklődöm, mert tényleg nem értem.

A megérkezése után körülbelül 10 percig tartott a visszafogott, már-már megszeppent társalgás, utána viszont, mintha régi barátok lennénk, csak úgy ömlöttek belőlünk a szavak. Épp a talán harmadik, vagy negyedik pohár borunkat kortyolgatjuk az erkélyen, takaróba burkolózva, és Hope verses füzetét tanulmányozom. Véletlen szólta el magát, hogy régóta ír, és nagyon sok, de sikeres győzködés után kihozta az egyik füzetét. A versei egyszerűen elképesztőek. Mindegyik egy külön történet, tele fájdalommal, segélykiáltással, keserűséggel, de mégis érezni bennük a reményt. Érzem, hogy ezek a versek a merev vázai az előttem ülő, gondolataiba merülő lánynak, de úgy döntök, nem kérdezek többet, mert félő, amit eddig kinyitott most hirtelen újra becsukná, és megtörne a jelenlévő varázs. Szép szemeivel a távolba mered, ajkait finoman rágcsálja, a haját leheletnyit mozgatja a beforduló szellő, és elemi erővel tör rám az érzés, hogy megérintsem. Már fel is emeltem a kezem, amikor hirtelen megköszörüli a torkát, iszik egy kortyot és szóra nyitja a száját. Így észrevétlen visszahúzom a karom, hálát adva magamban, hogy nem csináltam hülyeséget.

- A szüleim nem éppen az év apa és anya jelöltjei voltak. Nem szeretnék, és nem is tehetem, hogy részletesen belemenjek, de az életem, egészen 6 évvel ezelőttig ezeken a füzet lapokon fekszik. Túlságosan én vagyok, túlságosan személyes ahhoz, hogy a világ elé terítsem. És egyébként is, egyáltalán nem annyira jók, csak elhomályosította az ítélőképességed a bor. - kuncog fel édesen, és én veszem a lapot, hogy ennyi volt a komoly hangvétel, az ajtók záródtak.

- Semmi baj nincs a szakmai meglátásommal, egyébként is, ne kérdőjelezd meg a konzulensed véleményét! - kacsintok rá, magam is meglepve a kacér hangsúlytól.
- Igenis, értettem Miss Anderson, ahogy óhajtja. - folytatja az élcelődést. Ó, ha sejtenéd, hogy épp mit óhajtok..
-Más téma, szerinted is egy elviselhetetlen ficsúr az a Gabe gyerek a csoportodban? Komolyan, alig bírom ki óráról órára, hogy ne vágjam ki, és küldjem melegebb éghajlatra.
- Óó, igen, ő ilyen. Nagyon szabadszájú, nagyon merész, nagyon gazdag.
- És te nagyon bejössz neki.
- Mi?! Én? Dehogy. Vagyis, lehet, mert jó párszor elhívott már randizni. De szerintem megértette már, hogy nem szeretnék.
- Nem vonz a felhőtlen gazdagság, és a bár szélcsap, szemtelen de fess személye?
- Nem, egyáltalán nem az esetem.
- Milyen a te eseted?
- Hát, nos, nem ilyen. Nem is tudom. Nekem nincs olyan. Mármint biztos van, de nem igen foglalkoztam ezzel az utóbbi években. Ha ideje lesz, majd úgy is tudni fogom.
- Utóbbi években? Hope, 24 éves vagy, milyen évek? De voltál már szerelmes, ugye?
- Igen, egyszer. Nagyon. De nem lett jó vége. Történtek dolgok, ami után nekem el kellett költöznöm. Sajnos nem állt módomban személyesen elköszönni tőle, így egy levelet írtam.
- Értem, vagyis nem teljesen, de gondolom nem véletlen beszélsz ilyen rébuszokban. És ezután, vagyis azóta nem gondoltál arra, hogy felkeresed? Ha jól értem nem volt igazi lezárás.
- gondoltam rá, de ez túl bonyolult, mint mondtam, vannak dolgok, amiket egész egyszerűen nem tehetek meg. Ez is egy ilyen dolog. Hiszem, hogy Ana talált magának egy lányt, aki annyira szereti és vigyáz rá, amennyire megérdemli.
- Ana... Irónikus. Az én exem, Nicole egy Ana nevű lánnyal csalt meg.
- Ó, sajnálom, nem is tudom, mit mondhatnék erre. A megcsalás a lélek elleni gyilkosság az biztos. De afelől biztosíthatlak, hogy nem az én volt barátnőm, Ana volt, mert legjobb tudomásom szerint ő visszaköltözött Oroszországba a családjával.
- Áh, szóval nem tehetsz meg dolgokat, de azért informátorod van, mi? Cseles - lököm játékosan meg a térdét a térdemmel. Annyira szép, mikor nevet.
- Nem, félreérted. Nincs informátorom. Legalábbis nem úgy van, ahogy gondolod. De hagyjuk is ezt a lehangoló témát. Hány csomag gyöngyöt rendeltetek?
- Huh, hallod, ne is kérdezd. Nem tudom. Komolyan mondom, vagy három óra hosszán keresztül válogattunk. Szörnyet teremtettél.
- Nagyon tehetséges. És igazán okos kislány. Egyáltalán nem tűnik négy évesnek. Persze a csöppsége alapján de, na de az esze, a 10 éveseket megelőzi szerintem. Hogy viseli az apukája betegségét?
- Őszintén? Szerintem ő viseli a legjobban. És nem azért mert gyerek, és nem fogja fel, hanem azért, mert akkora a hite és a pozitivitása, amivel minket, felnőtteket kenterbe ver. Mindig van egy jó mondata. Elég intenzíven éli meg a dolgokat, így nagyon tud szomorú is lenni, és keservesen, szívet rázóan sírni, de a másik oldalról ugyan ekkora erővel tud örülni a legapróbb jónak. Elmondhatatlanul büszke vagyok rá. Tudod, az anyukája egészen pici baba korában elhagyta öt és a bátyám. De Weston annyira jó apukája. Persze ebben én is segítettem, hisz engem is ő nevelt fel kvázi. Tini koromban elvesztettük a szüleink, így csak ketten maradtunk. A borsó meg a héja, a dió meg a béle. Szóval, igen, visszatérve, nehezen, de szuperül viseli Mira ezt az egészet. Bízom benne, és hiszem, hogy az a sok szeretet és remény ami körül veszi a hármasunk segít. Nincs rajtuk kívül senkim. Vagyis van egy nénikénk, de hozzá soha nem kötődtem, nem is beszélünk sokat.
- mint mondtam, én itt vagyok. Bármikor, bármi miatt fordulhatsz hozzám, és ezt teljesen komolyan gondoltam. - mondja, majd finoman megsimitja a comjaimon nyugvó kezem, miközben a tekintetünk egymásba veszik. Hüvelykujjammal finoman simítom bársonyos bőrét a kézfején. Először érzem tudatosan ennyire, bőr a bőrt érintve, a puhaságát, a melegségét. Nem tudom mennyi idő telhet el, pár másodperc vagy akár percek, de azt kívánom, bár soha ne érne véget. A szemeiben egy más világot látok, mely szelíden hívogat és úgy érzem az iránta érzett vágyam lenyomata tekint vissza rám. Szeretném ha minden apró részletét megismerhetném ennek a világnak.
- Khm, kérsz még egy kis bort? - szakítja meg az áramlást Hope, ki szakítva ezzel mindkettőnk a transzból, mert igen, érzem, hogy ő is éppen annyira benne volt, mint én.
- Ő, nem, köszönöm, ennyi épp elég volt, még haza kell sétálnom, és valamennyire azért szeretnék észnél lenni. Igazán nagyon csodás volt ez az este, Hope. Nem lehetek elég hálás, amiért vevő voltál rá.
- Ne viccelj, bármikor, részemről volt öröm, és én köszönöm, hogy el jöttél. Megismételhetnénk valamikor, persze csak ha te is szeretnéd.
- Naná! Élvezem a társaságod, rég volt, hogy a testvérem, vagy a négy éves kis barátnőmön kívül mással töltöttem volna a szabadidőm.
- Akkor én örömmel jelentkezem erre a nemes feladatra. - kacsint rám, és én újra elvesztem. Közben már a konyhába értünk, leraktuk a poharakat, majd Hope a hűtőhöz megy és ki vesz egy kis tasakot.
- Mirának. Mielőtt jöttem leszaladtam Fredhez, frissen sütötte épp.
- Végérvényesen beloptad magad a szívébe, ez már bizonyos. Reggelire fogja kérni, már látom. Nos, akkor..
-Akkor... Még egyszer köszönöm, hogy át jöttél. Nagyon jól éreztem magam.
-Igen, én is. Indulok, mert reggel időben kell kelnem.
- vigyázz az úton, és írj ha haza értél!
- Írok. Szia Hope!
- Szia Nina!

Egy leheletnyivel több ideig tartó ölelés után, mint ami normális lenne, elindulok haza, és az úton végig levakarhatatlan mosoly terül szét az arcomon.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Kedves olvasók!
Nagy örömmel tölt el, hogy egyre többen ismeritek meg Hope és Nina történetét. Köszönöm, ha továbbra is velünk tartasz, és ha az észrevételeid megosztanád velem komment formájában is, az szuper lenne. :)